Keresztény-Zsidó imaórát tartottak Budapesten
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769689912.png
Sziasztok!
A nap második bejegyzése szintén az ökumené jelentőségére hívja fel figyelmeteket, ugyanis ezúttal a két ősi vallás, a Kereszténység és Judaizmus felekezetei ültek össze közös imára. A közös eseményre január 25-én, azaz múlt hét vasárnap került sor az Ávilai Nagy Szent Teréz-templomban, s igét ezúttal Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek és a Dohány utcai Zsinagóga főrabbija, Frölich Róbert mondott. A főrabbi beszédében rámutatott többek között arra is, hogy amikor Izrael fiai megsokasodtak, a fáraó rabszolgasorba süllyesztette őket, és elrendelte, hogy minden születendő fiúgyermeket dobjanak a Nílusba. A folyó akkor is, és a múlt század közepén Magyarországon is a kivégzés eszköze volt. A zsidó legenda mesterei azt mondják, a fáraó varázslói, a mágusok azt jövendölték, hogy születik majd valaki, aki kiviszi a zsidókat Egyiptomból, de a víz lesz a végzete. A fáraó felmérte a helyzetet és úgy döntött, hogy a tömeggyilkosságot választja. A mágusoknak aztán igazuk lett, de Mózesnek nem újszülöttként, hanem meglett, felnőtt emberként lett veszte a víz. Mózes életét végigkíséri a víz motívuma: a zsidók vándorlása során például vízért könyörög, vizet intéz a gondjaira bízott zsidóknak, és végül az okozza a vesztét is: amikor vizet fakasztana, nem úgy beszél a kősziklához, ahogy Isten kérte, hanem kétségbeesésében kétszer is a sziklára sújt. De a víz életet is ad, s amikor az Úr kettéválasztja a tengert, a zsidó nép megmenekül az egyiptomiaktól. Fel kell ismernünk, hogy mi az, ami az életünket szolgálja, és mi az, ami nem! Meg kell tanulnunk helyesen értékelni a történéseket, a híreket, az információkat, mérlegelni, hogy ne járjunk úgy, mint a fáraó! Imádkozzunk azért, hogy kapjunk Istentől bölcsességet, megértsük, mi az, ami a javunkat szolgálja, s hogyan, mikor és kit kell bölcsen választanunk ahhoz, hogy továbbra is békés, áldott életünk legyen.
Ezzel szemben Erdő Péter a nyilas terrorról és az ennek okán kivégzett ártatlan lelkekről szólt, majd ehhez kapcsolván szót ejtett az Egyházmegye fiatal papjáról, Ervin Gáborról is, akinek vagy a Duna-parti sortűz oltotta ki az életét, vagy már élettelen testét dobták a Dunába 1944. december 3-án. Hiteles példaképre mindig szükség van, amiből fakadóan kezdték meg Boldoggá avatási eljárását. Másfelől rajta keresztül válik világossá, hogy
Fontos teljes szívből szeretni Urunkat, Istenünket, Önmagunkat és Felebarátainkat, hiszen ez a legfőbb életutunk és hitvallásunk is egyben.
Erre adott példát Ervin Gábor kritikus, drámai időkben, élete feláldozásával. Emléke nem csupán a múlt fájdalma és büszkesége, hanem szól a mának és a holnapnak is. Adja Isten, hogy tudjunk tanulni belőle!
Az imaóra további részében Fináli Gábor, a Hunyadi téri zsinagóga rabbija olvasott fel magyarul és héberül a 145. zsoltárból; elhangzott A mindenség ura kezdetű héber himnusz, majd Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi áldást adott a jelenlévőkre. Az ünnepi alkalom zárásaként elhangzott a Sámuel könyve 6. fejezetéből vett ároni áldás, John Rutter The Lord bless you and keep you című művének megszólaltatásával.
|