LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Karácsony ünnepe a Veszprémi Főegyházmegyében

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1766771821.png

Sziasztok!

Mai, második hírem Karácsony ünnepéről fog szólni, ugyanis több egyházmegyénkben is püspöki szentmisével ünnepelte a hívő közösség az egyház parancsolt ünnepét. Ezen indíttatásból a Veszprémi Főegyházmegyébe látogatunk el gondolatban, azon belül is Veszprém városát célozzuk meg, ahol ünnepi szentmisére gyűltek össze a Római Katolikus hívek a Szent Mihály-székesegyházban. Az ünnepi szentmisére december 25-én került sor, s főcelebránsa pedig Udvardy György, veszprémi érsek volt. A főpásztor beszédében többek között felhívta a figyelmet arra, hogy Isten szeretete arra gyűjtötte össze a híveket eme szent ünnepet, hogy hálát adjon Istennek az Ige testet öltéséért. Továbbá, hogy Általa ismét visszatalálhat a hívő lélek Istenhez, s benne Krisztus testvérivé lehetnek.
Az ezt követő homíliájában pedig kihangsúlyozta a következőket:

 

Az "Ige testté lett és köztünk lakott" kezdetű mondtat nemcsak hitvallás, hanem történelmi valóság is azaz Krisztus születése nem a képzelet szüleménye, hanem egy valóban megtörtént esemény, hiszen úgy lett emberré, hogy közben isteni mivoltát nem veszítette el.

 

Ebből kikövetkeztetve az érsek végszóképp kiemelte, hogy nem pusztán csak látszatként vállalt emberi létet, hanem emberi alakot öltött, s az ember bűneit leszámítva, mindenben azonossá lett velünk.