LEGFRISSEBB MODULOK

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Helyére került a toronykereszt és az időkapszula

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1773122684.png

Sziasztok!

A mai napon görögtatolikus vallási hírekkel érkeztem számotokra, ugyanis helyére került a debreceni görögkatolikus székesegyház időkapszulája és toronykeresztje.

A templom építése 1907-ben kezdődött. Firczák Gyula püspök 1910. május 22-én az Istenszülő oltalmának tiszteletére szentelte fel. Az építés után több mint száz évvel szükségessé vált a 2015-ben főszékesegyházi rangot kapott templom teljes körű felújítása. A munkát 2023 októberében, nem sokkal a templom búcsúünnepét követően kezdték el. Közel két évvel később, 2025. szeptember 4-én a szakemberek egy 1908-ban elhelyezett időkapszulát találtak a torony tetején található kereszt tövében. A bádogból hajtogatott doboz közel 120 éven át sértetlenül megőrizte az elhelyezés emlékdokumentumát és az azt védő újságlapot.

A dokumentumok a Görögkatolikus Metropóliai és Főegyházmegyei Levéltárba kerültek, ezeket március 6-án, az új időkapszula elhelyezését megelőző rendezvény keretében meg lehetett tekinteni a Görögkatolikus Látogatóközpontban. A történelmi eseményt megtisztelte jelenlétével a művészi festésben részt vevő több ikonfestő, a tervezést ésAz esemény rövid vetítéssel kezdődött a főszékesegyház épületének felújításáról, majd Papp László polgármester köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve: büszke arra, hogy „a város polgárai közötti egyetértés, megértés és összefogás révén” a református, a római katolikus és a görögkatolikus egyháznak is Debrecen az egyik püspöki székhelye. A görögkatolikus egyház aktív tagjaként azt kívánta, hogy az utódok is egy ugyanolyan fejlődő, virágzó, szellemi, kulturális és gazdasági szempontból is európai jelentőségű, regionális központ polgárai lehessenek Debrecenben, mint amilyen a város ma. a kivitelezést végző cégek képviseletében pedig Tisza András, illetve Gál Attila és Som János.
Ezt követően Kocsis Fülöp ések-metropolita, Seszták István hajdúdorogi főhelynök és Sivadó Miklós debreceni parókus látta el kézjegyével az esemény emlékdokumentumát, mely többek között a Görögkatolikus Metropólia hierarchái, a Debreceni Görögkatolikus Parókia szolgálattevői, az építést és kivitelezést végző szakemberek és a művészi festést végző ikonfestők nevét tartalmazza; illetve megemlékezik a templom építésének történetéről és az 1908-ban készült iratokról is.
Az ünnepélyes alkalmon nemcsak a kapszula került fel a toronyba, hanem a vörösrézből készült toronykeresztet is visszatették régi helyére, miután a szakemberek lecsiszolták, polírozták, kijavították rajta a hibákat, az alapozás után pedig aranylemezekkel borították. Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita végül megáldotta a megújult toronykeresztet és az alatta elhelyezett új időkapszulát is.

Lelkinnap nőknek Nyíregyhházán

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1773121531.png

Sziasztok!

Nemzeti ünnepünk alkalmával egy lelkinapos hírrel érkeztem számotokra, melyet Nyíregyházán tartottak az elmúlt hétvégén. Az eseményt március 7-én, szombaton közölte honlapján a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, s helyszíneként pedig a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház szolgált. A nap előadója Nagy Csaba családpasztorációs referens, gávavencsellői plébános volt, aki a Szentség a testben, a fájdalomban, a szeretetben, a szülésben és simogatásban címmel tartott rendkívül inspiráló előadást.
A nap közös imádsággal vette kezdetét, amit Nagy Csaba előadása követett. Az előadás gerincét az adta, hogy a kereszténységet gyakran vádolják azzal, hogy elnyomja a nőket, valójában azonban éppen a keresztény hit az, amely a nő méltóságát különleges módon emelte fel. A megváltás történetében a női jelenlét kulcsszerepet kap:

A feltámadás első tanúi is nők voltak.

Nagy Csaba atya hangsúlyozta:

A nők különleges küldetése az élet védelme és fenntartása. Ez a küldetés a család mindennapjaiban valósul meg: a gyermekek nevelésében, a kapcsolatok ápolásában, a sebek gyógyításában és a remény fenntartásában. Sok család életében ma is az édesanya az, aki a nehézségek között is őrzi az egységet és a jövőbe vetett bizalmat.

A lelkinap egyik központi gondolata a nő identitása volt. A nő mindenekelőtt valakinek a lánya: Isten szeretett gyermeke. Ebből a kapcsolatból fakad az a méltóság és szabadság, amely képessé teszi arra, hogy feleségként, anyaként vagy más hivatásban is a szeretet szolgálatában éljen. Az előadó arra bátorította a résztvevőket, hogy fedezzék fel újra ezt az alapvető identitást: az Atya tekintetében találják meg önmaguk igazi értékét. A nő hivatásának egyik kulcsa a szeretet, ami abból fakad, hogy a nő szívében különleges képesség van a szeretet befogadására és továbbadására. Ez a szeretet azonban nem csupán érzelem, hanem áldozatvállalás is.
Ezt követően, a nap zárásaként Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be szentmisét, amelyen Nagy Csaba mondott szentbeszédet.

Megújultak a becskei Római Katolikus templom harangjai

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1773143069.png

Sziasztok!

Mára egy március elején kelt hírrel jövök nektek, melyben újabb templomfelújító, helyesebben harangmegújító tevékenyéről lesz szó. Ez úton a Nógrád vármegyei Becskére látogatunk el, ahol két történelmi harangot is megújítottak február végén. A felújítás 2/3-ad részben közösségi összefogás eredményeként valósult meg, hiszen számukra nem pusztán műszaki restaurációja miatt, hanem generációs mivolta okán is fontosak a harangok hiszen évszázadok óta e harangok kísérik a lakosság minden napjait is egyaránt.
A munkálatok során megújult az 1532-ben öntött, 494 éves, 280 kilogrammos történelmi-és az 1744-ben készült 14 kilogrammos lélekharang is, melyek közül utóbbi ráadásul már 2022-ben egy alkalomal átesett e procedúrán. A szakemberek egyenes járommal, repülőnyelvvel és motoros meghajtással látták el, amely hosszú távon biztosítja a biztonságos és kíméletes működtetést. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a harang hangja továbbra is méltó módon töltse be a falut, miközben állapota megőrizhető az utókor számára. A mostani beruházás során ennek villamosítása is megvalósult, így a templom harangjai immár egységes, korszerű rendszerben működnek.

Egyházmegyei szinodális találkozó Temesváron

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1773034676.png

Sziasztok!

Mára egy külhoni hírt hoztam nektek, mely a romániai Temesvárra repít el benneteket, mely város adott otthont a külhoni szinodális találkozóknak idén. Az alkalmat február 28-án rendezték meg és legfőbb témája a fiatalok vallásos nevelésének fontossága volt. A hitoktatókból, katekétákból, papokból és ifjúsági közösségi vezetőkből álló csapatot összejövetelt Pál József Csaba, temesvári megyéspüspök hívta össze az Egyházmegyei Közösségi Házba, ahol átbeszélték a 2021-24 között lefolytatott püspöki szinódus XVI. közgyűlése által 2021-24-ben meghozott záródokumentum 61. pontjában feltüntetetteket, s azt, hogyan lehet a legjobban megszólítani egy fiatalt a vallás nyelvén. A találkozó résztvevői plébániákon, iskolákban vagy ifjúsági csoportokban tevékenykednek. Együtt keresték a választ többek között azokra a kérdésekre, hogy mit tehetnének jobban vagy többet a gyermekekért; mit szeretnének másként vagy jobban tenni, mint eddig.
Bevezetőjében Pál József Csaba temesvári megyéspüspök a szinodális út három kulcsszaváról, a közösségről, a részvételről és a küldetésről beszélt, továbbá kiemelte a Szentlélekben való meghallgatás fontosságát is. A jelenlévők csoportokban folytatták a beszélgetést, melyek során többen a következők fontosságát hangsúlyozták:

A hittanóra szeretetteli légköre, hogy a gyerekek szívesen térjenek vissza; a szülők aktív bevonása a gyerekeknek szóló különböző tevékenységekbe, hiszen a hitre nevelés a családban kezdődik, imádság és hiteles élet által; a gyerekek bevonása a plébániai tevékenységekbe és kisebb szolgálatokba: aktív részvétel a szentmisén énekkel, imával; részvétel a szentgyónásban, adventi és nagyböjti ájtatosságokban, karitatív programokban; hivatásra nevelés – a gyermek ismerje meg a papi vagy családi hivatás jelentését, fontosságát; a fiatalok életkorához illő nyelvezet és játékos, életszerű példák használata; a gyerekek személyes visszajelzésére való odafigyelés.

Elhangzott továbbá:

A vallás nem csupán tantárgy; a hitoktató feladata, hogy a gyerekeket közelebb vezesse Jézushoz, meghallgassa őket, figyeljen rájuk, segítse őket, ha erre van szükségük, és ítélkezés nélkül elfogadja őket; a hittanóra valódi párbeszéd terévé válhat; a hittanórákon legyen idő az imára is, hogy a katekézis evangelizáció legyen, ne pusztán ismeretátadás.

A csoportokban elhangzottak alapján kirajzolódott, hogy a gyerekekkel való foglalkozás középpontjában a személyes kapcsolat, a hiteles tanúságtétel és a közösségi élmény áll.

A találkozó végén Pál József Csaba püspök bejelentette, hogy a következő szinodális megbeszélést májusban tartják.

Nagyböjti lelkinap Kaposváron

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1772988943.png

Sziasztok!

A mai napra napindításként lelkinappal kapcsolatos hírrel jövök nektek, melyet Kaposváron tartottak a napokban. Az eseményt a Kaposvári Plébániai Unió szervezte, aminek vendégeként Székely János, szombathelyi megyéspüspököt hívták meg. A lelkinap célzataként azt a közös célt határozták meg, hogy ezáltal együtt készüljenek lelki feltöltődések közepette a Húsvétra.
Előadásában a püspök arra kérte a híveket, gondolják végig: milyen forrásokból meríthetnek erőt, hogy a szívükből ne fogyjon ki a remény, a derű s a nagylelkűség. Saját életpéldájából merítve ezeket az alapvető forrásokat vette számba: ha ezek közelében élünk, a szeretet és a remény nem apad ki bennünk. Az egyik ilyen forrás a gyermekkor. A szülőkből áradó jóság, odafigyelés, ámuló szeretet életre szóló ajándék, forrás. Mennyire fontos lenne nem engedni azt, hogy elhalványuljon! Hálával tekinteni vissza, és felidézni az örömeit, de nehézségeit, sebeit is.

 

Ezek az élmények olyanok, mint elhintett magok: ha őrizzük őket, újra és újra életet adnak. Még ha a gyermekkorban fájdalmak is vannak, akkor sem az a feladatunk, hogy ítélkezzünk rajta, hanem hogy kiválasszuk belőle a kincseket, és arra építsünk.


A másik tiszta forrás a természet. Amikor az ember belép Isten teremtett világába, átéli benne azt a harmóniát, amelyben nincs hamis hang. A természet Isten szépségét és rendjét tükrözi – ha csendben figyelünk rá, mintha egy hatalmas szimfóniát hallgatnánk, amelyben minden a helyén van.
Hasonlóan tiszta forrás a Biblia. A Szentírás nem pusztán könyv vagy betűk sora, hanem lélek és élet. E ponton a püspök felidézte, ahogy 14 évesen egy nyár alatt végigolvasta:

 

Nem mindent értettem, de az erejét, szépségét átéltem. Ráéreztem arra, hogy fentről jönnek a szavak.

 

A főpásztor arra biztatott, hogy az üzenete lényegére, „Isten szívére” figyeljünk olvasva a Biblia sorait, így meghalljuk azt a hangot, amely igazságra és a szeretetre hív.
Ugyanilyen források a szentségek. Ezekben az ember különleges módon találkozik Isten kegyelmével. Tudta, hogy közeledik a vőlegény. Megáldozott. Olyan volt, mintha a mennyország szállt volna le közénk.

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |