LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Boldog Brenner Jánosra emlékeztek Rábakethelyen és Szentgotthárdon

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765917262.png

Sziasztok!

Ahogyan ígértem, folytatjuk megemlékezési történetszálunkat, melynek alkalmával ezúttal Rábakethely és Szentgotthárd kap főszerepet, hiszen - mint decenbem 21-én kelt cikkemben is említettem - az áldozópap rövid történetében, előbbi település káplánja volt. Ebből fakadóan december 13-án szentmisével és halálának helyszínére történő zarándoklattal emlékeztek meg a hidegvérű kivégzés napjáról. Szentmisét Fekete Szabolcs Benedek, segédpüspök mutatott be a rábakethelyi Mindenszentek-templomban, melyet este 6 órakor zarándoklat követett. A zarándokok Máriújfaluban találkoztak, s gyalogoltak végig azon az útszakaszon, melyet hajdanán a vértanú is megtett, mielőtt halála bekövetkezett volna. A zarándokút végén Székely János, megyéspüspök arra buzdította a jelenlévőket, hogy vigyék magukkal Brenner János derűjét, tisztaságát és Istenbe vetett erős hitét, s a vágyat, melyet mindig szem előtt tartott, azaz: minden körülmények között Istent szolgálni.
A megemlékezés egyébként szentségimádással vette kezdetét, melyre egyúttal a zsidai iskolakápolnában is lehetősége nyílt a zarándokoknak 13-a éjfélig. Érdekesség, hogy pont ezen alkalomból a harmadik adventi gyertya színe nem a megszokott rózsaszín, hanem piros volt, mellyel tisztelgett a rábakethelyi hívői közösség a fiatalon elhunyt ciszterci szerzetes és káplán előtt.
Boldog Brenner Jánosról rövid szösszenetet ITT olvashattok.