LEGFRISSEBB MODULOK

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Iskolalelkészek számára tartottak értekezletet Egerben

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1771102505.png

Sziasztok!

Mai hírem az Egri Főegyházmegyébe, azon belül is az Archidioecesis központi városába, Egerbe kalauzol el benneteket, ahol iskolalelkészek ültek értekezletet a napokban. Az esemény lebonyolítására február 12-én került sor az egri Érseki Papnevelő intézet falai között, melynek során az iskolalelkészek előadásokon vehettek részt és a rájuk nehezedő feladatokról tartottak megbeszéléseket.
Az értekezleten hangsúlyt kapott az a tény, miszerint:

 

Az iskoláknak megbízható, megszólítható és a legújabb innovatív megoldásokra egyaránt nyitott lelkivezetőre van szüksége, aki amellett hogy oktatja, önbizalmat is ad a gyermeknek, hogy elhiggye magáról, többre termett, mint amire saját gondolatmenete szerint hivatott.

 

Ennek vonalán haladva Lóczi Tamás, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke arról is beszélt, hogy azért szükséges mindezen papi tulajdonság, hogy megfelelő segítséget tudjon nyújtani az adott lelkész a problémás esetben, másfelől a közvetlen kapcsolat kialakítása a legeslegfontosabb, hiszen lehet, hogy a diákok elfelejtik azt, amiről az órán tanultak, de soha nem fogják elfelejteni azt, hogyan érezték magukat a pap jelenlétében.
Balog Gyula, a gyöngyösi Szent Bertalan-plébánia plébánosa és Hágen Pál Tamás káplán, iskolalelkész arról beszéltek, hogyan lehet élő kapcsolatot kialakítani a pedagógusokkal, az iskolán keresztül a diákokkal és a szülőkkel. Hangsúlyozták, hogy ne legyenek tabuk, a pap legyen megszólítható és nyitott arra, hogy bármilyen kérdésről lehessen vele beszélni, emellett szervezzen lelki programokat, kirándulásokat, közösségi eseményeket.
Németh Zoltán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója; Köböl Zsolt főigazgató-helyettes és Csordás Judit pénzügyi csoportvezető az aktuális feladatokról, jubileumi alkalmakról, a katolikus iskoláknak szóló kiemelt országos és egyházmegyei rendezvényekről, a hitéleti programok felépítéséről, kereteiről beszélt.
Az értekezletet Ternyák Csaba egri érsek zárta, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy:

 

A hitoktatás akkor mondható sikeresnek, ha a diákokat elvezetjük az istenhitre, a szentmisére és aktív tagjai lesznek az egyházközség közösségeinek.

 

A főpásztor reményét fejezte ki, hogy a most katolikus iskolában tanuló diákok erős alapokat kapnak és felnőttként majd az egyházközségek tartóoszlopai lesznek.

Érseki szentmise a Betegek Világnapján Egerben

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1770928265.png

Sziasztok!

Mára egy érseki szent liturgával kapcsolatos hírt hoztam, melyért Egerbe, a Fájdalmas Anya templomába látogatunk el gondolatban, ahol szentmisén vett részt a római katolikus közösség. A misét a Betegek Világnapja alkalmából celebrálta Dr. Ternyák Csaba, egri érsek február 11-én. Dióhéjban azt a Világnap kapcsán tudni érdemes, hogy annak idején II. János Pál pápa kiáltotta ki február hó 11. napját a betegek napjának, ami abból fakad, hogy azok a betegek, akik a franciaországi Lourdes-ba zarándokolnak, testközelből is megérezhetik a Szűzanya gondoskodó anyai törődését. Ternyák Csaba gondolatmenete szerint:

 

A betegek szentsége erőt és vigasztalást ad. A betegség és a szenvedés keresztje mindenkit érint előbb vagy utóbb. A szenvedéstől tart az ember. Az Üdvözítő is jelét adta ennek. A szeretetből viselt szenvedés erőt ad a legnehezebb keresztek viseléséhez is.

 

E vonalon haladva az érsek arra is kitért, hogy XVI. Benedek pápa gondolatmenete szerint nem a szenvedés előli menekülés, hanem annak képessége ad üdvözülést az embernek, hogy ezt képes elfogadni és értelmet talál benne a Krisztussal való egység által.
Ez a nap alkalmat ad arra, hogy azokért is imádkozzunk, akik a betegekről gondoskodnak. Isten áldását kérte szolgálatukra, s örömét fejezte ki, hogy közülük sokan jelen vannak a templomban. A prédikációt követően a jelenlévők megújították a keresztségi hitvallást, majd a lelkipásztorok kiszolgáltatták a betegek szentségét.

Érseki szentmise Egerben Vízkereszt ünnepén

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1767952080.png

Sziasztok!

Mai, második bejegyzésem Egerbe kalauzol el benneteket, ahol ünnepi szentmisére gyűlt össze a római katolikus közösség. A szent liturgia levezetésre január 6-án, Vízkereszt napján került sor, melynek főcelebrátora Ternyák Csaba egri érsek volt.
Szentbeszédében elmondta, az Úr megjelenésének ünnepével lezárul a karácsonyi időszak. Az ünnepnek a karácsonyon túlmutató tartalma az az evangéliumi egyetemesség, mely azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az emberiség egyetemes megváltója, kiterjed mindenkire. A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű dokumentumát idézve a főpásztor kiemelte: az Egyház, vagyis Isten népe, miközben Isten országát meghonosítja valahol, egy-egy nép mulandó javaiból semmit sem vesz el, sőt, ellenkezőleg a népek képességeit és erkölcseit elfogadja és támogatja és elfogadva megtisztítja, erősíti és nemesíti azokat! A közös hit tesz bennünket hittestvérekké, olyan emberekké, akiknek egy a szíve és a lelke.
A szentmise végén Csizmadia István plébános köszöntötte a főpásztort, akit 1993-ban ezen a napon szentelt püspökké Szent II. János Pál pápa.

Adventi gyertyagyújtás Egerben

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1764761589.png

Sziasztok!

Mai, második híremben tovább robog Advent képzeletbeli vonata, s ezúttel Egerbe vezet utunk, ahol szintén felgyulladtak Advent első fényei. Az ünnepélyes gyertyagyújtásra az Érsaki Palota Turisztikai Látogatóközpontjánal díszudvarán került sor november 29-én, ahol az egybegyűlteket Hernádfői Csaba köszöntötte. Az ünnepélyes gyertyagyújtásra az egri Jó Pásztor Óvoda óvodásai az ünnepvárás hangulatáhhoz illő verses-énekes műsorral készültek. A készület idejéről szóló evangéliumi részletet Buda Péter, az Egri Hittudományi Főiskola teológiai tanára, a Fájdalmas Anya Plébánia plébánosa olvasta fel. Rövid beszédében arra emlékeztetett, hogy Jézus mindenkit arra tanít, virrasszon, és álljon készen, amivel a várakozás szent pillanatára okítja az embert. Továbbá hozzátette, hogy Advent beköszöntével figyelmünk nemcsak a Karácsony, hanem az Úr eljövetele felé is fordul, s arra, hogy életünk végén, az Ítélet napján mi is találkozhatunk vele. Mondandója végén megáldotta a koszorút, majd meggyújtásra került a város első gyertyája.

Lektorokat avattak Egerben

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1762799539.png

Sziasztok!

Meghoztam mai napnyitó cikkemet, mely voltaképp a tegnapinak folytatása, ugynais a nov. 13-án röviden ismertetett Hitoktatói konfernecia záró akkordja az új felolvasók (lektorok) felavatása volt. A lektoravatóra a konferenca záró szentmiséjén került sor, melynek keretein belül dr. Ternyák Csaba, egri érsek a következő mondattal engedte útjára a frissen felavatott lektorokat:

 

Az Úr adjon önöknek lelkesedést, kreativitást, bátorságot és nagy-nagy reményt a szívükbe, azért, hogy az evangélium üzenetével a fiataloknak ne csak az értelmét, hanem a szívét is meg tudják szólítani!

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |