Figyelmeztetés!

Sziasztok!

Húsvét másnapjára második bejegyzésként egy, a Nagycsütörtökön lezajlott szentmiséről hoztam összefoglalót, melyet az Esztergomi Bazilikában vezetett le az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Martos Levente Balázs.
A segédpüspök homíliájában arról beszélt, hogy az egyházi év egészében,

főként a húsvéti szent három napon különös erővel emlékezünk az üdvösség titkára, Isten szeretetének megnyilvánulására, Jézus Krisztus szent jelenlétére a szentségi jelekben, az imádságban és a teremtett világ titokzatos és hatalmas valóságában.

Nagycsütörtök estéjén az Egyház az Eucharisztia alapítása mellett a lábmosás gesztusára is emlékezik. Ez a püspök szavai szerint:

Különleges, váratlan és végső szeretetjel, amellyel Jézus még egyszer meg akarta mutatni kitartó szeretetét a tanítványoknak.

Martos Levente Balázs arra a kérdésre irányította a figyelmet, vajon mennyit értünk meg Jézus szeretetéből, mennyit vagyunk képesek befogadni az ő végtelenül szent valóságából, és mennyire halljuk meg azt, amit az ősegyház is ismételt, és amit minden szentmisében kimondunk:

Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Az emlékezet Isten akaratából nem pusztán felidézés, hanem mély megértés, amelyben befogadjuk a jelen lévő Feltámadottat. Ugyanakkor ez a megértés cselekedeteket kíván. Szent Pál tanúságtétele az utolsó vacsorára emlékezve egyértelműen az eucharisztikus gesztusra utal, de a lábmosás szertartásával együtt azt is jelzi, hogy a tanítványoknak milyen mélyen kell elfogadniuk egymást: a szegénység bevallásában, a gyengeség beismerésében, a harag elengedésében és abban, hogy az egymásra rótt terheket feloldozásban hordozzák. Az utolsó vacsorán Jézus szándéka és szeretete megingathatatlan, „szinte megdöbbentő, mint egy hegy”, miközben a tanítványokban kétkedés és váltakozó érzelmek vannak jelen. Ebbe a misztériumba hív meg bennünket is, amikor arra kérjük, hogy beléphessünk az ő húsvétjának titkába, és el tudjuk fogadni az ő szeretetét. Az életünk döntésein keresztül is arra hív, hogy egyre mélyebben értsük meg és egyre valóságosabban kapcsolódjunk hozzá.

A szentmise végén az Oltáriszentséget Martos Levente Balázs püspök a bazilika Jézus Szíve-oltárához, az ideiglenes őrzési helyre vitte, ahol kíséretével együtt csendben imádkozott. Török Csaba plébános minden díszt eltávolított az oltárról, arra emlékeztetve, hogy Jézust megfosztották ruháitól.