Terrortámadás a zsidóság ellen Sydney-ben
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765845531.png
Sziasztok!
A nap első cikkét valójában csak hosszas tanakodások árán sikerült kipréselnem magamból, hiszen azon gondolkodtam, vajon belillik-e egy vallási oldal image-ába, hogy ilyen szomorú híreket is leközlök néha. Végül arra jutottam, hogy édemes beszélni erről, hiszen a helyi zsidó közösség ellen követtek el terrortámadást Sydney-ben. A tragédia december 14-én, vasárnap, Hanukah ünnepének közepén történt meg Bondi Beach-en, és a Vatican News értesülései szerint 16 halálos áldozatot, köztük egy gyermek és két magyar származású idős korú személy életét követelte a tömeggyilkosság, melyre rakcióként az elhunytakért tartott esti szentmiséjének homíliájában Sydney érseke, Anthony Fisher megjegyezte:
A sydney zsidóság elleni terrortámadás az egész zsidó közösség elleni bűncselekménynek minősül, és személyes sértést jelent az ausztrál nép számára, mely mélységeiben elítélendő cselekedet. A zsidókkal szembeni gyűlölet sajnos az emberek egy részére jellemző magatartás, melyet minden ausztrálnak szent kötelessége elutasítani. Továbbá fontos az is, hogy az elkövetőket el kell ítélni, az elhunytak számára pedig igazságot szolgáltatni.
A terrorcselekményről azt előzetesen tudni lehetett, hogy apa és fia követte el, kik közül előbbi elhunyt a rendőrökkel folytatott tűzharcban, utóbbit pedig súlyos állapotban kórházban ápolják. Visszatérve Fisher érsekre: a támadás azért rengette meg alapjaiban lelkét, mert személyes vonatkozása is van kapcsán, ugyanis dédmamája zsidó származású volt. Záróbeszédében továbbá kijelentette, hogy az antiszemitizmus ellen minden katolikus közösségnek duplán ki kell állnia, épp ezért megerősíti eszköztárát a visszaszorítás érdekében; legyen szó oktatási vagy igahirdetési eszközök bevetéséről.
Ide kapcsolván még az is fontos, hogy a cselekményben elhunyt áldozatok hozzátartozói felé XIV. Leó pápa is különös figyelemmel fordult, s Pietro Parloinnal táviratot küldetett Fisher érsek részére, melyben biztosította az érintetteket, hogy, ki kórházban lábadozik a sebesültek közül, s ki elvesztítette valamely családtagját imádkozik mielőbbi gyógyulásáért, illetve azért, hogy megtalálja lelkük a megnyuvást. Mindezért természetesen a Jó Isten áldásos közben járását kérte.
Jubileumot ünnepeltek Szeged-Felsővárosban
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765474254.png
Sziasztok!
Mai második cikkem ezúttal Szegedre vezet el benneteket, ahol jubileumi ünnepet ült a Felsővárosi Plébánia közössége. A nagy alkalomra december 7-én került sor fent nevezett közösség Szent Miklós-plébániáján, mely misét ezúttal Michael Wallace Banach érsek-nunciussal karöltve tartotta meg a plébánia kisegítő lelkésze, Veréb László.
A jubileumi év lezárását a Szent Miklós Napok készítették elő, melynek keretében hitéleti és kulturális programokat szerveztek. A hívek „elzarándokoltak” az ugyancsak Szent Miklós nevét viselő szerb ortodox templomba, a búcsú előtt a hívek díszbe öltöztették a templomot, és lelkinapon vettek részt; de nemcsak a záró szentmisét megelőző Szent Miklós Napokon, hanem a jubileumi év során is események sokasága szolgálta a közösségépítést. Az egyházközség – az ifi, a juniorifi és a házasközösség, a Szent Anna és Joachim nyugdíjas kör és a bibliakör is – megerősödött. Elindult a templomban az állandó szentségimádás. Lelkinapokat, családi délutánokat tartottak, kirándulásokat, zenei esteket, táborokat szerveztek. Az év „gyümölcse” az is, hogy megalakult a Szent Miklós Karitász. A hívek plébánosuk vezetésével szentévi zarándoklatot tettek Rómába. A közösség erejéről, egységéről tanúskodott a búcsú is, amelynek előkészítésébe és lebonyolításába sokan bekapcsolódtak. A szentmise utáni agapén a hívek felajánlása volt a templom fennállásának 800. évét köszöntő torta, míg a azentmise zenei szolgálatát pedig a Szent Gellért kórus tagjai látták el.
Kápolnaszentelés a váci Piarista Gimnáziumban
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765473102.png
Sziasztok!
A nap és hét első cikkeként egy vallási hírrel érkeztem, mely ezúttal a Váci Egyházmegye székvárosába, Vácra kalauzol el benneteket, ahol örömünnepet ültek a középiskolások. Ennek oka az volt, hogy Marton Zsolt püspökatya új kápolnát szentelt fel a Piarista Gimnázium tanulóinak december 8-án, ahol a számukra kötelező szentségimádási gyakorlatot véghez vihetik ezen túl. Mindemellett nemcsak a tanulók számára adhat lelki töltekezésre és imádságos alkalmakra lehetőséget, hanem mindnekinek, aki e falak között végez akár pasztorációs, akár oktatói, vagy egyéb más munkát. A nagy esemény záró akkordjaképp emléklapokat adtak át a részt vevőknek, s a régi motoros, egykori piarista diák Püspök Atyát pedig hivatalosan is Piarista Confrater-nek nevezték ki. Az esemény azért is volt kiemelkedő a Szeplótelen Fogantatás Ünnepén, mert ez alkalomból az iskola számos munkatársa, Pasztorációs Bizottsága és a piarista rend szerzetesei egyaránt részt vettek, akik egyúttal megköszönték a segítő jobbot adó szülők áldozatos munkáját, s azt, hogy imáikkal előmozdították a Piarista Kápolna megvalósulását az iskola falain belül.
XIV. Leó pápa és Peter Pellegrini találkozója
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765318136.png
Sziasztok!
A nap második cikke a tegnapi napon megkezdett pápai találkozók következő hírét fogja tárgyalni, ugyanis a Szentatya december 4-én is találkozót ült. Ezúttal azonban a szlovák Köztársasági Elnök, Peter Pellegrini látogatta meg vatikáni rezidenciáján, melynek során megállapításra került közöttük, hogy stabil a Szentszék és Szlovák Egyház kapcsolata, valamint terítékre került az ukrán háború kérdése is. Emellett a fent nevezett kapcsolatok jó működésén túl utaltak a 25 évvel ezelőtt aláírt alapegyezményre is, és megerősítették, hogy közös cél a társadalmi összetartás támogatása és erősítése, az igazságosság előmozdítása, illetve a családvédelem.
Advent 3. vasárnapja
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1765543197.png
Sziasztok!
Mai, első bejegyzésem - folytatva a vasárnaponta megjelenő ünnepi cikkeim sorát - Adventről fog szólni, hiszen, mint tudjuk ma van Advent harmadik vasárnapja. Az ünnepkör harmadik vasárnapja a latin nyelven Gaudate-vasárnap, mely során a liturgikus szín az örömre hangolva rózsaszín. A koszorún - alap esetben persze - a gyertya színe a litrugikus színhez igazodva, szontén rózsaszín, s ez jelzi számunkra egyúttal, hogy Advent ünnepének félidejébe érkeztünk. Legjellemzőbb liturgikus dallamai az ún. Ó-antifóniák, melyeknek különlegessége abban keresendő, hogy Krisztust azon a hét nevén szólítják, melyeket az Ószövetség adott a Messiásnak. Így pl. említik Emánuel, Jessze gyökere vagy Dávid kulcsa-ként is. Érdekesség - visszacsatolva a liturgiák színéhez -, hogy a szentmisék felső ruházatának színe nem mindenütt egységes, hiszen egyes területeken ekkor a pap (helyettesítő színként!) piros palástot visel.

|