Sziasztok!

Mára egy olyan bejegyzéssel készültem számotokra, melyben egy érdekes konferenciáról lesz szó, melyet a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulójának emlékére rendeztek. Az esemény megrendezésére február 21-én került sor, s helyszínt az Apor Vilmos Katolikus Főiskola adott számára. A találkozón legfőképp a zsinat, napjainkban is fontos kérdéseire reflektálva jártak körbe témákat, melyek között szerepelt pl. a keleti politikai irányítás, a kortárs filozófusok eszmerendszere, a hívek hitéleti képzése és a laikusok Egyházban betöltött szerepe is többek között.
A konferencia résztvevőit Marton Zsolt megyéspüspök köszöntötte. Emlékeztetett a zsinat alapelveire, különös hangsúlyt helyezve az isteni és emberi, a maradandó és változékony elemekre. A délelőtti kerekasztal-beszélgetésen az előadók részvételével elsősorban elvi alapon gondolkodtak a II. Vatikáni Zsinat szellemtörténetben elfoglalt helyéről, hogy mennyire töltötte be a funkcióját, milyen dokumentumokat adott ki, és hol tartunk ezek feldolgozásában, a fejlődésben, és az Egyház adekvát válaszokat ad-e a kor és a szekularizáció kihívásaira.
Fejérdy András történész, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese a vatikáni Ostpolitik történeti és eszmei alapjait tekintette át. Rámutatott, hogy:

A II. Vatikáni Zsinat nemcsak teológiai, hanem diplomáciai értelemben is fordulópontot jelentett: a szocialista országok részéről is megmutatkozott bizonyos tárgyalási készség, amely 1963-tól konkrét kétoldalú egyeztetésekhez vezetett.

 

Juhász Pál Balázs teológus, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docense a Szentírás, a Szenthagyomány és a Tanítóhivatal katolikus értelmezéséről tartott előadást a Trienti Zsinat és a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai alapján. Megállapította, hogy a két zsinat eltérő történeti kontextusban, különböző szándékkal gyűlt össze. Hangsúlybeli eltérések kimutathatók köztük, de ellentét nem: a II. Vatikáni Zsinat a vonatkozó trentói tanítást elfogadta és szerves módon továbbfejlesztette.
Lovassy Attila plébános, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, ismertetett néhány teológiai modellt, hogy mi lehet a vallások szerepe Isten üdvözítő tervében, és ebben a kereszténység és a katolikus Egyház milyen helyet foglal el. Majd a Szentírástól kezdve a tanítóhivatali megnyilatkozásokon keresztül bemutatta az Egyház tanításának két végpontját, Krisztus egyetlen és egyetemes üdvözítő voltát, valamint azokat az Egyház gondolkodásában megjelenő kivételes helyzeteket, amelyek esetében az üdvösségre való eljutás a látható és intézményes Egyház keretein kívül is megtörténhet, de mindig Krisztuson és az Egyházán keresztül.

Sziasztok!

Amint azt tegnap megígértem, mára is egy görögkatolikus vallási hírrel érkeztem nektek, ugyanis, mint erről szó esett, február 16-án náluk is megkezdődött a húsvétot megelőző negyven napos böjt időszaka. Ennek apropóján jelen bejegyzésemben Debrecenbe látogatunk el, ahol megülte az Előszenteltek bűnbánati liturgiáját a görögkatolikus közösség. A szent liturgiát Kocsis Fülöp, hajdúdorogi érsek-metropolita vezette, aki Szent Tivadar ünnepéhez kapcsolódva arról beszélt, milyen gyorsan eltelnek a böjti napok, és milyen fontos, hogy ne csupán külső gyakorlatként éljük meg ezt az időszakot. Emlékeztetett arra, hogy a nagyböjt kezdetén, a kiengesztelődési vecsernyén már szólt a bűnbánati idő lényegéről, ami így hangzik:

Nem önmagában a böjt, nem az aszkézis, nem is a lemondás a kulcs, hanem az irgalom.

Prédikációjában egy szemléletes történettel világította meg mondanivalóját. Egy fiatalemberről beszélt, aki rossz útra tért, börtönbe került, és hosszú évek után szabadult. Nem tudta, vajon szülei megbocsátanak-e neki, ezért levelet írt: ha hazatérésekor fehér szalagot lát a házuk előtti almafán, az a megbocsátás jele lesz számára. Amikor a busz közeledett a házhoz, nem mert ránézni a fára, inkább útitársát kérte meg erre. A fa azonban nem egyetlen szalagot viselt, hanem százával díszítették fehér szalagok; a szülők így fejezték ki határtalan szeretetüket és megbocsátásukat.
A metropolita rámutatott:

Ez a történet Isten irgalmas szeretetéről szól. Ahogyan a tékozló fiú apja, úgy Isten is túláradó módon vár vissza bennünket. Életünket „fehér szalagokkal” aggatta tele, számtalan jelét adva annak, hogy szeret, és mindig kész megbocsátani. Épp ezért mi is gyakoroljuk buzgón a megbocsátás erényét, ne őrizzünk haragot szívünkben!
Az édes koliba, amelyből ezen az ünnepen részesülhetünk, ennek az irgalomnak jelképe: akkor is megízlelhetjük, ha gyengének bizonyultunk a böjtben. Minden leborulásunkkal és bűnbánatunkkal higgyük el: Isten szeretete édesebb mindennél, és soha nem fogy el.

Sziasztok!

A napra érkeztem egy második hírrel is számotokra, melyben ezúttal az orosz-ukrán háború 4. évfordulójáról lesz szó, minek apropóján egy csodálatos gesztust tett a magyar nép Ukrajnáért. Ugyanis imádságban kérte Istent, hogy vessen véget végre a háborúnak és hozza el szomszédaink számára a hűn áhított békét. Az imaest megrendezésére a háború kitörésének előestéjén, azaz február 23-án került sor, s szervezője pedig a Saint'Egidio közösség volt, aminek tagjai hétfőnként minden alkalommal összegyűlnek egy Gát utcai piciny templomban, hogy imáikkal erősítsék az ukrán népet.
A Sant’Egidio nemzetközi testvéri közösség, bárhol is vannak a világon, különösen is egységben vannak szenvedő testvéreikkel. Ukrán közösségüket, amely a háború óta a befogadott menekültekkel nagyra nőtt, rendszeresen látogatják, a barátság jeleként. Példaképként tekintenek rájuk: az agresszió áldozatai, sokan maguk is menekültként élnek, de vallják, hogy a háború mindent elvehet, de a mások iránti szeretetet, szolidaritást nem veheti el tőlük.
A béke mielőbbi megteremtése végett XIV. Leó pápa is közleményt intézett a hívekhez és a világhoz, melyben tett kijelentéseit az alábbiakban közlöm veletek:

Már négy év telt el az Ukrajna elleni háború kezdete óta. Szívemben ismét afelé a drámai helyzet felé fordulok, amely mindenki szeme előtt áll: hány áldozat, hány tönkretett élet, hány szétszakított család, mennyi pusztítás, mennyi kimondhatatlan szenvedés! Minden háború az egész emberi családon ejtett seb: halált, rombolást, nemzedékeket sújtó fájdalmat hagy maga után. Nem lehet tovább halogatni a békét: sürgető követelmény, melynek helyet kell találnia a szívekben, és felelős döntésekben kell konkrét formát öltenie. Ezért ismét nyomatékos felhívást teszek közzé: tegyék le a fegyvert, hagyják abba a bombázásokat, késedelem nélkül állapodjanak meg a tűzszünetben, és elszántabban törekedjenek a párbeszédre, mely utat nyit a békének! Kérek mindenkit, hogy imádkozzon a meggyötört ukrán népért és mindazokért, akik e háború vagy bármely más fegyveres konfliktus miatt szenvednek, hogy beragyogja napjainkat a béke oly régóta várt ajándéka.

Közleményében hangsúlyozta továbbá azt is, hogy találkozott a háború viselt állam vezetőivel és lélekben az áldozatok mellett áll. A decemberi találkozáson megerősítette Zelenszkij ukrán elnöknek a Szentszék készségét a tárgyalások befogadására. Felvetette egy kijevi utazás lehetőségét is, óvatos realizmussal. Az egyre inkább hibrid jellegű, a civilekben és az infrastruktúrában jelentős károkat okozó konfliktus eszkalációjával szemben, első nemzetközi útjáról hazatérve hangsúlyozta Európa és Olaszország szerepvállalásának fontosságát.

Sziasztok!

A mai napon ismét egy csodálatos görögkatolikus nagyböjti bűnbánati szokásba vezetlek be benneteket, melynek kapcsán a jelenleg megjelenő bejegyzésem mellett holnap is készülök nektek cikkel. Jelen cikkemben Nyíregyházára látogatunk el gondolatban, ahol február 18-án a görögkatolikus közösség az Előszenteltek bűnbánati liturgiáját ülte meg. A szent liturgiát Kocsis Fülöp, hajdúdorogi érsek-metropolita vezette, s ez alkalommal a liturgikus alkalmon Szocska A. Ábel, nyíregyházi megyéspüspök is részt vett.
Szentbeszédében az érsek a metropolita a szertartás alatt felolvasott ószövetségi szakaszokra, különösen a Teremtés könyvére és a Példabeszédek könyvére utalva rámutatott, hogy bár a világ teremtésének bibliai leírása és a természettudományok megállapításai között látszólagos ellentmondások feszülnek, a Szentírás elsődleges célja nem fizikai magyarázat, hanem teológiai kinyilatkoztatás. E ponton hozzátette, hogy bár a bűnbeesés után a világ megromlott, és az ember szembefordult Teremtőjével, embertársaival, sőt önmagával is, a nagyböjti liturgia segít szembesülni saját bűneinkkel, hogy felismerhessük Isten irgalmát és jóságát, illetve kitért arra az örök emberi dilemmára is is, hogy:

Miért tűnik úgy, hogy a világban a „farkastörvények” uralkodnak, és miért boldogulnak a bűnösök?

E ponton a helyzet megértéséhez a kulcsot szerinte a 72. zsoltár üzenete adja meg, mely szerint a valódi megtérést a szentélybe történő belépés adja meg számunkra. Ebből fakadóan tehát:

A templom és a liturgia egy olyan „másik világot” tár elénk, amely már a mennyország előíze.

A szent liturgián egyébként a nyíregyházi megyéspüspökön kívül részt vett a papnövendékek újonnan alakult kórusa is, amely énekeivel segítette a hívek elmélyülését a nagyböjti misztériumban.

Sziasztok!

Mára egy érdekes vallási szokásról, a vesperásról hoztam nektek egy bejegyzést, melyet ezúttal ökumenikus imádsággal egybe kötött liturgiaként tartottak meg. A búnbánati liturgia február 18-án, Hamvazüszerdán került megrendezésre a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájában, melyet Fekete Károly, református püspök és Hortobágyi Cirill főapát vezetett, s a szertartáson a rümai katolikus és református gyülekezeteken kívül részt vettek még az ortodox, evangélikus, metodista, pünkösdi és Magyar Apostoli Egyház felekezeteinek tagjai is. A vesperás elején a főapát köszöntötte az egybegyűlteket, majd Fekete Károly, átvéve a szót egy fontos, az e napot körül író ószövetségi részlettel folytatta Cirill gondsolatait, ami pedig a hamvazkodás szokására öszpontosította a figyelmet. E részlet segítségével a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke rámutatott, hogy:

Bánatunk nem csak saját bűneink tudatából fakad, hanem abból is, hogy átéljük: elődeinkkel együtt mennyire hozzájárultunk mi is felekezeteink, közösségeink és az egy Krisztus teste, az egyetlen Egyház megosztottságához.

Ennek vonalán haladva kiemelte azt is, hogy azért gyűlt össze e napon a közösség, hogy közös imán keresztül megvallja bűneit és közösen vállalva azokat hálát adhassanak Isten végtelen irgalmáért. E gondolatokhoz hozzátett a napi evangélium, melyben a megbocsátáson volt a fő hangsúly. Ennek nyomán Péter apostol és Jézus párbeszédéből azt következtethetjük ki, hogy annak, aki vét ellenünk, nem hét hanem hrtvenhét alkalommal is illik megbocsátani vétkeit. Ezzel párhuzamba állította a

Kegyetlen szolga példázatát, aki több ezer talentummal volt adós uralkodója felé, ám azt egy alkalommal sem fizette meg. A példázatban, habár a király elengedte a szolga tartozását, az adott személy mégsem volt képes saját szolgálója vétkei felett szemet hunyni. 

A példázat szerint az adott szolga ugyanis tartozott a megdorogált egyénnek és az megkínoztatta embereivel. Jézus ehhez azt ttte hoztzá, hogy az esetben, ha képtelenek vagyunk megbocsátani felebarátainknak, mi is szenvedésre leszünk ítélve általa.