LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Ökumenikus ima a doni áttörés áldozataiért Pákozdon

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768600167.png

Sziasztok!

A doni áttörés áldozataiért tartott imádságos időszak margójára szeretnék veletek egy harmadik hírt is megosztani, melynek apropóján Pákozdra látogatunk el gondolatban, ahol megemlékezéssel egybe kötött ökumenikus imádságot tartottak a Don-kanyar-emlékkápolnánál. Az eseményre január 12-én került sor, melyen részt vettek többek között a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Bencze András evangélikus püspökhelyettes és Berze János református lelkész.
Az államtitkár nyitó beszédében kiemelte, hogy a doni hősök önfeláldozása a hazáért ma is példaértékű és, hogy egyikük sem hősnek született, hiszen mindannyian családos emberek voltak, akiknek egy kéretlen behívó parancs átrendezte az addig hétköznapinak vélt életkörülményeit. Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a megemlékezésen arról szólt, hogy bár egykor a háborúba belekényszerítettek minket, a magyar katonák mégis becsülettel helytálltak.
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az áldozatokért fohászkodott, és hogy a ma élő utódok a helytállásban felelősen részt vállaljanak a haza, a családok jövőjéért. Bencze András evangélikus püspökhelyettes imájában igazságért és irgalmasságért, Berze János református lelkész a „minden vigasztalás Istenét” kérte a gyászolókért, a családokért és a szeretet kötelékének megerősödéséért fohászkodott.
Az ünnepség végén Berdó Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke az ismeretlen katona sírjánál koszorúzásra kérte fel a megjelenteket: a történelmi egyházak, a megye, Székesfehérvár, a Magyarországra települt NATO-erők, a Honvéd Vezérkar, a Magyar Honvédség Székesfehérvárra települt katonai szervezetei, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Történelmi Vitézi Rend, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, civil szervezetek és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely képviselőit. A megemlékezésen segédszolgálatot a székesefehérvári Prohászka Ottokár 457. számú cserkészcsapat látott el.