Marton Zsolt, megyéspüspök is megköszönte Varga Lajos egyházmegyei munkásságát
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769457088.png
Sziasztok!
A nap második bejegyzése is- követve a reggel megosztott cikkel vezérfonalát - a Váci Egyházmegyébe kalauzol el benneteket, aminek legfőbb apropóját a 2026. január 25-én bekövetkezett változás adta. Ekkor ugyanis - mint az előző hírből kiderült számotokra - dr. Varga Lajos, címzetes püspök, hivatkozva 75. életévénke betöltésére, lemondott a Váci Egyházmegye segédpüspöki szolgálatáról. Ezúttal azonban Marton Zsolt, az Egyházmegye megyéspüspöke is köszönetet nyilvánított eddig végzett munkájáért, majd hozzátette:
A segédpüspök úr leköszönése nem végleges, ugyanis rá a továbbiakban is igényt tart Egyházunk, igaz saját beosztása szerint végezve papi szolgálatát. Lakhelye lemondása ellenére változatlan marad, azonban kérésére általános helynöki pozíciójából 2026. január 26-i hatállyal ezennel felmentem. Utódának ezúton Paszternák Tamás, pasztorális helynököt nevezem ki, kit az Egyházmegye és minden kedves hívő, illetve pap-és diakónus testvér bizalmába ajánlok.
Az aktuálisan kihirdetett változást követően a megyéspüspök megköszönte a néhai segédpüspök egyházmegyei szolgálatát, s háláját fejezte ki, hogy több évtizedig kitartól lelkesedéssel és Istenbe vetett lojális hűséggel látta el a rá egykor bízott feladatot. Mondanivalója legvégén imáiba ajánlotta magát és az Egyházmegyét, majd lelki töltekezésben gazdag, nyuodalmas nyugdíjas éveket kívánt mindemellé számára.
Lemondott a Váci Egyházmegye segédpüspöke
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769363422.png
Sziasztok!
A nap első bejegyzéseként egy, a Váci Egyházmegyét érintő változásról szeretnék szót ejteni, melyről a Magyar Kurír, Váci Egyházmegye Honlapja és a Zsámboki Egyházközség Facebook-oldala is egyaránt beszámolt a hívői közösségnek. Ez pedig az, hogy január 25-i hatállyal lemondott segédpüspöki tisztségéről a 75. életévét nemrégiben betöltött Varga Lajos, veneriai címzetes püspök, melyet óriási köszönetnyilvánítással illetett meg Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, s az MKPK jelenlegi elnöke. Az alábbiakban az általa mondott köszönet szövegét tolmácsolom nektek:
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és egész katolikus közösségünk nevében hálásan köszönöm Varga Lajos püspök atya 20 éves püspöki szolgálatát. A Váci Egyházmegye általános helynökeként és az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatójaként rengeteget tett művészeti és kulturális értékeink megóvásáért, megismertetéséért, egyházi könyvtárainkért és múzeumainkért, annak az igazi szépségnek a szolgálatért, amely elválaszthatatlan a jótól, az igaztól és a szenttől. De köszönöm hiteles főpásztori szolgálatát is, amellyel a liturgia méltó megünneplését, a megalapozott és mély tanítást, az egyházmegye ügyeinek odafigyelő és bölcs intézését végezte évtizedeken át. Köszönjük Varga Lajos püspök atyának, hogy mindig az isteni igazságok, az isteni kegyelem és szépség magasából igyekezett szólni, cselekedni, utat mutatni. Kívánjuk, továbbra is ott állhasson a Mester közelében, és közvetíthesse az Ő fényét, kegyelmét, szépségét és igazságát.
Vince-napi áldás a Gyulafehérvári Érsekségi Szőlősben
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769262712.png
Sziasztok!
Második bejegyzésemként egy érdekes külhoni eseményre invitállak el benneteket, melynek során Romániába, azon belül is Gyulafehérvárral csábítalak el titeket gondolatban. Bejegyzésem apropóját az adta, hogy Vince-napi áldásra gyűlt össze a helyi plébánia vezetősége január 22-én, Szent Vince napján. A szőlőmetszéssel szorosan összefüggő áldás nem pusztán a megfeszített emberi munka gyümölcsére enged következtetni bennünket, hanem szakrális értéke is van, ami egyúttal fontossá tette az Érsekség számára a Vince-napi tradícióhoz való hűség megtartását.
Vince egy 4. században élt vértanú, akiről annak ellenére, hogy létezése történelmileg bizonyított, mégsem maradt fent megfelelő mennyiségű adat. Ünnepe január 22-én van. Ez a dátum tette időmeghatározó szentté. A szőlősgazdák évszázadok óta ezen a napon kérnek áldást a tőkékre és a munkára. Nevének népies értelmezése szerint vin cent, vagyis százszoros bor. Ezért tisztelik különösen Franciaországban, Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában is. A szőlőhegyek, vincellérek és borkereskedők patrónusa.
A szakemberek ebből adódóan folyamatosan küzdenek a szőlőlugas mind hatékonyabb gondozásában, s 2026-ban - ha minden terveik szerint halad - ennek örömére újabb négy hektárnyi földterülettel bővítik ki az érsekségi repertoárt. Ezzel a reménnyel és Isten áldásába vetett bizalommal indult az idei év is. Abban bíznak, hogy az érsekségi szőlős idén is bőséges és áldott termést hoz.
Ökumenikus imaalkalom Veresegyházon
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769261661.png
Sziasztok!
Debrecen után ma Veresegyházra látogatunk el gondolatban, melyen a Cívis Városhoz hasonlóan Ökumenikus imaalkalomra hívták hívő testvéreket. Az eseményre január 21-én került sor, melyre lelkivezetőkön kívül a környező települések polgármeserei, intézményvezetői is részt vettek. Ez az alkalom volt szám szerint az ötödik, melyet ezúton a veresegyházi római katolikus templomban tartottak meg. Az "Imahét Krisztus egységéért" c. program során minden részt vevő az oltár körül összegyűlt papokkal együtt imádkozik, s ezúttal Csomád, Erdőkertes, Őrbottyán, Szada és Veresegyház vezetői járultak az Úr színe elé imádkozni.
A jelenlévőket Rolik Róbert plébános köszöntötte; zárszót Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere mondott. Az imaest fénypontját azonban nem a közösen eltöltött imaalkalom, hanem az volt, amikor az oltár körül álló egyházi és világi vezetőkre a Szentlélek-templomban egybegyűlt hívek áldást kértek. Azt az imaest kapcsán érdemes tudni, hogy öt évvel ezelőtt indult útjára "Ima Veresért" címen, s azóta fokozatos bővülés kíséri a kis imacsoportot. Maga, az alkalom helyszínéül szolgáló templom veresegyházi katolikus templom 2016-ban készült el Isten kegyelméből, Beer Miklós akkori váci megyéspüspök, Pásztor Béla polgármester támogatásával, sokak erőfeszítéséből, helyi művészek alkotásaival díszítve. Az ökuméné csodája már az építkezés során megmutatkozott: éveken keresztül a református templom adott otthont a katolikus szentmiséknek addig, amíg a jelenlegi templom elkészült. A Szentlélek-templom szentelését Fukk Lóránt református tiszteletes Csoda című versével köszöntötte.
Kántáló Fesztivált tartottak a Munkácsi Egyházmegyében
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769256821.png
Sziasztok!
A nap második bejegyzése ezúttal külhoni hívő társainkról, velük kapcsolatosan is az ukrajnai római katolikus felekezetről fog szólni, ugyanis igen érdekes össznépi összejövetelt tartottak a Munkácsi Egyházmegyében. Ez pedig nem volt más, mint a Kántáló Fesztivál, melyet Lucsok Miklós áldásával tartott meg az Egyházmegye január 17-én.
A nap szentmisével kezdődött, amelyet Gerzanich Szerhij püspöki irodaigazgató mutatott be – több pap koncelebrálásával, akik híveikkel együtt érkeztek. A szentmisén Fizer Jevhen munkácsi káplán mondott szentbeszédet, melyben hangsúlyozta: a fesztivál az öröm, a felemelkedés, a közösségi együttlét és mindenekelőtt Isten dicsőítésének szellemiségét hordozza. Fizer Jevhen arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztivál célja Jézus keresése.
Ahogyan egykor a bölcsek és a pásztorok is elindultak, hogy imádják őt, úgy gyűltünk most mi is össze, hogy dicsőítsük Krisztust.
Arra buzdította a híveket, hogy maradjanak meg Isten közelében. Ha szükségét érzik, menjenek be a templomba, imádkozzanak, kérjenek bocsánatot Istentől, hogy tiszta szívvel folytathassák a dicsőítést. A szolyvai Nagyboldogasszony-templom plébániája 14 énekkar és csoport résztvevőit fogadta a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye különböző területeiről – felnőtteket, fiatalokat, gyerekeket, akik énekekkel, valamint karácsonyi jelenetek bemutatásával dicsőítették Istent. A találkozó meglepetésvendége Vitalij Novak CM volt, aki jelenleg az Ukrán Fegyveres Erőknél teljesít szolgálatot. Jevhen Zsukovszkij SDS a szentmise végén úgy fogalmazott, hogy a nap folyamán érezhető volt: a szívekben a szeretet és az irgalom tüze égett.
|