LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
A Bölcsesség könyve

 << VISSZA - RELIGIO

A Böcsesség könyve deuterokanonikus, ógörög nyelven íródott mű, melynek szerzőjeként Salmon királyt jelölik meg, noha a könyv jóval a király uralkodása után keletkezett. Bizonyos kutatói források szerint azonban a görög eredeti nyelvén kívül néhol héber szófordulatok is találhatók benne, ám a különböző nyelvi eszközökből ítélve inkább mondható az rá, hoyg egyértelműen görög nyelvű könyv. A címe a Vulgata szerint "A Böcsesség könyve" de a LXX. kézirat szerint azonban egyszerűen "Salamon Bölcsessége".
Műfaji szempontból a könyv a hellén korból származó részben didaktikus, részben pedig apologetikus szónoklat, mely költői egységek inkább az 1.-5. valamint a 9. fejezetekben találhatók meg, míg a többiben csak részlegesen fedezhetők fel (így például a 6.-8. és 10.-12. fejezetek már a héber gondolatpárhuzamok és a görög prozódia keveredéséből állnak össze). A mű filozófia és a retorika sajátos keveréke.
Keletkezéstörténete alapján a Bölcsesség könyve nagy valószínűséggel a babiloni fogság után következő időkben keletkezett. A könyv elsősorban a hellenisztikus felfogással megáldott zsidók egy rétegének szól (idegen szóval diaspóra - szerk.). Tartalmi egységei alapján azonban megoszlana ka vélemények, ugyanis a kutatók egyes részei arra következtetnek, hogy nem egy szerzőtől származó könyvről beszélünk, még mások szerint három különálló egységet képeznek részei. Más kutatások azonban ennek a két feltételezésnek ellnérvet állítanak, ugyanis akadnak olyan tudósok, akik egy személytől származtatják a könyvet. A kutatások kimutatták azt is, hogy a könyv hosszú ideig íródhatott, valamint olyan felhívásokat tartalmaz soraiban, amelyek erkölcsépítő hatással vannak az emberekre.
A könyvet elemezve arra is fény derül, hogy a szerző állandó jelleggel két központi kérdésre keresi a választ, amelyek a következők:

  • Miért élnek jól a gonoszok és szenvednek a jók életükben?
  • Fog-e egyáltalán Isten igazságot szolgálatni?

A kérdésekre a választ úgy igyekszik megadni, hoyg közben minden Írást tüzetrsen átvizsgál. A Bölcsesség könyve egyike azoknak a babiloni fogság után keletkezett műveknek, melyek a túlvilági életről fogalmaznak meg gondolatokat. Tartalmi szempontból 3 egységre osztható:

  • A bölcsesség útja ellentétes az istentelenekével
  • A bölcsesség eredete, mibenléte és megszerzési módja
  • A bölcsesség tettei a történelemben

Végső soron a Bölcsesség könyve maga az isteni kinyilatkoztatás.

RELIGIO-PORTAL