Vízkereszt és Duna-szentelés Budapesten
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1767793396.png
Sziasztok!
Mai, első hírem - folytatva a tegnapi vízszentelési történetszálat - ezúttal Budapestre kalauzol el benneteket, ahol vízszentelést tartottak a görögkatolikus vallás képviselői. A vízszentelést Kocsis Fülöp, hajdúdorogi metropolita-érsek hajtotta végre január 6-án, melyet egybe kötött Vízkereszt egyik hagyományos liturgikus szempontjával, Krisztus Jordán folxóban történő megkereszteléséről való megemlékezéssel. Ehhez mérten, szent liturgiát mutatott be a Fő utcai Szent Flórián-templomban, melynek fő témája Vízkereszt ünnepe és az volt, hogyan legyünk istenfélő, ám mégis hittel telt gyermekei Istennek. Ide kapcsolván az alábbiakban szentbeszédének egy részletét olvashatjátok:
Az epifánia szó megjelenést jelent: Isten megjelenik a Jordán partján, a bűnbánó emberek sorában. Ott áll János, az előhírnök, aki előkészíti az Úr útját, és ott jelenik meg Jézus is, aki maga is beáll a bűnösök közé. János vonakodik megkeresztelni őt, mondván: „Nekem volna szükségem arra, hogy te keresztelj meg engem.” Jézus azonban így válaszol: „Hagyd ezt most, mert így illik betöltenünk mindazt, ami igazságos.
Homíliájában továbbá kiemelte azt is, hogy Szent Pál tanítása szerint ez a megjelenés arra nevel bennünket, hogy lemondjunk az istentelenségről és a világi szenvedélyekről, és józanul, igazságban, istenfélelemben éljünk. Továbbá, hogy Isten minden egyes nap velünk van az idők végezetéig, ahogyan maga, Krisztus is, ám ezt a közelséget sokszor csak akkor érezzük leginkább, ha liturgián/szentmisén veszünk részt.
A Szent Liturgia után indult a menet énekkel vonulva a Dunához. Makláry Ákos, a Budai Görögkatolikus Egyházközség parókusa arra buzdított, tegyünk tanúságot arról, hogy velünk van Isten. A Batthyány térnél a papság és az asszisztencia Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével a Dunára helyezett mólón sorakozott fel a vízszentelés szertartásán.
A metropolita-érsek a szertartás végeztével arra buzdította az összegyűlt híveket, hogy teljes lényükkel kapaszkodjanak Istenbe, mert akkor, ha így tesznek, sosem lesz olyan gond az életükben, mellyel ne tudnának megbirkózni könnyedén. Gondolatmenete szerint ugyanis
Vízkereszt üzenete döntő jelentőségű, mert megszentelődik a teremtett világ, a Jordán visszafordul, és ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem.
|