LEGFRISSEBB MODULOK

 

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Keresztelő Szent János
 << VISSZA - RELIGIO

Szent János apostol egy zsidó pap, Zakariás és Erzsébet gyermeke volt. Apját némasággal büntette Isten, mivel nem hitte el, hogy öregségére fia fog születni, majd János világrajötte után visszakapta minden hangját. Lukács Evangéliuma szerint Jézus anyai ágú rokona, aki a Jordán-folyóban merítette alá Jézust, mikor megkeresztelkedett. Heródes király félt tőle, tisztelte, de felesége lányának kérésére börtönbe vetette és lefejeztette.Szent János Francia-Kanada védőszentje.

RELIGIO-PORTAL