LEGFRISSEBB MODULOK

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Ökumenikus imaalkalom a debreceni Szent Anna-székesegyházban

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769197910.png

Sziasztok!

Amint erről már értesülhettetek többen, a január 18-án megrendezett ökumenikus imaidőszak, az Ökumenikus Imahét a végéhez közeledik, mely alkalomból több egyházmegyében még egy utolsó közös áhítatra hívták a híveket. Esetünkben ilyen alkalom január 21-én következett be Debrecenben, melynek római katolikus temploma, a Szent Anna-székesegyház adott színteret. Az alkalmon Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a megjelent híveket és lelkipásztorokat. A püspök hangsúlyozta:

 

Az ökumenikus imahét alkalmai arra hívják a keresztényeket, hogy Krisztusban gyökerezve, egymást tisztelve és szeretetben hordozva keressék az egység útját.

 

Jelen alkalmon egyébként igét Fekete Károly, református püspök hirdetett, míg az imádságos lelkület ébren tartásáért Krakomperger Zoltán, általános helynök, a székesegyház plébániai kormányzója felelt. Palánki Ferenc püspök, a héten még január 24-én tart szentbeszédet, melyet 18 órai kezdettek hallgathatnak meg az érdeklődők a nyíregyházi református templom falai között.

Befejeződtek a bélapátfalvi Ciszterci templom felújítási munkálatai

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769171153.png

Sziasztok!

A nap második híre egy számomra igen kedves - mondhatni kedvenc! - épületről fog szólni, melyért Bélapátfalvára látogatunk el gondolatban. Ez az épület pedig nem más, mint a tavalyi évben már megújított videó formátumban is bemutatott Ciszterci templom, mely a Bél-kő lábánál helyezkedik el. A róla készülő cikkem apropóját az adja, hogy még 2025. december 31-én kelt érseki beszámoló szerint - melyet Ternyák Csaba, egri érsek hintett el anno - arról szóltak híresztelések, hogy közeleg a templomfelújítás befejezésének időpontja, melynek külső renoválási munkálatai még aktuális év decemberének közepén lezárultak. Ezt a Szent István Televíziónak is megerősítette a rajta dolgozó tervező, s egyben kivitelező, aki azt hozzátette, hogy az öröm még korántsem teljes, hiszen a belső felújítás még hátra van. Ez utóbbi szempontot Rudolf Mihály előreláthatólag tavaszra ígéri, ahogy azt is, hogy az egykori kolostortemplom a jó idő beköszöntével nyitja meg majd újra kapuit

Taizéi-imaórát tartottak a budapesti Ciszterci Szent Imre-templomban

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769172252.png

Sziasztok!

Mai, első cikkem Budapestre kalauzol el benneteket, ahol Taizé-imaórán vett részt a Szent Imre-templom közössége. A ciszterciek által fenntartott egyházi épületben a rendezvény január 21-én, este 19 órától folyt,igét pedig Angyal-Cseke Csaba evangélikus teológus hirdetett. Kiemelte, hogy a legfontosabb feladatunk reményt adni az embereknek, akik tele vannak feszültséggel. Az emberekben ez feszültséget kelt, ami a tehetetlenségből adódik. Aki tehetetlen, az úgy érzi, nincs reménye rá, hogy valamin is változtatni tudna. A keresztények feladata a reménységéről tanúskodni; a gyülekezet, amiben élünk, a reménység megtartásának a helye.
Az igehirdetés után pár perces elmélyült csend következett. Zárásként Szkaliczki Örs, a Budai Ciszterci Szent Imre templom plébánosa megköszönte az igehirdetést és kiemelte a csend fontosságát. A mai, zaklatott világban szinte folyamatos zajban telnek napjaink. Reményét fejezte ki, hogy a hívek egymás felé közeledését segíti, ha a csöndet keressük, a csöndben pedig Isten jelenlétét.

Zarándoklat a Karancs-hegyre

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769183449.png

Sziasztok!

A nap második cikkeként egy, a Váci Egyházmegye honlapján talált hírt szeretnék megosztani veletek, mely egyúttal Salgótarjánba repít el benneteket gondolatban. A városon belül is Somoskőújfalu Plébániája kap szerepet, ugyanis január 17-én engesztelő zarándoklatot tartottak hívei a Karancs-hegyre. A résztvevők a Karancs-hegyen álló Szent Margit-kápolnához kapaszkodtak fel, ahol a fizikai nehézségeket a lelki töltekezés és a közösségi szellem ereje segített legyőzni.
Eme január elei hitközösségi program legfőbb mozgatórúgóját a január 18-i Margit-nap adta, aminek célzata összefoglalva tehát az, hogy engesztelő szívvel, együtt vállalhassák az imát, a csendet, az áldozatot és a közösséget, hogy szívükben helyet adhassanak Isten békéjének, és így a béke eszközeivé válhassanak mások számára is. A zarándoklat egyik legmeghatározóbb eleme a közös elmélkedés volt, melyet Vize Szilvia zarándoktársuk állított össze. Az imamenet központi témája a béke iránti vágy volt – nemcsak a nagyvilágban, hanem saját szívükben és közösségeikben is.
Az esemény példaképe Árpád-házi Szent Margit volt, akinek élete a nemzetért vállalt engesztelő odaadás jelképe. Margitot szülei még a tatárjárás idején ajánlották fel Istennek az ország megmeneküléséért. Az ő példája arra tanítja a mai zarándokokat, hogy a nagyság nem feltétlenül rendkívüli tettekben, hanem a mindennapok csendes hűségében rejlik - elmélkedtek a résztvevők a meredek kaptatókon. A Szent Margit-kápolnához való megérkezés lehetőséget adott a belső számvetésre.
A kegyhely maga is élő tanúságtétel, hiszen a történelmi viharok során többször lerombolt, de a helyiek összefogásával mindig újjáépített kápolna a hit folytonosságát hirdeti. A Katolikus Egyház által felszentelt falak között az imádság és az örök újrakezdés ereje várja mindazokat, akik a Karancs-hegyen keresik a találkozást az Úrral.

Fogadalmi ünnep Szombathelyen

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1769182057.png

Sziasztok!

A nap első cikke ezúttal Szombathelyre kalauzol el benneteket, mely városban örömünnepet ült a Sarlós Boldogasszony-plébánia közössége. Az ünnepi hangulat alap okát az adta, hogy két nappal ezelőtt, azaz január 20-án volt Szent Fábián pápa és Szent Sebestyén vértanú emlékünnepe, mely alkalomból 19-én szentmisét mutatott be Wimmer Roland apát-plébános. A szentmisében az egyházközségi tanácsadó testületek tagjai és a város vezetői gyertyafelajánlással újították meg őseik közel 300 éves fogadalmát.
Prédikációjában Wimmer Roland apát-plébános, gazdasági helynök a köszönetre irányította a figyelmet. Amikor a pestisjárvány idején őseink fogadalmat tettek, igaz hittel könyörögtek irgalomért és életért. A szentleckében Szent Pál arra emlékeztet, hogy Isten velünk van. Isten szeretetéből élünk. Mindenünk, amink van, az ő ajándéka. A pestisből való szabadulás után nemcsak megkönnyebbültek, hanem fogadalmat is tettek, mert megértették, hogy a megmentett élet felelősségé vált. Az evangéliumban Keresztelő János tanúságtételét hallottuk; ő Jézusra mutat:

 

Íme az Isten Báránya.

 

Milyen emberi nagyság, hogy a másikat ismeri el. Jézus nem kívülről szemléli az emberi szenvedést, hanem belép az életünkbe. Valódi gyógyító nemcsak a test, hanem a lélek számára is. Szentbeszéde végén az apát arra kérte az egybegyűlteket, hogy kérjenek kegyelmet ahhoz, hogy ne csak pusztán az ajkukkal, hanem életük minden területén is megvallhassák Krisztust és annak tanításait.