Leó pápa Halottak Napi Úrangyala-imádsága és Szentbeszéde Vatikánban
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1762698075.png
Sziasztok!
Mára egy, még november 2-án kelt hírrel érkeztem, mely szerint XIV. Leó pápa az elhunyt hívek lelkiüdvéért imádkozott a vatikáni Szent Péter-téren összegyűlt tömeggel. A pápa pontban déli 12 órakor az Apostoli Palota erkélyén állva elmondta az Úrangyalát, majd hálát adott azért, hogy Őt váalsztotta Isten az Anyaszentegyház főpászorának. Beszédében kihangsúlyozta, hogy Isten mindannyiunkat féltve őriz és épp ennek okán fontos magunk előtt taratunk azt a szempontot, hogy reménykednünk kell egy újabb és jobb jövőben. Ezért Halottak Napjának Ünnepe az emberi emlékezetet helyezi előtérbe és azt a tényt, miszerint Jézus emlékezete az élet-halál-feltámadás emlékezete, aminél fogva az ember léte egy törékeny és értékes kincs.
A pápa beszédének további részében arra kérte híveit, imádkozzanak a világbéke megteremtéséért, s különösen Szudán és Tanzánia helyzetének javulásáért, majd a nap lezárásaképp az elhunyt hívek lekiüdvéért szentmisét mutatott be a Veranoi temetőben.