LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Napi Útravaló

A veszprémi Érsekség munkatársainak adventi lelkinapja

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765925819.png

Sziasztok!

Ezennel elérkeztünk Karácsony előtti, utolsó bejegyzésünkhöz, melyen belül ezúttal a Veszprémi Érsekség területére látogatunk el gondolatban. Látogatásunkat anon esemény apropóján tesszük, mely szerint Adventi lelkinapot tartottak az érsekségi dolgozók. Az eseményre december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén került sor, s mintegy száz munkatárs vett részt rajta. A lelkinap első felvonásaként Udvardy György köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dékány Sixtus ószövetségi szentleckéje, és a lecke értelemzése következett. Sixtus atya kiemelte, hogy a Teremtés Könyvének első fejezetei arról beszélnek, hogy valójában milyen Isten, és ebből fakadóan az ember milyen teremtménye az Úrnak. Ebből azt a következtetést szűrte ki, hogy Isten minden embert saját képére formált, és ebből fakadóan képes mindenki a szeretet megélésére és átadására. S ez nem pusztán csodálatos gondolat, hanem valós emberi igazság. Ide kapcsolva kijelentette azt is, hogy Szeplőtelen Fogantatás Ünnepe Isten hűségének jele, s annak, hogy Mária mindent isteni szóra cselekszik. Ez azt jelenti, hogy a Szűzanya engedelmessége egyben az adventi várakozás esthajnal csillaga, mely mindenkor vezeti a hívőt; különösen igaz ez az adventi időszakra.
A lelkinap második részében Sixtus atya az Ábrahám meghívásáról szóló bibliai fejezetet elemezte. Ábrahám példája a keresztény élet egyik legnagyobb mintája. Mindene megvolt, mégis készen állt arra, hogy Isten szavára elinduljon. Bizalmat adott ott, ahol még nem látott semmit; engedelmességet vállalt ott, ahol út még nem volt; bátorsággal lépett ki egy biztos, de talán terméketlenné vált életformából. A lelkinap ezt követően kiscsoportos beszélgetésekkel folyt tovább, majd szentmisével és agapéval zárult.

Célegyenesben Karácsony felé - Advent 4. vasárnapja

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765544329.png

Sziasztok!

Mai cikkemmel elérkeztünk utolsó adventi tematikájú cikkemhez, melynek során a negyedik adventi vasárnapot mutatom be nektek röviden. Advent negyedik vasárnapja a szeretet lángját gyújtja meg szívünkben és koszorúinkon, mely egyúttal utal arra, hogy már közel van a Megváltó, hiszen három nap múlva Szenteste. Az időszak meghatározó liturgikus színe a lila, melyet az adventi koszorú utolsóként meggyújtandó gyertyája is illusztrál számunkra. Azonban id kapcsolván az kihangsúlyozandó, hogy:

 

A szeretet nem tesz különbséget, nem mér minket másokhoz, és úgy osztható, hogy közben ereje végtelen.

 

Fontos ugyanakkor kihangsúlyoznunk, hogy utolsó napja egyes egyházaknál még böjti nap, s ez az időszak éjféli szentmisével ér véget. Jellemzője a dísztelen oltár és az, hogy az orgona kizárólagos szerepe a szentmiséken, liturgiákon énekelt dallamok kíséretére összpontosul. Liturgikus színe - ami ugyebár az előzőleg említett lila - Advent első és második vasárnapjájoz kapcsolódván a bűnbánat jelentését is magán hordozza az összeszedettség és fegyelem jelképezése mellett.

 

200+ Free Christmas & Winter animated GIFs and Stickers - Pixabay

Megérkezett a Betlehemi Láng Debrecenbe

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1766074805.png

Sziasztok!

Mai, második cikkem egy Debrecen városát érintő örömteli hírt fog tárgyalni, ugyanis nemrég érkezett az a hír, miszerint megérkezett a Cívis Városba a Betlehemi Láng. A Láng átadására december 16-án került sor az Emlékkertben, melynek érdekességét azt adja, hogy azt a 43. Főnix Cserkészcsapat tagjai a bécsi Születés-templom örökmécseséről gyújtották meg, majd vitték egyenest Debrecenbe, melyet a helyi általános iskola kisdiákjai énekszóval köszöntöttek. Ezt követően a cserkészek egy speciális mécsesben nyújtották át a Béke Lángját a történelmi egyházak képviselőinek és a város alpolgármesterének, melyhez igazodván utóbbi köszönetet mondott érte, majd mindenkit arra buzdított, ne hagyja, hogy a sötétség eluralja a reménység és ezzel egyidejűleg a béke világosságát.
A beszéd után a történelmi egyházak képviselői elmélkedtek a Karácsony kapcsán, melyet illetően Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kijelentette, hogy e lángot tartalmazó mécses mindig annyi fényt ad, mai az ember következő lépéséhez szükséges. Ha eme apró lépéssel megelégszik, jöhet az ennél nagyobb, ami garantáltan a célhoz segíti, bárhol tartson is útján.
Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita felidézte az idei első gyertyagyújtáson megfogalmazott gondolatait, amely szerint a dicsőség a magasságban Istennek ugyanaz, mint a Földön a békesség az emberi szívekben.
Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános püspöki helynöke arról beszélt, hogy a békeláng mély értelmű szakrális szimbólum, ami jelképezi a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki a mi békességünk és kiengesztelődésünk.
Sipos Barnabás, a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség parókusa azt azt tanácsolta a híveinek, hogy karácsony környékén még inkább ragaszkodjanak az ünnepi rítusokhoz és hagyományokhoz.

Advent 3. vasárnapja

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765543197.png

Sziasztok!

Mai, első bejegyzésem - folytatva a vasárnaponta megjelenő ünnepi cikkeim sorát - Adventről fog szólni, hiszen, mint tudjuk ma van Advent harmadik vasárnapja. Az ünnepkör harmadik vasárnapja a latin nyelven Gaudate-vasárnap, mely során a liturgikus szín az örömre hangolva rózsaszín. A koszorún - alap esetben persze - a gyertya színe a litrugikus színhez igazodva, szontén rózsaszín, s ez jelzi számunkra egyúttal, hogy Advent ünnepének félidejébe érkeztünk. Legjellemzőbb liturgikus dallamai az ún. Ó-antifóniák, melyeknek különlegessége abban keresendő, hogy Krisztust azon a hét nevén szólítják, melyeket az Ószövetség adott a Messiásnak. Így pl. említik Emánuel, Jessze gyökere vagy Dávid kulcsa-ként is. Érdekesség - visszacsatolva a liturgiák színéhez -, hogy a szentmisék felső ruházatának színe nem mindenütt egységes, hiszen egyes területeken ekkor a pap (helyettesítő színként!) piros palástot visel

Advent 1 Cliparts #2996317 | Clipart Library

Advent 2. vasárnapja

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765016640.png

Sziasztok!

Ma elsőként egy ünnepi hangvételű cikket hoztam nektek, melyben adventi kulturkörös ismeretanyagunkat foyltatjuk, ezúttal a másodk gyertya meggyújtásáról elmélkedve.
Advent második vasárnapja a keresztény kultúrkörben a remény üzenetét hordozza, a második gyertya meggyújtása nálunk római katolikusoknál a liturgia szerinti miseruhával megegyezően lila színű. A fény Isten attribútuma, mely rendkívüli hagyománnyal bír a régi időkből. A keresztény szimbolika megőrizte ezt a hagyatékot, hiszen az adventi koszorú Isten végtelen szeretetére utal, a díszítéshez használt örökzöld pedig azt a reményt jelzi, amellyel az ember a teremtője felé fordul. Ahogy előre haladunk a gyertyagyújtással, úgy lesz a koszorú körül mind világosabb, a növekvő fény pedig a második isteni személyként tisztelt Jézus eljövetelének, a Megváltó születésének közeledtére világít rá.

 

2nd Wk of Advent - Free animated GIF - PicMix

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |