Mára egy érdekes vallási szokásról, a vesperásról hoztam nektek egy bejegyzést, melyet ezúttal ökumenikus imádsággal egybe kötött liturgiaként tartottak meg. A búnbánati liturgia február 18-án, Hamvazüszerdán került megrendezésre a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájában, melyet Fekete Károly, református püspök és Hortobágyi Cirill főapát vezetett, s a szertartáson a rümai katolikus és református gyülekezeteken kívül részt vettek még az ortodox, evangélikus, metodista, pünkösdi és Magyar Apostoli Egyház felekezeteinek tagjai is. A vesperás elején a főapát köszöntötte az egybegyűlteket, majd Fekete Károly, átvéve a szót egy fontos, az e napot körül író ószövetségi részlettel folytatta Cirill gondsolatait, ami pedig a hamvazkodás szokására öszpontosította a figyelmet. E részlet segítségével a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke rámutatott, hogy:
Bánatunk nem csak saját bűneink tudatából fakad, hanem abból is, hogy átéljük: elődeinkkel együtt mennyire hozzájárultunk mi is felekezeteink, közösségeink és az egy Krisztus teste, az egyetlen Egyház megosztottságához.
Ennek vonalán haladva kiemelte azt is, hogy azért gyűlt össze e napon a közösség, hogy közös imán keresztül megvallja bűneit és közösen vállalva azokat hálát adhassanak Isten végtelen irgalmáért. E gondolatokhoz hozzátett a napi evangélium, melyben a megbocsátáson volt a fő hangsúly. Ennek nyomán Péter apostol és Jézus párbeszédéből azt következtethetjük ki, hogy annak, aki vét ellenünk, nem hét hanem hrtvenhét alkalommal is illik megbocsátani vétkeit. Ezzel párhuzamba állította a
Kegyetlen szolga példázatát, aki több ezer talentummal volt adós uralkodója felé, ám azt egy alkalommal sem fizette meg. A példázatban, habár a király elengedte a szolga tartozását, az adott személy mégsem volt képes saját szolgálója vétkei felett szemet hunyni.
A példázat szerint az adott szolga ugyanis tartozott a megdorogált egyénnek és az megkínoztatta embereivel. Jézus ehhez azt ttte hoztzá, hogy az esetben, ha képtelenek vagyunk megbocsátani felebarátainknak, mi is szenvedésre leszünk ítélve általa.
A nap második bejegyzése Vatikánba repít el bennünket, ugyanis XIV. Leó pápa üzent a hívő embereknek Nagyböjt alkalmából. Üzenetét február 17-én nagyböjt előestéjén tették közzé, mely alapvetően három fontos kulcsszó, a "meghallani", "böjtölni" és "együtt" köré épül.
Ennek megfelelően a legkiemelkedőbb vallási szempont, meghallani Isten Igéjét, mivel a meghallgatás alapvetően annak a jele, hogy készen állunk a másikkal kapcsolatot teremteni. Értekezése szerint a szent liturgiában az Ige meghallgatása nevelő célzatú, hiszen arra tanít minket, hogy legyünk nyitottabbak a világ és igazság felé; azaz fel tudjuk ismerni a szenvedésből és igazságtalanságból kiemelkedő hangot, s méltassuk azt válaszra.
Ha a nagyböjt a hallás ideje, akkor a böjt olyan konkrét gyakorlat, amely alkalmassá tesz bennünket Isten igéjének befogadására. Az ételtől való tartózkodás ugyanis ősi és nélkülözhetetlen aszketikus gyakorlat a megtérés útján.
Egy szóval a Szentatya e két mondatban a böjt jelentőségére és az előzőkben hangsúlyozott hallgatás gyakorlatára hívja fel a figyelmet, s hozzáteszi, hogy ennek legfőbb eleme az ételtől való tartózkodás, ugyanis ebben mutatkozik meg igazán, mire is vágyik lelkünk valójában. Szerinte a böjt arra hív bennünket, felülvizsgálatot tartsunk vágyainkat illetően, és tartsuk eleven tűzzel égő tényezőként az igaságosságra való szomjazásunkat. A földi élet folyamán az embereknek az a dolguk, hogy éhezzenek és szomjazzanak az igazságosságra, de a jóllakás a másik élethez tartozik. Az angyalok ezzel a kenyérrel, ezzel a táplálékkal laknak jól. Az emberek viszont éheznek rá, mindnyájan utána vágyakoznak. Ez a vágyakozó ráirányulás kitágítja a lelket, növeli annak befogadóképességét. Ahhoz azonban, hogy a böjt megőrizze evangéliumi igazságát és elkerülje a szív felfuvalkodásának kísértését, mindig hitben és alázatban kell megélnünk. Ez megkívánja, hogy szoros kapcsolatban maradjunk az Úrral, mert:
Nem böjtöl igazán, aki nem tud Isten igéjéből táplálkozni.
A nap első bejegyzése ezúttal hamvazószerdáról fog szólni, s arról, hogy miként ünnepelték Nagyböjt kezdetét a Győri Egyházmegyében. Esetünkben az ünnepi szentmisének helyszínt a győri Nagyboldogasszony Püspöki Székesegyház adott otthont, s a szent liturgiát pedig Veres András, győri megyéspüspök vezette. A mise elején a püspök megáldotta a 2025-ös évből begyűjtött és elhamvasztott barkák hamvait, majd sor került a "hamvazkodás" szertartására.
Homíliájában a püspök arról beszélt, hogy fontos önvizsgálatot tennünk annak kapcsán, mi az ami fogva tart, s képtelenek vagyunk tőle szabadulni. Ezek lehetnek pl. rossz cselekedetek, szokások, felesleges beszéd; e szokásokat ildomos magunk mögött hagyni, hogy számunkra a böjti időszak igazán üdvös legyen. Végszóképp kiemelte az őszinte bűnbánat fontosságát, mert az esetben, ha őszintén Isten bocsánatát kérjük, elnyerhetjük a lelki szabadságot és annak örömét. Ugyanakkor tartózkodásra intette a híveket a túlzott önszeretet ellen, ugyanis gondolatmenete szerint a bűnbánat nem öntetszelgésből végzett önsanyargatás, hanem ez mutatja meg a szeretet helyes útját és irányát számunkra.
Történelmi pillanat következett be a katalóniai Barcelona életében, ugyanis helyére került a Sagrada Familia-bazilika utolsó eleme. Az elem-részlet a legmagasabb, Krisztus-torony körpanorámás kilátást biztosító kőkeresztje, mely által a világ és Európa legmagasabb templomává lépett elő. A bazilika teljes magassága ezzel együtt ugyanis 172.5 m lett.
Gaudí örömkönnyekkel illetné mesterművét, ha láthatná teljes valójában
Videóm a csodálatos épületről (ekkor még épülő félben volt)
A hónap ortodox szokásokkal tűzdelt nagyböjti előkészületeinek kapcsán zárásként Máriapócsra, a Szent Mihály-bazilikába vezet utunk, ahol a tegnap közöltekhez hasonlóan kiengesztelődési vecsernyét ültek az ortodox közösség tagjai. A liturgiára február 15-én került sor, s a szertartást pedig Szocska A. Ábel, nyíregyházi megyéspüspök vezette. Szentbeszédében a püspök a megbocsátás fontosságáról beszélt és arról, hogy:
A bocsánatkérés ne egyfajta történeti alapú elbagatellizált gondolat legyen, hanem annak a képessége, miszerint igenis elismerjük, ha valakinek fájdalmat okoztunk és ezért bocsánatát kérjük.
E vonalon haladva a főpásztor azt is kiemelte, hogy mindenki - esetünkben papság és hívői közösség - életében előfordulnak hullámvölgyek, s ennek folyományaként olyan emberek, akik akaratlanul is, de megbántották őket. Épp ezért a következőket mondta az egybegyűlt közösségnek:
Nem tehetünk úgy, mintha nem fájna, és nem tehetünk úgy sem, mintha nem látnánk, hogy a másiknak fáj. Emiatt is fontos, hogy a sebek gyógyulása érdekében a másik fél elé álljunk és bocsánatát kérjük az ellene elkövetett bűnünk feloldozásáért.
A tanítást követően került sor a szertartás legerőteljesebb mozzanatára: görögkatolikus hagyomány szerint a megyéspüspök – levéve díszes püspöki öltözetét – elsőként borul le paptestvérei, a megjelent tisztelendő asszonyok és a hívek elé, kérve:
Bocsássatok meg nekem, testvéreim, és áldjatok meg engem!
Ezután a szertartás a paptestvérek egymás elé járulásával folytatódott: a papság tagjai szentelési sorrendben kérték egymás bocsánatát, mely és a kiengesztelődések köre a jelenlévő hívekkel vált teljessé.
A főpásztor külön megemlékezett azokról a paptestvérekről is, akik ezen az estén nem tudtak jelen lenni.
Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!
