LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Képek a nyitrai Szent Emmerám-székesegyházról

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1763638226.png

Sziasztok!

Mai harmadik hírem ezúttal a tegnap újra nyitott Religio Hungary világába repít el benneteket, ugyanis képfeltöltéseket végeztem rajta, hogy megcsodálhassátok az egyelőre csak a magyarországi és magyar vonatkozású római katolikus templomokat. Ezúton egy szlovák területen lévő település templomáról hoztam fotókat - melyről már november első felében volt néhány szó művészettörténetileg. Ez pedig a nyitrai Szent Emmerám Püspöki Székesegyház:

 

Nem érhető el leírás a fényképhez. Lehet, hogy egy kép erről: vár és harangtorony Nem érhető el leírás a fényképhez. Nem érhető el leírás a fényképhez.