LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Fogadalmi ünnep Szombathelyen

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769182057.png

Sziasztok!

A nap első cikke ezúttal Szombathelyre kalauzol el benneteket, mely városban örömünnepet ült a Sarlós Boldogasszony-plébánia közössége. Az ünnepi hangulat alap okát az adta, hogy két nappal ezelőtt, azaz január 20-án volt Szent Fábián pápa és Szent Sebestyén vértanú emlékünnepe, mely alkalomból 19-én szentmisét mutatott be Wimmer Roland apát-plébános. A szentmisében az egyházközségi tanácsadó testületek tagjai és a város vezetői gyertyafelajánlással újították meg őseik közel 300 éves fogadalmát.
Prédikációjában Wimmer Roland apát-plébános, gazdasági helynök a köszönetre irányította a figyelmet. Amikor a pestisjárvány idején őseink fogadalmat tettek, igaz hittel könyörögtek irgalomért és életért. A szentleckében Szent Pál arra emlékeztet, hogy Isten velünk van. Isten szeretetéből élünk. Mindenünk, amink van, az ő ajándéka. A pestisből való szabadulás után nemcsak megkönnyebbültek, hanem fogadalmat is tettek, mert megértették, hogy a megmentett élet felelősségé vált. Az evangéliumban Keresztelő János tanúságtételét hallottuk; ő Jézusra mutat:

 

Íme az Isten Báránya.

 

Milyen emberi nagyság, hogy a másikat ismeri el. Jézus nem kívülről szemléli az emberi szenvedést, hanem belép az életünkbe. Valódi gyógyító nemcsak a test, hanem a lélek számára is. Szentbeszéde végén az apát arra kérte az egybegyűlteket, hogy kérjenek kegyelmet ahhoz, hogy ne csak pusztán az ajkukkal, hanem életük minden területén is megvallhassák Krisztust és annak tanításait. 

Székesfehérváron is megkezdődött az Ökumenikus Imahét

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768993038.png

Sziasztok!

Utolsó, az Ökumenikus Imahét programsorozatát részletező bejegyzésem központi városaként Székesfehérvárra látogatunk el gondolatban, ahol szintén megnyitották a programsorozatot. A nyitó imaalkalomra a belvárosi református templomban került sor január 18-án, melynek igehirdetését Spányi Antal, megyéspüspök látta el, míg köszöntő beszédét Brunner Vilmos, református lelkipásztor mondott. Köszöntőjében - csakúgy, mint az előző esetekben is láthattuk - kitért arra, hogy az idei imaalkalom anyagát az Örmény Apostoli Egyház testvérek állították össze, melynek közössége ókori alapokon nyugszik, viszont fennállása óta folyamatos szenvedésnek van kitéve.
A lelkész hangsúlyozta:

 

Az ökumenikus imahét különleges ajándék a Krisztus-hívők számára a benne való egység átélésére.

 

Újra rácsodálkozhatunk arra az örvendetes tényre, hogy sokkal több az, ami mindannyiunkat egybekapcsol, szent közösséggé formál, mint az, ami különbözik hitünk megélésében és gyakorlatában.
A református lelkipásztor köszöntőjét Spányi Antal székesfehérvári főpásztor tanítása követte. A megyéspüspök igehirdetésében kiemelte, hogy már több évtizede imádkoznak a hívő lelkek az egyházi egységért, a teológusok tanulmányokat írnak, a hívek imádkoznak, az egyházi vezetők tanácskoznak. Barátságban vagyunk egymással, mi lelkészek, pásztorok, a hívek is szeretik egymást, a családokban sok helyen már megszokott a különböző felekezetek jelenléte. Jézus csak hívja a tanítványokat, és azok követik Őt. Otthagyják a hálókat, a pénzváltó asztalt, megnézik, hol lakik, és nála maradnak egész nap. Ő pedig tanítja őket. Beszél Isten országáról, a bűnök bocsánatáról, az Atya szeretetéről, a ránk váró atyai házról. Tanítja őket saját életével, példájával. Bátran kijelenti: ki vádolhat engem bűnnel. Szembeszáll a törvényt semmibe vevőkkel, odafordul a bűnösökhöz, a kicsikhez, és ezzel példát ad. Megengedi, hogy a kitaszított nála új életet találjon, meggyógyuljon. Tanít imáival is. Hányszor tűnik el tanítványai elől, hogy csendben, imában töltse az éjszakát. Hányszor látják az apostolok imába mélyedve. ilyenkor nemcsak értük imádkozik, hanem példát is mutat. Jézusnak fontos az ima, és erre tanítja az őt követőket is.
A püspök emlékeztetett: Jézus ma is, bennünket is hív. Nemcsak a közösség kiemelkedő eseményeiben, az Egyház életében, de minden találkozásban is, hiszen vele találkozhatunk minden emberben: a szegényben, a kicsiben, a bűnösben, az elesettben és mindenkiben. Találkozhatunk Istennel Jézus által, akiben benne élünk, mozgunk és vagyunk. Spányi Antal püspök zárógondolataiban az imádságról beszélt. Sokat imádkozunk szeretteinkért, a világért, a békéért, a betegekért, de a legfontosabb, hogy nyitott szívvel hallgassunk Isten szavára: Ő mindent tud arról, amiért imádkozunk, de nekünk is tudnunk kell az Ő akaratát.
Az olvasmányokat és az imádságokat a városban szolgáló lelkipásztorok, Bencze András evangélikus püspökhelyettes, Szakács Péter püspöki titkár, Tavasz Kristóf református beosztott lelkész, Léder Tamás református beosztott lelkipásztor, Czető Bálint evangélikus és Kovács Dániel baptista lelkész olvasta fel, a zenei szolgálatot pedig ez alkalommal a 30 éves jubileumát ünneplő Ökumenikus Énekkar végezte.

Megkezdődött az Ökumenikus Imahét Kaposváron

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768979112.png

Sziasztok!

Következő, Ökumenikus Imahéttel kapcsolatos bejegyzésem tekintetében ezúttal Kaposvárra kalauzol el benneteket, ahol szintén kezdetét vette az Ökumenikus Imahét. Az imádságos esemény megnyitójára január 18-án került sor a kaposvári református templomban, ahol nyitó beszédet Petró László, református lelkész tartott, igét pedig Varga László, megyéspüspök hirdetett. A lelkész beszédében kiemelte az idei imaidőszak szentírási üzenetét, és azt, hogy ez alkalommal az Örmény Ortodox testvérek állították össze az alkalomra szóló tervezetet a gyülekezetek számára.
A keleti egyház váltságtana a helyreállásra és a gyógyulásra épül; arra, hogy az Isten Fia hogyan tud bennünket meggyógyítani, s miként tudja azokat a sebeket bekötözni és helyrehozni, melyek az Egyházakban az elmúlt egy évezredben keletkeztek. Nem véletlen, hogy ezekben a nehéz időkben épp egy keleti egyház üzeni nekünk, hogy gyógyuljunk együtt, gyógyuljanak együtt a sebeink azzal, hogy egyek vagyunk és közös imádságunkban fejezzük ki Istenhez való tartozásunkat.
Ennek vonalán haladva igehirdetésében Varga László, megyéspüspök háláját fejezte ki az idei év imahetének fő üzenetével kapcsolatban, s kihangsúlyozta, hogy egy egységet képviselő Isten képmásai vagyunk, amiből fakad egység utáni vágyunk. Azonban a gonosz ezzel szembe szegülve mindent megtesz, hogy megbontsa ezt az egységet, hogy ebből fakadóan könnyen tévútra csalhasson minket. A keresztségben felkentek minket a szellemi küzdelemre. Mielőtt megvallottuk volna a hitünket, előtte háromszor ellene kellett mondanunk a sátánnak, minden cselekedetének, csábításának azért, hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhessünk.
Bábel tornyának építésére emlékeztetve kifejtette: a torony építői a saját nevüknek akartak dicsőséget szerezni.

 

Abban a pillanatban, amikor saját nevének akar dicsőséget szerezni az ember, már leválasztotta magát az egy Istenről, akié a dicsőség, a hatalom és a magasztalás mindörökké.

 

Elkezdődött az Ökumenikus Imahét Vácon

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768933877.png

Sziasztok!

Második, s Ökumenikus Imahéttel kapcsolatos bejegyzésem fő városát ezúttal a Váci Egyházmegye központja, Vác fogja adni, ahol szintén megkezdődött az Ökumenikus Imahét időszaka. Ez alkalommal a hívek a váci evangélikus templomban gyűltek össze közös imádságra január 18-án, és a nyitó beszédet Detre János, evangélikus lelkész tartotta, aki köszöntőjében kitért arra is, hogy az idei Imahét anyagát, vezérigéjét és útmutatóját az Örmény Ortodox testvérek állítottták össze. E ponton kiemelte, hogy

 

A választott Ephesosi levél-részlet a hívői közösség és Egyház egységével foglalkozik, s annak ellenére is érvényes az egész Egyházra, hogy Pál apostol valójában az ephesosi testvérek számára címzi.


 

Az evangélium Márk evangéliumából a tizenkét apostol kiválasztásáról szólt. Prédikációja elején Marton Zsolt váci megyéspüspök elmondta: Isten különleges ajándékának tekinti az idei imanyolcad főigéjét az Ephesosi levélből, mert a váci székesegyház főoltára egy Efezus közeli, török márványbányából való, és ez is összeköt bennünket az ősegyházzal. A főpásztor igehirdetésének alappilléreit a kérés, a méltóság, a krisztusi élet és a hivatás alkotta. Meg kell tanulnunk kérni. Ez nemcsak a családban fontos, hanem a plébánián, a gyülekezetben, közösségeink életében is meghatározó lehet. A krisztusi ember méltósága istenképiségünk és megváltottságunk tudatából fakad. Minden értékünket Istentől kaptuk, Krisztus által. Küldetésünket egy olyan világban kell megvalósítanunk, ahol az értékválasztás válságával és zavarával találkozunk. Szent Ágoston ezt úgy fogalmazta meg, hogy Isten városa és a gonosz városa együtt vannak jelen a világban. Ezért szükséges világosan megfogalmazni a hitünket, és ezt örömteli büszkeséggel, tanúságtevő életünkkel terjeszteni. Ezt követően az Imaalkalom püspöki áldással zárult.

Megkezdődött az Ökumenikus Imahét Veszprémban

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768932604.png

Sziasztok!

Ma és holnap közzé teendő bejegyzéseim egyazon tematika, a nemrég elkezdődött Ökumenikus Imahét köré csoportosulnak majd, melyek első felvonásához Veszprém városába látogatunk el gondolatban. Az apropót az adta, hogy az Imahét nyitó alkalmának a veszprémi Szent Mihály-székesegyház adott otthont január 18-án, s megnyitó liturgiát ez alkalommal Udvardy György, veszprémi érsek mondott, igehirdetést pedig Weltler Gábor, evangélikus lelkész tartott az összegyűlt közösségnek. Az érsek szentbeszédében kiemelte, hogy az egység és összetartozás a kereszténység számára nagyon fontos szempont, egyfajta lételem, melyért készek vagyunk tenni életünk minden területén. Különösen igaz ez a hitközösségre, és az evangélium hirdetésére, hiszen a világnak reményre van szüksége. Udvardy György Isten áldását kérte az imahét minden alkalmára, igehirdetésére és személyes elcsendesedésére is, felidézve, hogy az idei imahét tematikáját és istentiszteleti rendjét ezúttal az ősi Örmény Apostoli Egyház keresztény vezetői állították össze.
Az imaóra az evangélium felolvasásával folytatódott Márk evangéliumából, Jézus tanítványainak meghívásáról, amely az ökumenikus gondolkodás egyik alapját is megvilágítja: a meghívás, a közösség és a küldetés egységét. Az igehirdetést Weltler Gábor evangélikus lelkész tartotta, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az ökumenikus imahét nem pusztán udvarias gesztus, hanem annak a felismerése, hogy a különböző felekezetekhez tartozó keresztényeket ugyanaz a Lélek gyűjti össze. Az evangéliumi szakasz alapján három kulcsfogalmat emelt ki: a meghívást, amely Isten szabad döntése; a közösséget, amelynek lényege a Krisztussal való együttlét; valamint a küldetést, amely nem önmagunkért, hanem a világ szolgálatáért adatott.
A keresztények közös küldetése, hogy Krisztus szeretetének és irgalmának tanúi legyenek, még akkor is, ha ez áldozatokkal jár. A nyitó alkalom imádsággal és énekkel zárult, megerősítve a résztvevőket abban, hogy a Krisztushoz való hűség és az egymás iránti szeretet az egység legbiztosabb útja.