LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Templom-megáldás Keszthelyen

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765847939.png

Sziasztok!

Mai, első cikkem a Veszprémi Főegyházmegyébe, azon belül is Keszthelyre repít el benneteket godnolatban, ugyanis örömünnepet ült a város vallási köuössége. Az ünnepi alkalomra december 6-án, Szent Miklós ünnepén került sor a Magyarok Nagyasszonya-templomban, melynek megünneplésére szentmisét tartottak, a gyermekeket pedig Mikulás alkalmából megajándékozták. A szentmise elején a plébános felkérte Udvardy György, vszeprémi érseket, hogy áldja meg az újonnan elkészült templombelsőt, melyet másfél év áldozatos munka árán valósítottak meg. Az érsek eleget téve a felkérésnek, a mise elején meggyújtotta az adventi koszorú gyertyáját, majd imájában könyörgést mondott a hívekért, majd homíliájában az ember, isteni béke iránti vágyódásairól mondott szentbeszédet. Beszédében kitért többek között az adventi várakozás céljára és arra, hogy az ember azért ölti magára a várakozás lelkületét, mert az Istennel való együttélés lehetőségeit kutatja egész életében. Azt az igazságot, melyet csak az Istenbe vetett hitén keresztül lelhet meg.
Egyébként a templom kapcsán az kiemelendő, hogy felújítása a hívek adományaiból valósult meg, és során világítást cseréltek, a falakat, oltárokat és ablakokat megtisztították, új énekkivetítő rendszert telepítettek, valamint a teljes templombelsőt szőnyegpadlóval borították be. A szentmise végén az e munkálatokban segítő jobbot adó híveknek megköszönte az együttműködést, és kijelentette:

Jó érzés volt látni, mennyire szeretik a hívek a templomukat. Épp ezért külön köszönetet szereténk mondani mindazoknak, akik részt vettek az épület belső terének megújításában, illetve adományaikkal elősegítették annak megvalósulását.