LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Szent Pál apostol
 << VISSZA - RELIGIO

Pál apostol a keresztény vallás elterjesztésének legjelentősebb alakja volt, noha kezdetben keményen üldözte a keresztény vallás követőit, és ő maga is részt vett István vértanú kivégzésén. Eredetileg Saulnak hívták és foglalkozását tekintve sátorkészítő mester volt.
Keresztényüldöző mivoltában Damaszkuszba indult egyszer, hogy felszámolja a kereszténységet, de útközben ő maga is megtért egy csoda folytán, mely után terjeszteni kezdte a vallást. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 14 újszövetségi könyvet - vagy, ahogy ismerjük levelet - írt meg, de a Héberekhez írt levél szerzőisége vitatott esetében. A hitre tért Pált azonban mélyen megvetették egykori üldözéses hadjáratai miatt, és szembe került ezért az Egyházzal is. Ám ennek ellenére felsimerte, hogy Isten igéjét a pogányok között kell terjesztenie és bizony nagy harcok árán is, de sikerült ezt megtennie. Pál nem természetes halállal halt meg, hanem kivégezték. Egészen pontosan lefejezték Rómában.

RELIGIO-PORTAL