LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Napi Útravaló

Hitoktatók lelkinapja Debrecenben

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768604000.png

Sziasztok!

A nap első cikkeként egy lelkinappal kapcsolatos hírt szeretnék közölni veletek, melynek helyszínéül ezúttal Debrecen városa szolgált. Az esemény megrendezésére január 9-én került sor, s elsősorban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatóit hívták meg. A program közös imádsággal kezdődött, majd Németh István püspöki titkár, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási referense tartott tájékoztatót a közeljövőben várható programokról, valamint a hitoktatást érintő aktuális kérdésekről és feladatokról.
A délelőtt folyamán interaktív feladatok és kiscsoportos beszélgetések segítették a tapasztalatcserét. A jelen lévő egyházmegyei hitoktatók megoszthatták egymással mindennapi szolgálatuk örömeit és kihívásait.
A lelkinap zárásaként Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be szentmisét. A főpásztor homíliájában többek között arról beszélt, hogy

 

A Szentlélek Jézusban minket is indít. Ha benne maradunk, mi is ugyanazt a Lelket kapjuk. Vajon figyelünk-e a Lélek belső indításaira? Hallgatunk-e a lelkiismeretünk hangjára? Jézusnak sok követője volt, mindenki elismeréssel beszélt róla. Mai szóval élve igazi influenszer volt, de csak addig, míg azt nem mondták: »Kemény beszéd ez, ugyan ki hallgatja?« Minket is megkísért a gondolat, hogy adjuk fel az egészet, nincs értelme a küzdelemnek. Hogyan állunk a sikerhez? Hamvas Béla szerint »a siker helye az utca, a dicsőségé meg a szíved titkos kamrája.

 

E vonalon haladva a püspök hozzátette azt a tényt is, hogy jelen korunk világából kihúnyt a rend és az a szent szokás, hogy hitünket Istenbe vetve legalább egyetlen alkalommal imát mondjunk szeretteinkért. Emellett végszóképp azt is kiemelte, hogy az imádságos lelkület mellett fontos a személyes kapcsoaltra fordított idő is, hiszen csak ekkor tudjuk igazán elmélyíteni Istnekapcsolatunkat Krisztusban

Megérkezett a Betlehemi Láng Debrecenbe

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1766074805.png

Sziasztok!

Mai, második cikkem egy Debrecen városát érintő örömteli hírt fog tárgyalni, ugyanis nemrég érkezett az a hír, miszerint megérkezett a Cívis Városba a Betlehemi Láng. A Láng átadására december 16-án került sor az Emlékkertben, melynek érdekességét azt adja, hogy azt a 43. Főnix Cserkészcsapat tagjai a bécsi Születés-templom örökmécseséről gyújtották meg, majd vitték egyenest Debrecenbe, melyet a helyi általános iskola kisdiákjai énekszóval köszöntöttek. Ezt követően a cserkészek egy speciális mécsesben nyújtották át a Béke Lángját a történelmi egyházak képviselőinek és a város alpolgármesterének, melyhez igazodván utóbbi köszönetet mondott érte, majd mindenkit arra buzdított, ne hagyja, hogy a sötétség eluralja a reménység és ezzel egyidejűleg a béke világosságát.
A beszéd után a történelmi egyházak képviselői elmélkedtek a Karácsony kapcsán, melyet illetően Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kijelentette, hogy e lángot tartalmazó mécses mindig annyi fényt ad, mai az ember következő lépéséhez szükséges. Ha eme apró lépéssel megelégszik, jöhet az ennél nagyobb, ami garantáltan a célhoz segíti, bárhol tartson is útján.
Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita felidézte az idei első gyertyagyújtáson megfogalmazott gondolatait, amely szerint a dicsőség a magasságban Istennek ugyanaz, mint a Földön a békesség az emberi szívekben.
Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános püspöki helynöke arról beszélt, hogy a békeláng mély értelmű szakrális szimbólum, ami jelképezi a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki a mi békességünk és kiengesztelődésünk.
Sipos Barnabás, a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség parókusa azt azt tanácsolta a híveinek, hogy karácsony környékén még inkább ragaszkodjanak az ünnepi rítusokhoz és hagyományokhoz.

Szeplőtelen Fogantatás Ünnepe Debrecenben

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765486562.png

Sziasztok!

A nap utolsó cikkeként egy debreceni hírmorzsát hozok nektek, ugyanis örömünnepet ült a Római Katolikus Egyházközösség. Egész pontosan a Szent Anna-székesegyház telt meg hívekkel december 8-án, ugyanis e napon ülték meg Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét. Ez alkalomból szentmisét a debrecen-nyíregyházi püspök, Palánki Ferenc mutatott be az egybegyűlteknek, mely során kifejtette, hogy

Az ember élete során Istent keresi, s ebből fakadóan vágyja az Atya társaságát. A kapcsolódást azonban Ádám és Éva bűnbeesése során elveszített, majd maga az Úr állított helyre a megváltás művén keresztül.
Szűz Mária különleges szerepet játszott ebben, akit Isten már fogantatásától megóvott a bűntől, hogy rajta keresztül léphessen be a világba a Megváltó. A főpásztor hangsúlyozta: Mária „kegyelemmel teljes”; élete azt a meghívást hordozza mindannyiunk számára, hogy mi is nyitott szívvel fogadjuk Isten kegyelmét, és engedjük, hogy az átalakítsa mindennapjainkat.

Végszóképp a fenti idézethez kapcsolván a püspök megjegyezte, hogy Mária nem pusztán Krisztus édesanyja, hanem mindnyájunké is, és ebből eredően az adventi várakozás aktív készülődés és tanulás is az alázatos, szolgálatkész életre. 

Hármas ünnep Debrecen-Tócóskerten

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765038646.png

Sziasztok!

Második cikkemként egy görögkatolicizmust érintő hírrel érkeztem, ugyanis a debrecen-tócóskerti közösség hármas ünnepen vett részt. Az ünnepi istentisztelettel egybe kötött alkalomra Advent első vasárnapján, november 30-án került sor, melyen egyúttal a templomnak adományozott új harangot is megáldották. Az istentiszteletek Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye éersek-metropolitája vezette le, aki szentbeszédében hálaadásra buzdította az egybegyűlt híveket. Elmondása szerint ugyanis az általa megáldott új haranggal lett kerek egész a templom hivatása, mely által Isten és Krisztus követésére sarkallhat minden hívő lelket. A hármas ünnep egyébként nemcsak a harangáldásról, hanem az egyházi épület felszentelésének harmadik évfordulójáról és az ikonográfia templomba kerüléséről is szólt, s visszacsatolva a metropolita szentbeszédéhez, felszólította a gyülekezetet arra is, hogy ne feledjék, a meghívás mindenkire vonatkozik, s ezt kizárólag teljes alázattal, szelídséggel és türelemmel lehet megfelelően végre hajtani. Továbbá, reflektálva a belső díszítésre, kiemelte, hogy a falazaton freskó formájában megjelenik a Mennyország, mely közelebb viszi őket a Mennyekben élő Szentek Közösségéhez. Épp ezért tudatosítaniuk kell magukban, hogy e templomban van a helyük, ott lelnek isteni nyugalomra a rohanó hétköznapok szürkesége után.
Végszóképp érdemes még kiemelnünk azt is, hogy a templomnak adományozott Szentháromság-ikon művésze, Jaczkó Dániel megjegyezte, hogy az istenháza nem csupán templom, hanem egyfajta lelki otthon is egyben, amely mindenki megújulását előmozdító építményként magasodott Tócóskert fölé három évvel ezelőtt.

Harangszentelés Debrecen-Józsán

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765048319.png

Sziasztok!

Mai, második hírem egy vallási eseményről fog szólni, melyet a debrecen-józsai görögkatolikus gyülekezet ült meg. A harangszentelési eseményre november 29-én, Advent első vasárnapjának előestéjén került sor, s a harangot pedig Szent Mátyás oltalmába ajánlotta Kocsis Fülöp, hajdúdorogi érsek-metropolita. A főpásztor a hívekkel összefogva azért mondott imát, hogy a Mátyás-harang megkondulása csillapítsa és szüntesse meg a szélvészt, fergeteget, mennydörgést, villámlást, záport és jégesőt, s minden veszélyes égi háborút. Továbbá minden olyan hívőre Isten védelmét kérték, kik e kongást hallják, s alatta értendőn a gonosz minden ármánykodásának meghiúsítását is egyúttal. A szertartás keretében a főpásztor négy oldalról szenteltvízzel meghintette, szent müróval megkente, végül megtömjénezte a harangot. Szentbeszédében kiemelte a következőket:

 

A harang önmagában egy tehetetlen tárgy, épp ezért nekünk, emberkenek kell életre keltenünk. Kongása által Isten jelzi számunkra, hogy nekünk e Templomban a helyünk, s e hívó szó a mai napon e toronyba is beköltözött. Vigyük hát tovább e harang hívó szavát, s éltünkkel hirdessük tovább Isten ígéjét!

 

A Mátyás-harangról azt tudni érdemes, hogy Gombos Ferenc őrbottyáni öntödéjében készült, s a józsai gyülekezetnek ugyanaz a lelkes hívő ajánlotta fel, aki a hétfői cikkben szereplő harangot is vásárolta a tócóskertieknek. Persze a józsai gyülekezet parókusa, Szentesi Csaba élt is a lehetőséggel, melyet a templomot ábrázoló képpel és hálás köszönettel honorált meg az ajándékozónak.
A szentelésen a közösséggel együtt ünnepelt Bákonyi János plébános, Gacsályi Zsolt református lelkész és Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke. A vecsernye végén, 18 óra 30 perckor megszólalt a templomba hívó és Isten dicsőségét hirdető harang. Az ünnepi eseményt agapé zárta a templommal szomszédos ruszin közösségi házban.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |