Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  Flaunt
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Kevés a fiatal pap, veszélyben a lelkészi hivatás

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1762687643.png

Sziasztok!

Mára egy olyan hírrel érkeztem, mely konkrétan a mai napon kelt, s témája a papság kérdése. Ennek alapján ugyanis egy zsinati közlemény szerint egyre nagyobb válságban van a papi hivatás, mivel évről évre csökken létszámuk. Ez azért probléma, mert az idősabb lelkipásztorok elhalálozása után nem lesz, ki betöltse a tisztságet, s félő, hogy az egyház napja leáldozik. Ez annak köszönhető, hogy egy felmérés eredménye arról számol be, hogy a római katolikus, református-és evangélikus teológiai képzésekre a 20 évvel ezelőttinél jóval kevesebben jelentkeznek, ami válságba taszítjhatja a hivatást, mivel nagyon kevés a fiatal pap/lelkész. Épp e megfontolásból egyre inkább előtérbe helyzeik a laikus testvérek bevonását a lelkipásztöri teendők ellátásába, habér igaz, a Somogyi Református Egyházközség jelenleg 47 lelkésszel még úrrá tud lenni a kialakult helyzeten. A legkritikusabb helyezet a Római Katolikus Egyháznál tapasztalható, hiszen pl. a Kaposvári Egyházmegyében jelen álláspont szerint kicsivel több, mint 70 lelkész szolgál e körzetben, kiknek átlagéletkora 70 évre tehető. Azonban ennek ellenére mindössze 50-en ténykednek aktvan, kiknek munkáját akolitusok és diakónusok segítik. Épp ezért 2025 a lelkipásztori segítésről szól, minek keretében ún. hívő toborzést tűztek ki napirendre, hogy segíteni tudják ezzel is az adott lelkipásztorok munkáját. Legyen szó szentlecke felolvasásról, vagy a prédikátorok támogatásáról újabb ötletek kinyilatkoztatása lévén....

 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.