LEGFRISSEBB MODULOK

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Kántáló Fesztivált tartottak a Munkácsi Egyházmegyében

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769256821.png

Sziasztok!

A nap második bejegyzése ezúttal külhoni hívő társainkról, velük kapcsolatosan is az ukrajnai római katolikus felekezetről fog szólni, ugyanis igen érdekes össznépi összejövetelt tartottak a Munkácsi Egyházmegyében. Ez pedig nem volt más, mint a Kántáló Fesztivál, melyet Lucsok Miklós áldásával tartott meg az Egyházmegye január 17-én.
A nap szentmisével kezdődött, amelyet Gerzanich Szerhij püspöki irodaigazgató mutatott be – több pap koncelebrálásával, akik híveikkel együtt érkeztek. A szentmisén Fizer Jevhen munkácsi káplán mondott szentbeszédet, melyben hangsúlyozta: a fesztivál az öröm, a felemelkedés, a közösségi együttlét és mindenekelőtt Isten dicsőítésének szellemiségét hordozza. Fizer Jevhen arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztivál célja Jézus keresése.

 

Ahogyan egykor a bölcsek és a pásztorok is elindultak, hogy imádják őt, úgy gyűltünk most mi is össze, hogy dicsőítsük Krisztust.

 

Arra buzdította a híveket, hogy maradjanak meg Isten közelében. Ha szükségét érzik, menjenek be a templomba, imádkozzanak, kérjenek bocsánatot Istentől, hogy tiszta szívvel folytathassák a dicsőítést. A szolyvai Nagyboldogasszony-templom plébániája 14 énekkar és csoport résztvevőit fogadta a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye különböző területeiről – felnőtteket, fiatalokat, gyerekeket, akik énekekkel, valamint karácsonyi jelenetek bemutatásával dicsőítették Istent. A találkozó meglepetésvendége Vitalij Novak CM volt, aki jelenleg az Ukrán Fegyveres Erőknél teljesít szolgálatot. Jevhen Zsukovszkij SDS a szentmise végén úgy fogalmazott, hogy a nap folyamán érezhető volt: a szívekben a szeretet és az irgalom tüze égett.