LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Mi is az a Rosarium?

<<VISSZA-RÓZSAFÜZÉR/ROSARIUM

A Rosarium a Rózsafüzér imádság latin elnevezése, mely a római katoliuks egyház kötelezően fontos, és egyben legismertebb imádsága. Ehhez használunk szentolvasót, mely általában fa vagy más gyöngyökből összefűzött, két végén láncszemekkel összetartott lánc.A rózsafüzér imádság tulajdonképpen onnan kapta a nevét, hogy az egyház által ismert imádságokat meghatározott sorrendben, illetve számban kell mondani. Minden egyes napnak megvan a maga meghatározott rózsafüzér-darabja.
Eredetileg a Rosarium három szenttitokból tevődött össze, melyeket II. János Pál pápa kiegészített a világosság titkaival. Az imádság titkai Jézus életeseményeire vonatkozó tételek.

Közérdekű információk: Rózsafüzér-hónapot jelenleg (2013. okt. 1.-nov. 1.) Dunakeszin a Szent Mihály Plébánián tartanak október elejétől egészen november elejéig.

RELIGIO-PORTAL