Figyelmeztetés!

Sziasztok!

Február utolsó előtti napjára fő hírként egy, a Váci Egyházmegye honlapján kelt cikket hoztam, melyben egy nagyon szép kezdeményezés indítványozásáról lesz szó, amit a Naphimnusz Egyesület tett közzé. A kezdeményezés lényege, hogy felhívják a nagyböjtben is a természetvédelem fontosságára a figyelmet, melyhez kapcsolván a nyolc böjti vasárnapon nyolc, egymással szorosan kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig, s e témák mindegyike teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez.
Az elmélkedéseket Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette. Jelen bejegyzésemben néhány mondat erejéig Hamvazószerdáról olvashattok gondolatai között:

Amikor hamvazószerdán a homlokunkra kerül a hamu és elhangzik a mondat: „Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel” (Ter 3,19), hajlamosak vagyunk csak a saját múlandóságunk gondolni. Ekkor azonban nem csak erre emlékezünk, hanem a teremtettségünkre is.
A nagyböjt elején elismerjük: nem tulajdonosai, hanem részei vagyunk Isten csodálatos világának, így ez a mondat lehet egyben ökológiai hitvallásunk is. Azt mondjuk ki: nem olyanok vagyunk, akik a világ „felett” állnak, hanem szerves részei vagyunk Isten teremtett szövetének. A hamu használata az ókori nyilvános bűnbánók rítusából származik, ahol a megtérő bűnösök hamut szórtak fejükre. A XI. századtól terjedt el az egész egyházban a hamuval való megjelölés. Ennek során a pálmaágak, Magyarországon az előző év virágvasárnapján megszentelt barka elégetéséből készült hamut használjuk. Így alakul ki a folyamatosság, az elmúlt időszak hamuja segíti a jelenre való ráhangolódást.
A hamu a megtérés jele is, amely 40 napos sivatagi útra hív, aszkézisre, imára, alamizsnaadásra, gyónásra és húsvéti szentáldozásra. A megtérés ellenáll a világiasságnak, a szegényekkel való szolidaritást sürgeti, és a feltámadás reményét ígéri.

Ezen elmélkedés keretében a szociológus arra buzdítja a közösséget, hogy az első és létfontosságú gyakolrati feladataként tűzze ki célul a természetvédelmet, keresve a fizikai kapcsolódást a termetett világgal. Ezen keresztül arra is rávilágít, hogy nem elégséges rutinszerűen "elmormolni" az étkezés előtti imádságot, szükséges tudatosítani azt is, hogy pl. a kenyérnek szánt rozs vagy búza a földből nőtt ki, s épp ezért hálával tartozunk Istennek a megteremtett gabonáért és abból készült kenyérért cserébe.