Sziasztok!

A nap második bejegyzése egy igen érdekes hírt közöl veletek, ugyanis Riesz Domokos atya volt a Café Francesco beszélgető vendége. A nyilvános beszélgetésre január 27-én került sor, melynek keretei között Doma atya rohanó világunknak az emberre gyakorolt hatásáról beszélt a Café Francesco podcastjában. Megfogalmazása szerint:

Nem azzal van baj, ha valamit lendületesen csinálunk, „számomra is komfortos, ha pörög az élet, a rohanásban azonban ott van a hajszoltság érzése, az, hogy muszáj mennem, miközben kevés az időm és kevés a képességem is arra, hogy az egyre gyorsabb ütemben megválaszolandó kihívásokra reagáljak, hogy jól döntsek. Külső nyomást érzek, teljesítménykényszert, legyen szó tanulásról, munkáról, bármiféle teendőről. Lehet, hogy ez a rohanás nem is az időbeosztásunkkal van kapcsolatban, hanem a szívünk problémája: azt gondoljuk, akkor vagyunk szerethetőek, ha jól teljesítünk, pedig a szerethetőségünk alapvetőbb, a létünkből fakad.

Továbbá hozzátette, hogy ez a rohanó tempó gyakorta a személyes lét rovására megy, s épp ezért saját magán is tapasztalja negatív hatásait. Gondolatmenete szerint a mindennapos rohanás akadályt jelent a bennünk lévő értékeke felszínre bocsátásában s a szeretet kinyilvánításában. Az atya szerint a szeretetnyelv működéséhez idő szükséges, de ha Jézus útmutatását követjük, akkor választ kaphatunk arra, hogyan kezeljük eme rohanó életmódot. Ide kapcsolván azt is kijelentette, hogy fontos az együtt töltött minőségi idő, melyre érdemes időt szánni, akármennyire is rohannak mindennapjaink. Felhívta a figyelmet többek között arra is, hogy próbáljunk meg egyszerűségben élni és lassítani, hiszen előbbi nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki igénytelen, a második pedig az, hogy mindenkinek tisztában kell lennie azzal, életének mely területére vonatkozó körülménykén kell alkalmaznia.
Az est további részében egyre több szó esett az imádságról. Doma atya elmondta, hogy ha nap mint nap megéljük a minőségi időt Istennel ezt mindenki maga tudja, hogy mennyi, az is jó, ha éppen csak negyedóra, bár ez az időtartam mindig növelhető, megszületik bennünk a vágy, hogy napközben is legyünk Ővele, visszatérve a jelenlétébe, például néhány perces megállásaink során, a villamosra, buszra várva – a mobilozás helyett, vagy éppen az étkezés után, mosogatás közben.

Sziasztok!

A nap első híre XIV. Leó pápa háza tájára kalauzol el benneteket, ugyanis a Szentatya perui püspökökkel ebédelt Rómában. Az eseményre január 29-én került sor, s az apropót a a püspökdelegáció Ad Limina-látogatása adta számára. A közös ebédről az egyik püspök osztott meg fotókat a Perui Püspöki Konferencia X-profilján a "közelség és közösség" címszóval jellemezve azt. E vonalon tovább menve azt is kiemelték, hogy a Pápa gesztusa kellemes meglepetés volt számukra. A találkozón részt vettek 46 egyházszervezeti egység püspökei abból az országból, ahol Robert Francis Prevost több mint húsz évig volt misszionárius, majd a chiclayói egyházmegye püspöke. A püspököket január 30-án fogadta audiencián a Pápa. Az alábbiakban a Peru Püspöki Konferencia elnökének, Carlos García Camadernek elmélkedését olvashatjátok:

Azért vagyunk itt, hogy Peru békéjéért és jövőjéért imádkozzunk, hogy ez a látogatás mindannyiunkat megerősíthessen és bátorítson minket a hitben, hogy még jobban szolgálhassunk. Imádkozunk, hogy országunk jövőbeli vezetői jó emberek legyenek, akik a nemzetet szolgálják, a közjót keresik, és mindenekelőtt arra törekszenek, hogy egyesítsenek és adjanak, nem pedig arra, hogy elvegyenek vagy megosszanak.

A püspöki konferencia egy Boldogságos Szűz Mária-mozaikot és egy Limai Szent Róza-képet ajándékozott a pápának, amelyeket január 31-én, szombaton áldottak meg és helyeztek el a Vatikáni Kertekben. A dél-amerikai ország püspökeinek legutóbbi két ad limina látogatására 2017 májusában és 2009 májusában került sor.

Sziasztok!

Ezúton elérkezünk az utolsó olyan bejegyzésünkhöz, mely az Ökumenikus imahét lezárását tárgyalja, s ezúttal Szombathelyre látogatunk el gondolatban. Azonban a csavar ott jön a képbe, hogy valójában e város volt az első, ahol lezárták az imahetet még január 23-án, s a záróimádságnak a szombathelyi evangélikus templom adott helyet. A záróalkalom során a hívekkel együtt imádkozott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Székely János, megyéspüspök, illetve az MKPK elnöke. Előzőkhöz híven köszöntőt a református püspök mondott, igét pedig Székely János hirdetett az egybe gyűlteknek
Steinbach József a 100. zsoltárhoz kapcsolódva elmondta:

Jó az Úr! Nem a hatalmasságok kezében vagyunk, hanem az Isten kezében. Akinek kegyelme, hűsége megmarad nemzedékről nemzedékre. Aki nem a bűneink szerint bánik velünk. Aki akár az engedetlenségünkből fakadó rosszat is a javunkra tudja fordítani. A megtérés három konkrét jele: a bizonyosság, hogy az Úr az Isten, az Övéi vagyunk, az Ő népe. Tőle senki nem választhat el bennünket; a templomba járás, a gyülekezetben való jelenlét és az örömteli szolgálat az, amivel visszük, hirdetjük és hiteles életünkkel éljük az evangéliumot.

A keresztségi parancsról szóló evangéliumi részhez kapcsolódva Székely János kiemelte:

A keresztség eggyé tett minket, testvérré tett bennünket, Krisztusban egyek vagyunk. a keresztség nem pusztán egy külsődleges szertartás, hanem valóban Krisztus testének leszünk a tagjai. Imádkozzunk, hogy a teljes egység a közös hit, a közös szeretet és a szentségek által megvalósuljon Egyházunkban!

Az ökumenikus imahét Steinbach József református, Székely János katolikus és Szemerei János, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspökének áldásával zárult.

Sziasztok!

Utolsó előttiként ezúttal - továbbra is az Ökumenikus Imahét záróakkordjait tanulmányozva - Miskolcra látogatunk el gondolatban, ahol az imaheti rendezvénysorozat utolsó felvonására a város Görögkatolikus templomában gyűltek össze a hívek január 24-én. Ez alkalommal a házigazda az avasi görökgkatolikus felekezet volt, s köszöntőbeszédet ennek megfelelően Jeviczky Ferenc, parókus mondott, igét pedig Oroosz Atanáz, miskolci görögkatolikus püspök és Meleg Attila református vezető lelkipásztor hirdetett. A püspök igehirdetésének fő elmélkedésében az ellenség szeretetére bátorította a közösséget. A püspök rámutatott, hogy

az ellenség iránti szeretet a keresztény alapmagatartás része, egyfajta „világot gyógyító orvosság” a megosztottság sebeire.

Orosz Atanáz püspök Boldog Orosz Péter Pál életpéldáját is felidézte. A kárpátaljai vértanú papot lelkipásztori tevékenységéért bebörtönözték, az őt ért bántalmazásokra mégis szeretettel válaszolt, még fogvatartóit is megtanította imádkozni. Ez a tanúságtétel rávilágít, hogy

A krisztusi szeretet a legnagyobb szenvedésekben is átformálhatja az emberi szíveket.

Az ökumenikus imaalkalom során egyébként a hívek minden egyes napon más közösség templomában gyűltek össze és keresték közösen a hit igazságait. Fent nevezett imádságos lelkület alapját a görögkatolikus szertartások vecsernyéje adta, míg zenei szolgálatot a székesegyház kórusa teljesített. Az egész héten át tartó imaalkalmak közelebb vitték egymáshoz a különböző felekezetű közösségeket, ugyanakkor rámutattak arra is, hogy

A Krisztus-hívőknek az ő szeretetével kell egymás felé fordulniuk, Krisztus szeretetparancsának mindennapi megélése pedig elvezet az igazi egységhez és megbékéléshez.

Sziasztok!

Soron következő imahét-zárásunk tekintetében Veszprémet célozzuk meg, ahol - csakúgy, mint Debrecenben - a Református Nagytemplom adott helyszínt az Ökumenikus Imahét záróakkordjának január 25-én. Ennek keretei között a hívekkel együtt imádkozott Udvardy György, veszprémi érsek és Niederhoffer Zoltán, református lelkipásztor.
A lelkész köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az ökumenikus imaalkalmak egyben találkozások is, valamint egyfajta tanúságtételek a Krisztusba vetett hitünk kapcsán.
A köszöntő után az igehirdetést Udvardy György látta el, aki prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy

Isten igéje gyűjtötte egybe a keresztényeket ezen a héten, azzal a szándékkal, hogy eljussunk „Krisztus teljességének mértékére”, a hitben való nagykorúságra és az érett, felelős keresztény életre.

E három kulcsfontosságú fogalom köré rendezte tanítását: egység a hitben, a felnőttkor ismerete, valamint Krisztus teljességét elérő nagykorúság. Rámutatott:

A hit Isten ajándéka, amely egyszerre személyes és közösségi valóság. Egyéni döntés és közös vallomás, amely Krisztushoz köt bennünket, ugyanakkor küldetéssé is válik a világ felé.

Az érsek hangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus az egyetlen értelmezési pont életünk minden kérdésében. Külön hangsúlyt adott annak is, hogy a hit kultúrát teremt. Krisztus nélkül nincs jövő; sem az egyén, sem a közösségek számára. Zárásként a főpásztor arra buzdított: legyünk lelkes emberek, akik nem engedik, hogy a letargia vagy a rossz uralja a mindennapokat. A lelkes ember lelket ad a közösségnek, az egyháznak, a kultúrának. Az ökumenikus imahét pedig iránytű: a hitben való egység, az érett keresztény élet és a Krisztus teljessége felé vezető út kijelölése.