Lektorokat avattak Egerben
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1762799539.png
Sziasztok!
Meghoztam mai napnyitó cikkemet, mely voltaképp a tegnapinak folytatása, ugynais a nov. 13-án röviden ismertetett Hitoktatói konfernecia záró akkordja az új felolvasók (lektorok) felavatása volt. A lektoravatóra a konferenca záró szentmiséjén került sor, melynek keretein belül dr. Ternyák Csaba, egri érsek a következő mondattal engedte útjára a frissen felavatott lektorokat:
Az Úr adjon önöknek lelkesedést, kreativitást, bátorságot és nagy-nagy reményt a szívükbe, azért, hogy az evangélium üzenetével a fiataloknak ne csak az értelmét, hanem a szívét is meg tudják szólítani!
Emellett homíliájában azt is kijelentette, hogy egyedül Istennek van hatalma ahhoz, hogy megerősítsen valennyiünket a belé vetett hitünkben, valamint e vonalon haladva fontosnak nevezte meg, hogy mint a családokanak, gyermekeknek, felavatandó lektoroknak, mint pedig a papságnak szüksége van erre a lelki megerősödésre. Végszóképp pedig hozzátette, hogy a hitoktatók alap nyelve a Biblia, melyen keresztül megismertethetik a gyermekekkel Krisztus életének legfőbb szakaszait, vezethetik be rajta keresztül Őket az egyházi életbe. A lektorok felé zárszóként pedig a következőket intézte:
Önök Isten igéjének hírnökei, s az Egyházban, az Egyházért szolgálnak a helyi lelkipásztor szárnyai alatt. Nem akérmilyen szavak hagyják el ajkukat, hanem Isten szavát olvassák fel az Egyház szent cselekményeire összegyűlt híveknek, ezért nagy reménységgel tekintek szolgálatukra.
A főpásztor homíliájának végén azon szentírási részlet átgondolására szólította fel a felolvasókat, melyet épp kinyilatkoztatnak a hívek felé, hogy annak boldogító szellemét naponta elsajátíthassák, hogy megvalósíthassák saját életükben is. A szentmise végeztével az érsek köszönetet mondott a Hittudományi Főiskola rektorának és oktatóinak, hogy sikerrel felkészítették a lektorrá avatandó növendékeket e szent feladat teljesítésére.
|