LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Szent Márk evangélista

 << VISSZA - RELIGIO

Szent Márk evangélista a keresztény hagyomány szerint Kr. u. 14-ben született Jeruzsálemben. Eredeti neve Johannes volt, de mivel keretény hittérítő volt, így evangéliumi nevén Marcus-ként lett közismert. Az ő nevéhez kapcsolják a négy evangélium egyikét. Hitéről azonban a vélemények erőteljesen megoszlanak, mivel egyesek szerint Jézus 72 tanítványának egyike volt, míg mások azt vallják, annak halála után tért meg. Nevéhez fűződik a kereszténység elterjedése Egyiptomban. Az országban megalapította a kopt ortodox egyházat, melynek ő volt az első püspöke.
Márk 12 éven keresztül tevékenykedett Egyiptomban, de a pogány papok életére törtek és 72-ben ennek köszönhetően meghalt. Emléknapja április 25-én van.

RELIGIO-PORTAL