LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Esti imádság

<< VISSZA-IMÁDSÁGOK MAGYAR NYELVEN

Hallgass meg, ha hozzád kiáltok,
igazságos Istenem!
Szorult helyzetemből adj nekem kiutat,
könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat!

Ti emberek! Meddig fogjátok,
gyalázni dicsőségemet? Meddig szeretitek az üres beszédet,
meddig törekedtek még hazugságra?
Tudjátok meg, hogy az ÚR csodákat tesz hívével!
Meghallgat az ÚR, ha hozzá kiáltok.

Ha felindultok is, ne vétkezzetek!
Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken,
és csillapodjatok le!
Igaz áldozattal áldozzatok,
és bízzatok az ÚRban!

Sokan mondják: Bár jó napokat látnánk,
és ránk ragyogna orcád világossága, URunk!
Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál,
akiknek bőven van búzájuk és boruk.
Békében fekszem le, és el is alszom,
mert csak te adod meg, URam,
hogy biztonságban élhessek!

RELIGIO-PORTAL