LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Rózsafüzér-fajták

<<VISSZA-RÓZSAFÜZÉR/ROSARIUM

A Rosariumnak vannak különféle változatai is, melyeket az egyházon belül egy bizonyos csoport vagy szervezeti egység  tagjai pl. irgalmas nővérek imádkoznak. A katolikus egyházon belül a legelterjedtebb a Szent Rita-rózsafüzér, melyet 3 hetedre bontva imádkoznak, és létezik ilyen rózsafüzér az olvasók közt is. Az egyházban ennél sokkal ritkábban alkalmazott a Tanítások-rózsafüzér, melynek célja az, hogy az imádkozót az imádsággal arra sarkallja a rózsafüzér, hogy beépítse életébe és alkalmazza is ezáltal Jézus tanításait.

RELIGIO-PORTAL