LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Rorate caeli

 << VISSZA - RELIGIO

A Rorate vagy Rorate Caeli-mise az adventi időszak ünnepi szentmiséje, melyet neveznek aranyos misének és angyali misének is, mivel tulajdonképpen Gábriel arkangyal Szűz Máriánál tett látogatásának tiszteletére ülnek a római katolikus egyházban karácsonyig minden nap hajnalban. A jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére is tartják, mely a bevezető szavai után lett elnevezve roraténak (Rorate coeli de super=Harmatozzatok, égi magasok!). Angyali misének azért nevezik, mert magába foglalja Mária evangéliumát, valamint Gábriel arkangyal üdvözletét.
Régebben a katolikus egyháznál gondot okozott, hogy Credóval és a Gloriával együtt kellett végezni, mert ez ütközött a hagyományos advent-felofással. Végül a Szentszék 1892-ben Pannonhalmának, 1958-ban pedig az esztergomi főegyházmegyének külön engedélyezte a hajnali mise megtartását.

 

RELIGIO-PORTAL