LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Imádság veszélyben

<< VISSZA-IMÁDSÁGOK MAGYAR NYELVEN

Uram, mily sok ellenségem van,
mily sokan támadnak rám!
Sokan mondják rólam:
Nem segít rajta Isten!

De te, Uram, pajzsom vagy nekem,
dicsőségem, aki fölemeled fejem.
Hangosan kiáltok az Úrhoz,
és ő meghallgat szent hegyén.
Lefekszem, alszom és fölébredek,
mert az Úr támogat engem.
Nem félek a sok ezernyi néptől,
amely körülvett engem.

Állj mellém, Uram,
szabadíts meg, Istenem!
Hiszen te vered arcul minden ellenségemet,
kitördeled a bűnösök fogait!
Az Úrtól jön a szabadítás.
Legyen áldásod népeden!

RELIGIO-PORTAL