LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Ima az új papi hivatásokért Andocson

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768836672.png

Sziasztok!

A nap második hírében ismét visszatekerjük az idő kerekét, ugyanis ezúttal a Somogy vármegyei Andocsra látogatunk el, ahol szentmisét ült meg a helyi római katolikus közösség. A Szent Liturgiára újév első vasárnapján került sor a község Nagyboldogasszony-bazilikájában, s a szentmisét pedig Varga László megyéspüspök mondta az új papi hivatásokért. A főpásztor homíliájában elsősorban arról beszélt, hogy Krisztus Istene, a mindenség Atyja azért nyilatkoztatja ki a mindenség Szent Lelkét, hogy általa a hívő lelkek megismerhessék őt. A szeretetnek a szeretett felé történő kinyilatkoztatása egy életen át tartó feladat, épp ezért fontos megismernie azt az Életet, melyből léte fakad. Mert a Világosság megjelent világunkban, azonban az emberek egy része nem fogadta be őt, míg mások éltek ennek lehetőségével; nekik hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Épp ezért, ha valaki nem vágyik rá, nem ismerheti meg ezt a privilégiumot. Viszont annak vágya, hogy megismerhessük, mindannyiunkban ott van, hiszen ez belőle fakad. Ehhez kapcsolva kijelentette, hogy igenis fontos az idő és jelenlét, melyben megismerhetjük Őt, legyen szó szentmiséről vagy szentségimádásról egyaránt. Természetesen fontos ismernünk a Szentírást is, amiben ő megosztja velünk a gondolatait, a rólunk való terveit, önmaga létének titkait, a világ dolgait.
Az identitásunk harmadik összetevője, hogy a testünk szentély, akárhogyan néz ki, akármennyi idős, akármilyen erős. Attól vagyok szép, hogy Isten képmása vagyok, s a testem szentély. Mondjon bárki bármit, tudom, hogy ez az identitásom és az elvehetetlen szépségem. Az Atya gyönyörködik bennem és benned is. Ha befogadod ezt a gyönyörködő tekintetet, minden megváltozik. A testünk szentély. A másik ember teste is szentély, mert a Szentlélek lakozik benne. Nem mindegy, hogy miként bánunk a testünkkel. Nem tehetünk vele azt, amit akarunk, mert nem a miénk. Le vagyunk foglalva Isten számára. Minden megváltozik, ha ezt a nézőpontot behozzuk az életünkbe. Nem fogjuk kizsigerelni, tönkre tenni, sem kényeztetni, s el fogjuk fogadni a teremtettségből fakadó változásokat, például az öregedést. Akkor is szentély, ha fogyatékossággal élek. Rendkívül gazdag az istengyermeki létünk. - zárta szentbeszédét a megyéspüspök.
A szentmisén egyébként zenei szolgálatot nyújtott a balatonföldvári Sonoro Kórus Dojcsák Edit vezetésével, valamint Kintler Bence.