LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  Flaunt
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
 
A hét bűn

<< VISSZA - VALLÁSOK

A HÉT BŰN/FŐBŰN

A hét főbűn a katolikus anyaszentegyház szerint olyan negatív jellembeli tulajdonásgok összességét jelöli, melyek hajlamossá teszik az embert a mózesi tízparancsolat megszegésének elkövetésére. Ezek az emberi bűnök eredendő forrásai. Hét féle főbűnt azonban Johannes Cassius és Nagy Szent Gergely nyomán különböztetjük meg egymástól. A főbűnök önmagukban bocsánatos kisebb bűnök, de elősegítik a nagyobb bűnök elszaporodását. Lássuk akkor a hét főbűnt sorban:

 

1. KEVÉLYSÉG (SUPERBIA)

A kevélység a büszkeség elfajulása; míg a büszke ember nagy becset tulajdonít személyes tulajdonságoknak, birtoknak, származásnak, kitüntetésnek, de azért nem néz le szükségképpen másokat, csak a magáét tartja nagyra, esetleg joggal, addig a kevély, főleg másokkal szemben, kiket lenéz, tartja magát nagyra, nagyobbra. A büszke a maga érdemét beszéli; a kevély mások érdemét lenézi. A kevély ember rendszerint hiú is, a kevélység az öntudat túltengése, önmagunk mások fölé helyezése.

 

2. FÖSVÉNYSÉG (AVARITIA)

Zsugoriság : a megszerzett véges javakhoz való rendetlen ragaszkodás- E ragaszkodás megmutatkozhat a szerzés túlzó vágyában (kapzsiság) és a megszerzett dolgok rendetlen birtoklásában. A birtoklás túlzottságát jelzi, hogy a fösvény a számára szükséges mértékben sem válik meg javaitól, nem költi pénzét, esetleg nagy vagyon birtokában is nyomorog. A fösvénység a világ javainak túlzott szeretete, az azokhoz való beteges ragaszkodás. A fösvény ember mindent magának akar, mindent meg akar szerezni, és semmit sem tud kiengedni a kezei közül. Azt hiszi maga rendelkezik az anyagi javaival, gazdagságát csak a saját ügyességének köszönheti. Ezért a fösvénység a kevélység édes gyermeke. Aki magát Isten fölé helyezi, az előbb-utóbb azt hiszi, az egész teremtett világ őérte van, és ezért minden őt illeti meg. A Lukács evangéliumban szereplő gazdag ember is ilyen ember volt. Mindene megvolt, csak a másik ember felé való érzékenysége veszett el. Lenézte, talán utálta is Lázárt. Mindenképpen bosszantotta, mert nem illet bele az ő gazdag életről alkotott képébe. Ez a fösvénység legnagyobb veszélye. Vakká tesz a rászorulókkal, mert a fösvény nem veszi észre a szükséget szenvedőt.  

 

3. BUJASÁG (LUXURIA)

Pin on 7 Deadly Sins - 7 főbűn

A nemi gyönyör rendetlen kívánásának vagy élvezésének bűnös készsége. A buja emberből hiányzik a nemi élet kontrollja. Az Istentől kapott, bennünk jelen lévő természetes nemi vágyat öncélú élvhajhász aktussá silányítja. Mert a buja ember nem tud őszintén szeretni, nem akarja magát egy életre elkötelezni társa mellett, nem kíván boldogítani, hanem éppen ellenkezőleg: isteníti a szabadosságot, mindig csak kapni, leszakítani kíván. A bujaság nem ismer féket és gátat a nemi kapcsolatban, nem törődik azzal, ha bemocskolja mások becsületét, ha vét az emberi együttélés egyik alapvető és isteni parancsolaton nyugvó szabálya ellen: „Ne kívánd felebarátod házastársát…”  

 

4. IRIGYSÉG (INVIDIA)

Mások értékei láttán ébredt ellenséges indulat, amely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait. Gyümölcse a káröröm.

  • Az irigység rejtettebb megnyilvánulásai: az irigy ember nehezen viseli mások tudásban, tiszteletben, világi javakban vagy az életszentségben való gyarapodását;
  • elhúzódik a szerencsés embertől, örül, ha az bajba jut;
  • szívesen hallgat megszóló és rágalmazó beszédet;
  • mások dicséretét kisebbíti, kedvetlenül és közönyösen beszél róluk, jó cselekedeteiket túlzott iróniával magasztalja, s ezzel eltorzítja;
  • a másokat dicsérő beszédet kedvetlenül hallgatja, félbeszakítja, gúnyt űz belőle, vagyis akadályozza a tisztelet születését iránta;
  • a jót elhallgatja, vagy félremagyarázza, a jó szándékot kétségbe vonja.

 

5. TORKOSSÁG (GULA)

Egy orosz művész megmutatta, hogyan néz ki a hét halálos bűn a modern  világban – Egyhelyen

Azaz, mértéktelenség evésben-ivásban. A mértékletesség, amelyet a táplálkozás megszorításán kezdünk és a böjtön át folytatunk, csodálatos hatású általános jellemtulajdonsággá bővülhet, amely egész lényünkre kiterjed. Az a láthatatlan körző, amely határt szab minden vágyunknak, önműködőleg kezd tevékenykedni és nem engedi mértéktelenül tágulni életköreinket. Valami különös gépezetet indítunk el belül a lelkünkben, amely mértéket oszt, és amely mindig fékez, helyes mértéket követel. Ha bánat ér, nem engedi, hogy a túlzott bánkódás leterítsen.. ha megijedünk, hirtelen valami átláttatja velünk a félelem értelmetlenségét, ha kétségek gyötörnek vagy féltékenység dúl bennünk, valami csitítani kezd és védőernyővel látja el a túlzott hevülést.  

 

6. HARAG (IRA)

Így teszi tönkre a szív egészségét a harag - Egészségtér

A harag az emberi lélek azon indulata, mely a megsértett, megrövidített, várakozásaiban megcsalatkozott, szokásaiban megzavart, önérzetében sértett ember lelkében ezen dolgok okozója ellen támad. A harag, a megtorlással párosulva bosszúvá válik. Ha ez az érzés hirtelen, nagy erővel támad fel a hirtelen harag (méreg) nevet kapja.
Jézus értünk halt meg a keresztfán, hogy mi bocsánatot nyerjünk és ne menjünk a kárhozatra. Nekünk nem kell meghalnunk embertársunkért, de tudnunk kell elengedni , megbocsátani egymásnak. Annál is inkább mert a harag nemcsak az egymás közötti viszonyt, de a saját lelkünket is mérgezi és tönkreteszi belső nyugalmunkat.  

 

7. JÓRA VALÓ RESTSÉG/LUSTASÁG (ACEDIA)

3 lépés lustaság ellen: ha ezeket megteszed, sokkal többre leszel képes -  Terasz | Femina

Azaz, vonakodás a szükséges áldozathozataltól vagy erőfeszítéstől.


"Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak."


A henyélés minden bűnnek a forrása és hasznos tevékenység nélkül elsorvadunk, és tartástalan lényekké vedlünk. Mahátma Gandhi, kalkuttai Teréz anya és még többen a másoknak való önzetlen szolgálattal kerültek a világ legkiemelkedőbb emberei közé.  

RELIGIO-PORTAL

 

 


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)