LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Szegeden is meggyújtották az adventi koszorú 1. gyertyáját

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1764868272.png

Sziasztok!

A nap és Advent első vasárnapjához kapcsolódó hírként utolsónak Szegedre látogatunk el, ahol szintén ünnepélyes keretek között kezdődött meg az adventi készülődés. A gyertyagyújtásra a Dóm téren került sor november 30-án, melyet a város polgármestere és Kis-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke gyújtott meg. 

Az eseményt a Brass On the Road elődása, a püspök és a polgármester beszéde előzte meg. December 7-én Kothencz János, Szeged város Pro Urbe díjas kitüntetettje és Gatyel Péter református lelkész; december 14-én Vajda Júlia, Szeged város díszpolgára és Pesti-Vincze Délia, a Szegedi Evangélikus Kollégium és Diákotthon lelkésze gyújtják meg a gyertyát. December 21-én pedig Mészáros Zsolt, Szeged város Pro Urbe díjas kitüntetettje és Balogh Barnabás, a Szegedi Baptista Gyülekezet lelkipásztora lesznek a közreműködők.