LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Szentmise a doni áttörés áldozataiért

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768598077.png

Sziasztok!

Folytatva a doni ütközet áldozatairól szóló megemlékezési történéseket annak következő részével, ezúttal Budapestre vezet utunk, ahol szentmisét ült meg a római katolikus közösség. Az áldozatokért bemutatott szent liturgiára január 12-én, a Don áttörés 83. évfordulóján került sor a budavári Nagyboldogasszony-vagy ismertebb nevén Mátyás-templomban. A mise főcelebrátora Berta Tibor püspök, segédszolgálatot pedig Kiss Bertalan állandó diakónus, a Katonai Ordinariátus püspöki szertartója, Woditsch Péter diakónus papnövendék, továbbá Szalay György és Kiss Antal állandó diakónusok láttak el.
A püspök homíliája kezdetén elmondta, hogy

 

A béke és az igazságosság megőrzésének jegyében az engesztelő és megemlékező liturgiában azokért a katonákért imádkoznak, akik 1942–43-ban a Don melletti csatákban haltak meg, a harcok után veszítették életüket vagy tűntek el, akik munkaszolgálatosként vagy hadifogolyként haltak meg.

 

A püspök rámutatott a zsidó-keresztény tanítás fontosságára, melyben megfogalmazódik az ember esendősége, szabad akarata.

 

Az ember képes nagyszerű, jóságos, szeretetteljes tettekre, de tud önimádó, sőt kegyetlen és gyilkos is lenni. Azok a társadalmak, amelyek tudomásul veszik ezt, igyekeznek olyan óvintézkedésekből álló rendszert kialakítani, amely képes arra, hogy tökéletlen mivoltunkat féken tartsa, védelmet biztosítva a megromlott emberi természet tökéletlenségei ellen. A történelem bizonyította, hogy a meghatározó karizmatikus egyéniségek is ugyanolyan esendőek, mint minden ember.

 

A szentmisén imádkoztak a Donnál elesett katonákért, a hősi halált halt és az áldozatvállalásban megroppant katonákért, a hadifogságban elhunytakért és azokért is, akiknél a borzalmak óráiban ellobbant a hit lángja, vagy emberi roncsként káromolták Isten nevét.
A szentmise végén Berta Tibor felhívta a figyelmet a bajtársiasság és az emberségesség apró gesztusainak gyakorlása, a béke megőrzése és egymás megsegítése fontosságára. Az áldás után elénekelték a Szózatot, majd a Boldogasszony Anyánk énekünkre ünnepélyesen kivonult a püspök és az asszisztencia a katonák kíséretében.