LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Miatyánk

<< VISSZA-IMÁDSÁGOK IDEGEN NYELVEN

MIATYÁNK

Ki gondolná, hogy a Miatyánk egy regionálisan elfogadott, ha úgy tetszik, a világ, szinte összes nyelvén imádkozandó imádság. Létezik a szabvány latin nyelvűn  kívül pl. olasz, japán, spanyol de még svéd verziója is. Az egész felsorolásban persze az lesz a legszebb, hogy mindezt itt is olvashatjátok, sőt, hogy imádkozásotokat megkönnyítsem, az általam ismert nyelvek (spanyol, svéd) esetében fonetikus kiejtést is találtok. Jó imádkozást kívánok! ;)
...............................................................................................

 Latin  Spanyol
 Svéd  Finn
 Görög  Szlovén
 Szlovák  Szerb
 Cseh  Olasz
 Norvég  Német
 Litván  Lengyel
 Japán  Ír
 Holland  Francia
 Észt

RELIGIO-PORTAL