Fiatalok jártak keresztutat Temesváron
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1774808798.png
Sziasztok!
A mai napon két külhoni hírrel érkeztem számotokra, melyek közül az első okán a romániai Temesvárra látogatunk el gondolatban, ugyanis fiatalok számára szerveztek vallási eseményt nemrégiben. Ez az esemény pedig nem más, mint a keresztúti ájtatosság, melyre március 18-án került sor a város papnevelő intézetének udvarán. Az eseményt a Temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezte, s mintegy 140 fiatal vett részt rajta.
A keresztút állomásain a fiatalokkal együtt imádkozott Johann Dirschl általános helynök, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, Máthé Zoltán temesvár-mehalai plébános, Simon Ciubotaru temesvár-szabadfalui plébános, Augustin Bărbuț temesvár-marienheimi plébános és a Gerhardinum Líceum spirituálisa, Váncsa Csaba temesvár-gyárvárosi segédlelkész, Piry Radulov vingai plébános, Ionuc Hojda újmoldovai plébános. Az ájtatosságot Kocsik Zoltán atya, a Gerhardinum Líceum igazgatója vezette. Ezt követően a fiatalok körmenetben indultak a keresztút állomásaihoz, amelyeket fiatalokból álló 3–4 fős csoportok jelképeztek, akik fáklyákat és az adott stáció képét tartották. Minden állomásnál saját imákat fogalmaztak meg a fiatalok, továbbá elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát román és magyar nyelven.
Az ájtatosság zenei szolgálatát a Gerhardinum Líceum Laudetur kórusa biztosította, Iustin Călin zenetanár vezetésével. A keresztúti ájtatosság után Kocsik Zoltán atya köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a lelki program megszervezésében, a jelen lévő fiataloknak és pedagógusoknak, valamint azoknak a szülőknek és nagyszülőknek, akik elkísérték a kisebb gyermekeket, és együtt imádkoztak velük a keresztút állomásain. A program végén a fiatalok szeretetvendégségen vettek részt az iskola étkezdéjében.
|