LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Napi Útravaló

A veszprémi Érsekség munkatársainak adventi lelkinapja

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765925819.png

Sziasztok!

Ezennel elérkeztünk Karácsony előtti, utolsó bejegyzésünkhöz, melyen belül ezúttal a Veszprémi Érsekség területére látogatunk el gondolatban. Látogatásunkat anon esemény apropóján tesszük, mely szerint Adventi lelkinapot tartottak az érsekségi dolgozók. Az eseményre december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén került sor, s mintegy száz munkatárs vett részt rajta. A lelkinap első felvonásaként Udvardy György köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dékány Sixtus ószövetségi szentleckéje, és a lecke értelemzése következett. Sixtus atya kiemelte, hogy a Teremtés Könyvének első fejezetei arról beszélnek, hogy valójában milyen Isten, és ebből fakadóan az ember milyen teremtménye az Úrnak. Ebből azt a következtetést szűrte ki, hogy Isten minden embert saját képére formált, és ebből fakadóan képes mindenki a szeretet megélésére és átadására. S ez nem pusztán csodálatos gondolat, hanem valós emberi igazság. Ide kapcsolva kijelentette azt is, hogy Szeplőtelen Fogantatás Ünnepe Isten hűségének jele, s annak, hogy Mária mindent isteni szóra cselekszik. Ez azt jelenti, hogy a Szűzanya engedelmessége egyben az adventi várakozás esthajnal csillaga, mely mindenkor vezeti a hívőt; különösen igaz ez az adventi időszakra.
A lelkinap második részében Sixtus atya az Ábrahám meghívásáról szóló bibliai fejezetet elemezte. Ábrahám példája a keresztény élet egyik legnagyobb mintája. Mindene megvolt, mégis készen állt arra, hogy Isten szavára elinduljon. Bizalmat adott ott, ahol még nem látott semmit; engedelmességet vállalt ott, ahol út még nem volt; bátorsággal lépett ki egy biztos, de talán terméketlenné vált életformából. A lelkinap ezt követően kiscsoportos beszélgetésekkel folyt tovább, majd szentmisével és agapéval zárult.

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123