Palánki Ferenc volt a nyíregyházi ökumenikus imaóra szónoka
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769691530.png
Sziasztok!
A nap első bejegyzése ezúttal Nyíregyházára kalauzol el benneteket, ahol ökumenikus imaórára gyűltek össze a hívek. Az eseményre a Belvárosi Református templomban került sor január 24-én, szombaton, melynek szentbeszédét ezúttal Palánki Ferenc, Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök tartotta.
Prédikációjában Palánki Ferenc püspök a talentumokról szóló evangéliumi példabeszéd üzenetét állította a középpontba. Kiemelte: az evangélium örömhír, amely nem a félelemre, hanem a bátorságra hív. Isten nem elásásra, hanem életre szánt ajándékokat bíz ránk – mindenekelőtt magát az életet, amelynek végtelen értéke van. A főpásztor hangsúlyozta:
A keresztény ember nem halogathatja a jót, hanem menten, azonnal el kell kezdenie használni azt, amit kapott; saját élete vezetésében és mások szolgálatában egyaránt.
A püspök arra is rámutatott, hogy
A talentumok nem versengésre, hanem egymás építésére adatnak.
Az igazi vezetés nem mások feletti uralkodást, hanem önmagunk feletti felelősséget jelent, amelynek iránytűje Krisztus szeretetparancsa. A szeretet pedig nem puszta érzelem, hanem tudatos döntés: döntés az újrakezdés mellett, a félelmek legyőzésére, a felállás bátorságára, akkor is, ha az út nehéz. A keresztény közösségek – felekezeti határokon túl – akkor töltik be küldetésüket, ha az Istentől kapott ajándékokkal egymást segítik az üdvösség útján.
|