LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Családok szeretetvendégsége Szombathelyen

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1766775477.png

Sziasztok!

A 2025-ös év utolsó előtti bejegyzése egy, a Szombathelyi Egyházmegyét érintő eseményről fog szólni, melyet az Egyházmegye az irányítása alatt álló Karitásszal karöltve valósított meg Karácsony előtt két nappal. Egész pontosan egy ünnepléssel egybekötött szeretetvendégségre hívta a helyi családokat, melynek zenei felelőse az Ébren Álmodók Zenekar volt. A rendezvény során dallamok előzőleg említett zenekar előadásában csendültek fel, majd a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Az igazgatói köszöntőt követően s Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működő Magyarlak-Csörötneki Általános Iskola diákjai elevenítették fel Jézus születését, majd Takács Gyula csörötneki plébános osztotta meg gondolatait a Megváltó érkezéséről.A plébániai vezető kiemelte, hogy e darab lényegében minden hívőről szól, hiszen Krisztus a jó pásztor, mi pedig a juhok. Jézus épp ezért annak okán érkezett a Földre, hogy nekünk adja magát, s általa gyakorlójuk a szeretet és jóság erényét.
A színdarabot és plébánosi beszédet Székely János, megyéspüspök köszöntője követte, melynek soraiban legfőképp jelen korunk sebzett világára és arra világított rá, hogy Isten közénk jött a testté lett Igén keresztül, hogy ezáltal tudatosítsa bennünk, mindnyájan az ő gyermekei vagyunk, s egyformán szeret minket. Épp ezért Karácsony ünnepe azt üzeni számunkra, hogy

 

Isten szeretett gyermekei vagyunk minden fájdalmunkkal és megélt nehézségünkkel együtt, s épp miértünk jön el a világba. Emellett fontos, hogy általa Krisztus felé irányítja tekintetünket és figyelmünket, melyet betartva nem lenne több háború és családi konfliktus a világon.

 

A program a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Hollán Ernő utcai központjában szeretetvendégséggel folytatódott, melyen a megvendégeltek gulyást és tarhonyás húst fogyasztottak. Mindezen felül a Karitász munkatársai idén 400 ajándékcsomagot is készítettek, melyek aztán kiosztásra kerültek a rászoruló családok között.