Érseki szentmise Egerben Vízkereszt ünnepén
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1767952080.png
Sziasztok!
Mai, második bejegyzésem Egerbe kalauzol el benneteket, ahol ünnepi szentmisére gyűlt össze a római katolikus közösség. A szent liturgia levezetésre január 6-án, Vízkereszt napján került sor, melynek főcelebrátora Ternyák Csaba egri érsek volt.
Szentbeszédében elmondta, az Úr megjelenésének ünnepével lezárul a karácsonyi időszak. Az ünnepnek a karácsonyon túlmutató tartalma az az evangéliumi egyetemesség, mely azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az emberiség egyetemes megváltója, kiterjed mindenkire. A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű dokumentumát idézve a főpásztor kiemelte: az Egyház, vagyis Isten népe, miközben Isten országát meghonosítja valahol, egy-egy nép mulandó javaiból semmit sem vesz el, sőt, ellenkezőleg a népek képességeit és erkölcseit elfogadja és támogatja és elfogadva megtisztítja, erősíti és nemesíti azokat! A közös hit tesz bennünket hittestvérekké, olyan emberekké, akiknek egy a szíve és a lelke.
A szentmise végén Csizmadia István plébános köszöntötte a főpásztort, akit 1993-ban ezen a napon szentelt püspökké Szent II. János Pál pápa.
|