LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Szent Bertalan apostol

 << VISSZA - RELIGIO

Szent Bertalan, vagy bibliailag ismert nevén Bertalan apostol, Jézus 12 tanítványának egyike, akit János evangélista evangélumában Náthánaelként említ. Az apostol születési ideje ismeretlen, de egy bizonyos, hogy Kanában látta meg a napvilágot. Apokrif iratok szerint Bertalan előbb Itáliában, majd később Örményországban hirdette Krisztus evangéliumát. A monda szerint elevenen megnyúzták, majd lefejezték - vagyis vértanúhalált halt Krisztusért.
Ereklyéit a VI. században Lipari szigetére, majd III, Ottó német-római császár kérésére Rómába vitették, ahol templomot építettek tiszteletére. Ma a keresztény Rómában a gyógyítás védőszentje, emléknapja augusztus 24-én van.
Mivel, ahogyan említettem, vértanúhalált halt Krisztusért, mégpedig az eleven megnyúzása után, a régi céhviágokban tevékenykedő szegedi szűcsök és jászbeényi bőrrel dolgozó csizmacéhek is védőszentjükké választották őt.
Egy pécsi monda szerint Bertalan barát őrizte a Mecsek-völgyben meghúzódó Bertalan-kápolna kincseit, annak ellenére, hogy a többi szerzetes elmenekült a török elől. A törökök azonban követelték, hogy adja át nekik a sok kincset, de ő helytállt, és ezért elevenen megnyúzták. Amikor ezzel végeztek, megengedték neki, hogy visszamenjen oda, ahonnan elvitték, de a kápolnához érve, a karjára vetett bőrével együtt összeesett, majd meghalt. A törökök annyira megijedtek, hogy nem mertek visszamenni arra a helyre.

RÓLA ELNEVEZETT TEMPLOMOK

SZENT BERTALAN-TEMPLOM, GYÖNGYÖS
SZENT BERTALAN-TEMPLOM,PLZEN
SZENT BERTALAN-TEMPLOM, BRASSÓ
SZENT BERTALAN-TEMPLOM, PÉCS

RELIGIO-PORTAL