Figyelmeztetés!

Sziasztok!

Napindító bejegyzésem helyszíneképp ezúttal Kisvárdát választottam ki nektek, ahol görögkatolikus ifjúsági napot tartottak nem olyan régen. Az eseményre március 3-án került sor a Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Bizottságának és az Ifjúsági Tanácsának megszervezésében, melynek nyitányaként Szabó Csaba Péter ifjúságpasztorációs referens atya köszöntötte a vendégeket. Ezt követően Jenei Miklós, a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója fogadta a résztvevőket, külön megköszönve kollégái és az iskola pedagógusai áldozatos előkészítő munkáját. Kovács Csaba atya, a Nyíregyházi Egyházmegye új pasztorális referense útravalóul azt kívánta:

A fiatalok a napkeleti bölcsekhez hasonlóan egyfajta belső változáson átmenve az imaestről „más úton”, megújult lelkülettel térjenek haza.

Ezt követően Szirmai Máté Ferenc mándoki parókus atya vezette be a fiatalokat a „Merre?” kérdés rejtelmeibe. Három bibliai példán keresztül világított rá az életvezetés titkaira. Ábrahám példázata szerint:

Isten ritkán ad kész térképet, inkább csak a következő lépéshez ad fényt. Isten nem ad térképet, hogy lássuk a teljes utat, mert az elvenné a szabadságunkat. Iránytűt ad és erőt a legközelebbi lépéshez.

Ruth példájában a következő szerepel:

Az úton nem kell egyedül mennünk, Isten társakat ad mellénk, akikkel közösen fejlődhetünk.

Végül mondandóját Szent Péter példájával zárta:

Ha rájössz, hogy egy irány mégsem a tiéd, lépj vissza kettőt oda, ahol még jó volt az út, és indulj el máshova. Semmi nem veszett el, mert közben is tanultál és gazdagodtál.

A folytatásban az Ifjúsági Tanács tagjai vezettek kiscsoportos beszélgetéseket, ahol a fiatalok saját életük válaszútjairól diskurálhattak. Ezután a csapat útra kelt: az iskolától a templomig tartó séta egyfajta éjszakai zarándoklattá vált, ahol a célpontot a kivilágított templomtorony mutatta. A görögkatolikus templomban Demkó István parókus atya volt a házigazda. A találkozó taizéi énekekkel, Tamás László lelkipásztori kisegítő gitáros kíséretével és teljes elcsendesedéssel zárult, lehetőséget adva mindenkinek, hogy az elhangzottakat a szívében is elrendezze.

Sziasztok!

A nap második híre - még mindig az imádságos lelkületre fektetve a legfőbb hangsúlyt - ezúttal határainkon inneni imádságos időszakot tárgyal, mely során Győrbe látogatunk el, ahol közös imádságra gyűlt össze a hívői közösség. Az imaestet a győri Nagyboldogasszony-bazilikában tartották január 17-én, azonban az meghagyandó hogy valójában egy bevett tradícióról van szó esetében. Ennek lényege az, hogy minden hónap 17-én a Könnyező Szűzanya közben járását kérik az új papi-és szerzetesi hivatások megtartásáért, melynek tükrében szentmisét Veres András, győri megyéspüspök mutatott be, szentbeszédet pedig Kótai László, jánossomorjai plébános tartott.
Beszédében Kótai László kihangsúlyozta, hogy egyetlen paptestvére sem indult el hivatása útján anélkül, hogy személyes elhívást ne kapott volna. Ez az ő saját életében sem volt másképpen: nyolcadik osztályos volt, amikor bencés diákokkal és paptanáraikkal találkozva, fegyelmezettségüket látva, imádságukat hallva benne is feléledt a vágyódás a többre, a jóra. E ponton hozzátette, hogy

Mária is kapott jelet, amelynek hatására igent mondott. A Fiúisten, aki öröktől fogva létezik az Atyától, Mária szűzi méhében öltötte magára az emberi természetet. Máriát méltán nevezhetjük Istenanyának, mert Jézusban az emberi és az isteni természet egyesül.

Ebből az fakad, hogy Isten tiszteli az emberi szabadságot, és semmit sem tesz a beleegyezésünk nélkül. Mária igenjétől tette függővé Jézus megtestesülését. Máriát boldoggá tette ez az igen, de boldogsága nem volt könny és tövis nélkül. Minket is boldoggá tesz, hogy igent mondtunk a meghívásra, de nekünk is vannak töviseink, nekünk is van keresztünk. Az igazi boldogság az Isten közelében lenni, benne növekedni, többé válni. A valóban megélt kereszténység a világ legragyogóbb világossága. Csak egy a fontos: nem szabad félig-meddig keresztényeknek lennünk. Ahogy vállszélességben szoktunk keresztet vetni, úgy teljes vállszélességgel tartozzunk Jézushoz!