XIV. Leó pápa: A hit elengedhetetlen érték
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768805122.png
Sziasztok!
A nap első bejegyzéseként szeretnék veletek megosztani egy hírt a Vatikán háza tájáról, ugyanis ünnepi szentmisét ült az itteni hitközösség. A szent liturgia megtartására január 11-én került sor a Sixtus-kápolnában, melyet maga, XIV. Leó pápa vezetett le. Azért is volt kiemelten fontos ez az egyház életében, mert ezen a napon nyolc olyan kislány-valamint tizenkét kisfiú kapta meg, kiknek szülei valamilyen tisztséget töltenek be a Vatikánban.
Az erre következő szentmise homíliájában a Szentatya emlékeztetett arra, hogy az Úr az Ő történelembe való belépésével nyitott és alázatos szívvel fordul az emberiség életéhez, mégpedig oly módon, hogy eléjük tárja az Üdvösség Igéjét. Ezt azonnal realizálja Keresztelő János, aki kijelenti:
Neked kellene megkeresztelned engem, s mégis te jössz hozzám.
Ezen evangéliumi példázat alapján emelte ki azt a fontos tényezőt, hogy a Keresztség szentségének kiszolgálatása is ennek apropójén történik, s mert a Jó Isten szereti eme gyermekeket. Épp ezért, a szülőkhöz fordulva, minden, a karjaikban tartott csöppség egy új teremtménnyé válik, s amidőn tőlük megkapták az életet, most a keresztség által megkapják a hitet is. E mondanivaló margójára még azt is hozzátette, hogy Isten gondviselő szeretete a gyermekek szülein keresztül válik láthatóvá a Földön, s e szeretet megnyilvánításaként járulnak gyermekeikkel a keresztség szentségéhez. Ezért kívánja, hogy a nemrégiben elkezdődött 2026-os évben sikerrel járják tovább a nekik kijelölt utat, abban a hitben, mely szerint az Úr szeretete mindekor kísérni fogja útjukat, sorsuk bárhová is veti őket ezután.
Lelkinap a Szűzanyával január 24-én a Martineumban
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768602909.png
Január 24-én, szombaton lelkinapra várják mindazokat a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémiára, akik szeretnék jobban megismerni Máriát, és szeretnének megtanulni imádkozni Mária lelkületével. A lelkinapot Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa vezeti. A 9 és 17.30 között tartó programban lesz elmélkedés, fórum, rózsafüzér, tanúságtétel és gitáros szentmise a Szőllőszemek gitáros zenekar szolgálatával.

Hitoktatók lelkinapja Debrecenben
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768604000.png
Sziasztok!
A nap első cikkeként egy lelkinappal kapcsolatos hírt szeretnék közölni veletek, melynek helyszínéül ezúttal Debrecen városa szolgált. Az esemény megrendezésére január 9-én került sor, s elsősorban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatóit hívták meg. A program közös imádsággal kezdődött, majd Németh István püspöki titkár, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási referense tartott tájékoztatót a közeljövőben várható programokról, valamint a hitoktatást érintő aktuális kérdésekről és feladatokról.
A délelőtt folyamán interaktív feladatok és kiscsoportos beszélgetések segítették a tapasztalatcserét. A jelen lévő egyházmegyei hitoktatók megoszthatták egymással mindennapi szolgálatuk örömeit és kihívásait.
A lelkinap zárásaként Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be szentmisét. A főpásztor homíliájában többek között arról beszélt, hogy
A Szentlélek Jézusban minket is indít. Ha benne maradunk, mi is ugyanazt a Lelket kapjuk. Vajon figyelünk-e a Lélek belső indításaira? Hallgatunk-e a lelkiismeretünk hangjára? Jézusnak sok követője volt, mindenki elismeréssel beszélt róla. Mai szóval élve igazi influenszer volt, de csak addig, míg azt nem mondták: »Kemény beszéd ez, ugyan ki hallgatja?« Minket is megkísért a gondolat, hogy adjuk fel az egészet, nincs értelme a küzdelemnek. Hogyan állunk a sikerhez? Hamvas Béla szerint »a siker helye az utca, a dicsőségé meg a szíved titkos kamrája.
E vonalon haladva a püspök hozzátette azt a tényt is, hogy jelen korunk világából kihúnyt a rend és az a szent szokás, hogy hitünket Istenbe vetve legalább egyetlen alkalommal imát mondjunk szeretteinkért. Emellett végszóképp azt is kiemelte, hogy az imádságos lelkület mellett fontos a személyes kapcsoaltra fordított idő is, hiszen csak ekkor tudjuk igazán elmélyíteni Istnekapcsolatunkat Krisztusban.
Ökumenikus ima a doni áttörés áldozataiért Pákozdon
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768600167.png
Sziasztok!
A doni áttörés áldozataiért tartott imádságos időszak margójára szeretnék veletek egy harmadik hírt is megosztani, melynek apropóján Pákozdra látogatunk el gondolatban, ahol megemlékezéssel egybe kötött ökumenikus imádságot tartottak a Don-kanyar-emlékkápolnánál. Az eseményre január 12-én került sor, melyen részt vettek többek között a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Bencze András evangélikus püspökhelyettes és Berze János református lelkész.
Az államtitkár nyitó beszédében kiemelte, hogy a doni hősök önfeláldozása a hazáért ma is példaértékű és, hogy egyikük sem hősnek született, hiszen mindannyian családos emberek voltak, akiknek egy kéretlen behívó parancs átrendezte az addig hétköznapinak vélt életkörülményeit. Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a megemlékezésen arról szólt, hogy bár egykor a háborúba belekényszerítettek minket, a magyar katonák mégis becsülettel helytálltak.
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az áldozatokért fohászkodott, és hogy a ma élő utódok a helytállásban felelősen részt vállaljanak a haza, a családok jövőjéért. Bencze András evangélikus püspökhelyettes imájában igazságért és irgalmasságért, Berze János református lelkész a „minden vigasztalás Istenét” kérte a gyászolókért, a családokért és a szeretet kötelékének megerősödéséért fohászkodott.
Az ünnepség végén Berdó Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke az ismeretlen katona sírjánál koszorúzásra kérte fel a megjelenteket: a történelmi egyházak, a megye, Székesfehérvár, a Magyarországra települt NATO-erők, a Honvéd Vezérkar, a Magyar Honvédség Székesfehérvárra települt katonai szervezetei, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Történelmi Vitézi Rend, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, civil szervezetek és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely képviselőit. A megemlékezésen segédszolgálatot a székesefehérvári Prohászka Ottokár 457. számú cserkészcsapat látott el.
Szentmise a doni áttörés áldozataiért
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768598077.png
Sziasztok!
Folytatva a doni ütközet áldozatairól szóló megemlékezési történéseket annak következő részével, ezúttal Budapestre vezet utunk, ahol szentmisét ült meg a római katolikus közösség. Az áldozatokért bemutatott szent liturgiára január 12-én, a Don áttörés 83. évfordulóján került sor a budavári Nagyboldogasszony-vagy ismertebb nevén Mátyás-templomban. A mise főcelebrátora Berta Tibor püspök, segédszolgálatot pedig Kiss Bertalan állandó diakónus, a Katonai Ordinariátus püspöki szertartója, Woditsch Péter diakónus papnövendék, továbbá Szalay György és Kiss Antal állandó diakónusok láttak el.
A püspök homíliája kezdetén elmondta, hogy
A béke és az igazságosság megőrzésének jegyében az engesztelő és megemlékező liturgiában azokért a katonákért imádkoznak, akik 1942–43-ban a Don melletti csatákban haltak meg, a harcok után veszítették életüket vagy tűntek el, akik munkaszolgálatosként vagy hadifogolyként haltak meg.
A püspök rámutatott a zsidó-keresztény tanítás fontosságára, melyben megfogalmazódik az ember esendősége, szabad akarata.
Az ember képes nagyszerű, jóságos, szeretetteljes tettekre, de tud önimádó, sőt kegyetlen és gyilkos is lenni. Azok a társadalmak, amelyek tudomásul veszik ezt, igyekeznek olyan óvintézkedésekből álló rendszert kialakítani, amely képes arra, hogy tökéletlen mivoltunkat féken tartsa, védelmet biztosítva a megromlott emberi természet tökéletlenségei ellen. A történelem bizonyította, hogy a meghatározó karizmatikus egyéniségek is ugyanolyan esendőek, mint minden ember.
A szentmisén imádkoztak a Donnál elesett katonákért, a hősi halált halt és az áldozatvállalásban megroppant katonákért, a hadifogságban elhunytakért és azokért is, akiknél a borzalmak óráiban ellobbant a hit lángja, vagy emberi roncsként káromolták Isten nevét.
A szentmise végén Berta Tibor felhívta a figyelmet a bajtársiasság és az emberségesség apró gesztusainak gyakorlása, a béke megőrzése és egymás megsegítése fontosságára. Az áldás után elénekelték a Szózatot, majd a Boldogasszony Anyánk énekünkre ünnepélyesen kivonult a püspök és az asszisztencia a katonák kíséretében.
|