LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  Flaunt
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
 
A Katolikus Vallás eredete

<< VISSZA - VALLÁSOK

 

A RÓMAI KATOLIKUS VALLÁS JELLEMZŐI

A Római Katolikus vallás az egyik legrégibb vallás a világon, mely a fennállásának 2000 éves történelmi létével és 1,2 milliós hívői közösségével egyben a legnagyobb vallási irányzata. A világ hívői közösségének csaknem 1/6 részét képviselő egyház 2782 részegyházat tudhat magáénak. Hivatalos neve Katolikus Egyház, de a köznyelv Római Katolikus Egyházként nevezi meg.
Maga a vallás központi elemének Jézus Krisztust és az ő követését tartja, mely elsősorban az Ószövetségben és az Újszövetségben leírt próféciákra alapozza meglétét, ugyanakkor az e vallási csoportba tartozók Jézust tartják a megváltónak, aki megszabadította a világot a bűnöktől. Számos felekezetbe tartozó nép a keresztény, ezek egyik ága a Római Katolikus Vallás.
Maga a Katolikus normák szerint nevelkedett nép azonban nemcsak egy felekezetnek tartja magát, hanem a Római Egyházzal összetartozó embereknek, egy szóval maga az Élő Egyház.
A katolikus szó jelentése egyetemes. Ezt az egyetemességet bibliai alapokra építik a hittudósok, melynek három formája ismert:

- Földrajzi értelemben: Az Egyház a földkerekség minden részében megtalálható és az így szétszórt egyházak egyetlen családot alkotnak.
- Személyes értelemben: Az Egyház egészen különleges módon képes alkalmazkodni, elvei feladása nélkül, minden emberfajtához, néphez, kultúrához és történelmi sajátossághoz.
- Chatolicitas intensiva: a kinyilatkoztatás teljessége

Sajátos jellemzőjének vallja a katolikus irányzat az ortodoxiát, mely igazhitűséget jelent, vagyis más szóval azt a folyamatot, amivel teljes egészében átadják az Evangéliumot a hívői csoportnak. A többi egyházat, noha egyháznak nevezi magát, mely világviszonylatban elismert felekezetnek számít, mégsem ismeri el konkrét egyháznak, mivel számára az a legmegfelelőbb normatíva, amit Krisztus által kinyilatkoztatott az Atya az ókeresztényeknek.

RELIGIO-PORTAL

 

 


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)