Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  Flaunt
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Templom, melynek építése nagy port kavart

Sziasztok!

Habár igaz, a muszlim vallásról behatóbban nem esett szó az oldalon, mégis szükségét éreztem művészettörténeti szempontból, hogy meséljek nemket az ehhez a felekezethez kötődő műemlék-templomokról is cikkeimben. Ennek köüszönhetően a legelső épület, amely szót érdemelhet ebben a kategóriában, a törököket építésekor rendkívüli módon felháborító építmény, a Kék-mecset, vagy török nevén (ahogyan a rövid ismertetőben is hivatkozni fogok rá) Ahmed Sultan Camii lesz.
Az Ahmed Sultan Camii-t I. Ahmed, oszmán szultán kezdte el építtetni 1609-ben, azonban halálát követően unokatestvére, a szellemileg labilis I. Mustafa idején készült csak el teljes pompájában. A templom építése rendkívül nagy közharagot gerjesztett, mivel köztudott volt, hogy a szultánok a leigázott országoktól zsákmányolt anyagi javakat fordították rá főként a tiszteletükre építendő egyházi épületekre, és általában a győztes csatáik emlékére emeltették őket; azonban Ahmed időszakában se nem beszélhetünk győztes csatákról, se pedig ily módon szerzett hadizsákmányról. A szultán sajátos módon fogott neki a tervezetének, méghozzá a palota saját javait felhasználva, aminek köszönhetően az ország kincskészlete kiapadt. A Camii 20 000 db kézzel festett izniki csempével rakott, tágas belső térrel rendelkezik, a csempéken több, mint 50 féle motívum található. Imafülkéje (más néven mirháb) csepp alakú, s a helyes imádkozás irányát mutatja, az egész templombelső megvilágításáról pedig 20 hatalmas üvegablak gondoskodik. A Camii külső adottságait nézve ugyanúgy 6 minarettel rendelkezik, mint a mekkai mecset egykor, azonban már önmagukban a ceruzaformájú épületrészek is rosszallást váltottak ki, így Ahmed anyagi hozzájárulást ajánlott egy 7. minaret felépítéséhez Mekkának. (Persze manapság már a Mesjid Al-Haram 9 minarettel rendelkezik, és nem mellesleg a 820 ezer fő befogadására képes, 356 ezer négyszetkilométeres területen elhelyezkedő mecset, a világ legnagyobb mecsetje.) Íme néhány kép és egy videó a csodálatos építményről.:

Csak köpenyben látogatható a jövőben az isztambuli Kék mecset | Új Szó | A  szlovákiai magyar napilap és hírportál blue-mosque-interior – Ismailimail Interior Of The Blue Mosque Sultan Ahmet Camii, Istanbul Turkey. Stock  Photo, Picture And Royalty Free Image. Image 99494266. Interior of the Sultan Ahmed Mosque in Istanbul, Turkey Editorial  Photography - Image of lantern, heritage: 53242112

 

VIDEÓ A MECSETRŐL

Tömegfrissítés a Galériában - Magyarország templomai

Sziasztok!

Az elmúlt napokban rengeteg kép került a Galériába, főleg magyarországi templomokról, melyek közül 35 album kizárólag Római Katolikus Templomok fotóit tartalmazza. Igaz, ezek közül a napokban már osztottam meg külön anyagot is, mivel a művészettörténeti szekcióba is sikerült találnom egy-két szóra érdemes szépséget. A mai nap indítása ként azonban kizárólag a legújabb és eddig feledésbe merült feltöltéseket osztom meg veletek. Természetesen a képek mellé szöveges link is jár számotokra, hogy könnyebben elérhessétek az egyes galériatartalmakat.:

Pannonhalmi Főapátság Archives - Győr Plusz | Győr Plusz Fájl:Pannonhalmi altemplom.jpg – Wikipédia Pannonhalmi bencés főapátság altemploma | Budapest hungary, Hungary,  Budapest Bazilika, altemplom - Pannonhalmi Főapátság
Mutatjuk milyen lesz a bélapátfalvi templom felújítás után – fotók |  EgerHírek Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete: Bélapátfalva, apátsági templom -  kutatási kérdések Bélapátfalvai Ciszterci Apátság Bélapátfalva, Apátsági templom » KirándulásTippek
Karmelita Templom és Rendház - Képek, Leírás, Elérhetőségi információk  kiránduláshoz Karmelita templom Győrben » Közel és távol utazás Magyar Kaland: Győr - Kármelita templom Magyar Kaland: Győr - Kármelita templom
Dány(H) A Szent Jakab apostol templom harangjai - YouTube   

Magyarország templomai > Római Katolikus templomok > Szeplőtelen Fogantatás-templom (Fót)
Magyarország templomai > Római Katolikus templomok > Mindenszentek-templom (Fertőszéplak)
Magyarország templomai > Római Katolikus templomok > Szent Kvirin [Szalézi]-templom (Szombathely)
Magyarország templomai > Római Katolikus templomok > Bűnbán Szt. Mária Magdolna Prépoatsági templom (Felsőörs)
Magyarország templomai > Római Katolikus templomok > Jézus Szíve-templom (Kőszeg)
Magyarország templomai > Római Katolikus templomok > Jézus Szíve Ferences templom (Zalaegerszeg)

Egyháztörténeti téma a Prekambrium Csatornán

Sziasztok!

A mai estére egy videót hoztam nektek, mely ezúttal egy igen száraz történelmi szekciónak, a "Kereszténység Kialakulása" c. témakörnek a legelső része. A felvétel a Római Katolikus Egyház történetét és tanításait részletezi. Az alábbi linken megtalálhatjátok, amennyiben érdeklődtök az Egyháztörténet iránt.:

Modern templom Szombathely Olad városrészében

Sziasztok!

A mai nap indításaképp egy újabb templommal kapcsolatos művészettörténeti érdekességeket hoztam, mely ezúttal a Szombathelyi Egyházmegye központában, Szombathelyen található.
A templomot Boldog Battyány-Strattman László és Fatimai Szűzanya tiszteletére építették 1999-2002 között, felszentelésére pedig 2002. szeptember 8-án került sor. Felépítését az a tény indokolta, hogy az eredetileg 1796-ban épített felekezeti templom az 1980-as évekre olyan szinten kicsinek bizonyult az egyre jobban megnövekvő számú hívői közösség számára, hogy a város vezetése egy 5800 m2-es területet ajándékozott az Egyház részére. E telken épült meg aztán a szeptember 12-i alapkőletételt követően a ma is látható, mondern építészeti stílusú templomépület, amely összesen 1500 fő befogadására képes, ülőhelyeinek száma 650. Az alábbiakban találtok néhány fotót a különleges kialakítású templomról.:

Batthyány-Strattmann László emlékére és a Fatimai Szűz Mária tiszteletére  épült templom (Szombathely) | Miserend Templomok mélyén: az Oladi lakótelep mellett Boldog Batthány Strattmann László Templom Szombathely - Zafin 

Milánó legszebb templomai a Galériában

Sziasztok!

A délelőtti örömködés után ideje ismét a Galéria frissítéseire fókuszálni, hiszen újra csodálatos egyházi épületek képeivel érkeztem, melyek ezúttal a Milánó városát ékesítő székesegyházak sorát jelentik, melyek a következők: Sant'Ambrogio-és Santo Stefano-székesegyház, illetve a Santa Maria delle Grazie-templom. Az épületekről az alábbiakban találhattok néhány fotót, természetesen albumlinkkel.:

Basilica di Sant'Ambrogio - Sant'Ambrogio Basilica di Sant'Ambrogio, Milan Dentro alla Chiesa di Sant'Ambrogio. vengono ... | Foto Milano Basilica di  Sant'Ambrogio Interno del Tiburio della Basilica di Sant'Ambrogio a Milano | Arte romano,  Arte, Italia
Fájl:Santa Maria delle Grazie Milano 07-08-2007.JPG – Wikipédia Milán, italia - 27 de junio de 2018: exterior de santa maria delle grazie  (santa maría de gracia) | Foto PremiumChiesa di S. Maria delle Grazie, Piazza Santa Maria delle Grazie - Milano  (MI) – Architetture – Lombardia Beni Culturali Pillole di storia: L'arca sforzesca - Divina Milano

 

Olaszország templomai > Milánó > Santo Stefano-bazilika

 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)