Karácsonyi ünnepi püspöki szentmise a Szabadkai Egyházmegyében
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768297064.png
Sziasztok!
Utolsó, és egyúttal a 2025-ös évet keretező bejegyzésként szeretnék közölni veletek egy karácsonyi liturgia kapcsán is cikket, melynek okán ezúttal Szerbia területére látogatunk el. Látogatásunk apropóját a Szabadkai Egyházmegye adja, ahol december 25-én szent liturgiára gyűlt össze a római katolikus közösség az Ávilai Szent Teréz-székesegyházban. A mise celebrátora Fazekas Ferenc, megyéspüspök volt, aki homíliájában kitért arra a fontos hitéleti középpontra, miszerint Isten maga az élő Szeretet. Ebből az fakad, hogy képes úgy ajándékozni, hogy önmagát adja és úgy, hogy közben nemcsak azt állítja középpontba, ami róla szól, hanem önmagát is átadja. Épp ezért gondolatmenete szerint Karácsony ünnepe az e világra megszületett Isten Fia titkának szemlélésére hív bennünket, és ezzel együtt őszinte, szívből jövő imádatra szólít fel mindannyiunkat.
Isten Fia, Jézus közénk jött, velünk van, és mint jóbarát szeret bennünket. Ezért valóban megilleti őt, hogy szeressük, imádjuk és hódoljunk neki. Az ünnepi szentmise végén Fazekas Ferenc háláját fejezte ki, amiért a jelenlévő hívekkel együtt ünnepelhette a karácsony szent misztériumát. Köszönetet mondott mindazoknak, akik szolgálatukkal hozzájárultak a szentmise méltó lebonyolításához, valamint azoknak is, akik a karácsonyi előkészületekben fáradozva kitakarították és ünnepi díszbe öltöztették a székesegyházat.
Szent Év lezárása a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyében
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768294199.png
Sziasztok!
Következő visszatekintő bejegyzésemben - folytatva a külhoni liturgiák rövid cikkeit - ezúttal a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyébe látogatunk el, ahol ünnepi liturgiára ült össze a római katolikus közösség. A szentmisére december 28-án, Szent Család ünnepén került sor a temesvári Szent György-székesegyházban, melyet Pál József Csaba, temesvári megyéspüspök celebrált, koncelebrációss feladatokat az egyházmegyés papok, a liturgia zenei szolgálatát pedig a Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági kórus, valamint a székesegyház Exultate énekkara látta el. A szentmise kezdetén a főpásztor így imádkozott:
A remény Istene, aki a Szentlélek ereje által betölt bennünket örömmel és a hit békéjével, legyen mindnyájatokkal. Együtt éltük meg ezt a jubileumi évet, egy népként emeltük Istenhez hálaadó és könyörgő imáinkat. A jubileumi teljes búcsú által az Úr a kegyelem és áldás folyóját árasztotta ránk.
A vasárnapi evangéliumot Kiss Mihály diakónus hirdette. Román, magyar és német nyelven elmondott homíliájában a megyéspüspök így fogalmazott:
A jubileumi kereszt, amelyet a szentév kezdetén helyeztünk az oltár mellé, emlékeztet bennünket arra, honnan ered a mi reménységünk.
Felsorolta az év során egyházmegyei szinten megszervezett eseményeket. A Szent Család ünnepén bemutatott szentmise végén a temesvár‑józsefvárosi plébániai közösség tagjaként a Muntean házaspár, Petru és Monica tettek tanúságot. Végül a püspök külön megáldotta a családokat.
Újévi liturgiák a Gyulafehérvári Főegyházmegyében és Nagyváradi RKE-ben
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768292673.png
Szisztok!
A mai napon kelt második bejegyzésemben és az ezt követő néhány cikkben visszatekerjük az idő kerekét, és betekintünk külhoni Egyházmegyéink lelki életébe is, ugyanis itt is megünnepelték szentmise keretében az Újévet és lezárták a Remény Szent évét. Ez alkalommal a Gyulafehérvári Fő-és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye területére látogatunk el.
Az új év Gyulafehérváron az érseki kápolnában szentmisével és szentségimádással kezdődött. A délben bemutatott szentmise főcelebránsa Kovács Gergely érsek volt; koncelebrált Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek. Szentbeszédet Kerekes László segédpüspök mondott. A szentmisét estig tartó szentségimádás követte. Hagyományosan ez az alkalom nyitja meg az örökös szentségimádások sorát: az év minden napján reggeltől estig imádkoznak az Oltáriszentség előtt a főegyházmegye valamelyik templomában vagy kápolnájában.
Január 1-jén, csütörtökön, Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén Böcskei László megyéspüspök mutatta be az ünnepi szentmisét Isten bőséges áldását kérve a nagyváradi egyházmegye hívei számára. Szentbeszédet Pék Sándor székesegyházi plébános mondott. Ezen a napon örökös szentségimádás vette kezdetét a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében is.
Vízkereszt ünnepe a Győri Egyházmegyében
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1768290635.png
Sziasztok!
Tovább haladva vízkereszti híreink sorában ezúttal a Győri Egyházmegyébe, azon belül is az Egxházmegye központji városába, Győrbe látogatunk el gondolatban, hiszen ünnepi szentmisére gyűlt össze e városban a római katolikus közösség. A szentmisére január 6-án került sor a Nagyboldogasszony-székesegyházban, s főcelebrátora Veres András, megyéspüspök volt. A püspök beszédében többek között kitért arra is, hogy az aznapi szentmise legfőbb üzenete a Napkeleti Bölcsek Kisded-látogatásában rejlik, akik gondolatmenete szerint az olyan emberek megfelelői, akik kellő értelemmel kutatják az Úr szent titkait. Ehhez hozzákapcsolta azt a gondolatmenetet, miszerint a hit és tudomány szinte kéz a kézben járnak, hiszen Canterbury Szent Anzelm is világ életében értelemmel telve kereste a hit forrását. A püspök szerint épp ezért
Az istenkeresés egész életünk során tartó folyamat. Minél inkább engedünk a Lélek belső ösztönzésének, hogy Isten titkait megismerjük, az evangéliumok tanítását egyre jobban felfedezzük, annál közelebb kerülünk Istenhez, és annál világosabb lesz előttünk az élet titka.
Veres András homíliájának végén hangsúlyozta: a hit személyes út, és nem elég hozzá pusztán az értelmi ismeret. Szükség van a személyes találkozásra Istennel. Aki ebben részesül, az nem akar többé más úton járni, mint a szeretet útján, Isten útján.
Tisza-szentelés Szolnokon
https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1767986464.png
Sziasztok!
A main napon folytatom a folyó-szenteléssel kapcsolatos bejegyzéseim sorát, s ezúttal Szolnokra kalauzollak el benneteket. Cikkem annak apropóján született, hogy Kocsis Fülöp, hajdúdorogi érsek-metropolita január 5-én a városba. azon belül is a Tisza-partra látogatott, ahol egy ősi görögkatolikus szokást, a vízszentelési "rituálét" hajtott végre. Ez alkalomból Szent Tamás általános iskola pedagógusai és tanulói, a Szolnoki Görögkatolikus Parókia szolgálattevői és hívei együtt imádkoztak, kik előzőleg említett intézménytől egészen a Tisza-partig követték a főpásztort és híveit a liturgikus zászlót követve. A folyóparton tartott szertartáson Szkiba Tibor parókus és Boros András segédlelkész szolgált a metropolita oldalán. Az apostoli szakaszokat Krizs Olivér szolnoki kántor és Szakállas Csaba metropolitai szertartó olvasta, Kocsis Fülöp pedig az evangélium szavaival idézte fel Jézus megkeresztelkedését.
Ünnepi tanítása után Kocsis Fülöp metropolita egyesével mártotta a vízbe a hármas gyertya lángjait, majd imádság kíséretében háromszori ráleheléssel, kezével és keresztjével érintve szentelte meg a folyót. A vízből merített egy kancsóval, és szokásához híven most is ivott belőle egy kortyot. A megszentelt Tiszából vett vízzel meghintette a jelenlévőket, a folyóba mártott keresztet megcsókolva pedig mindenki kifejezhette Jézus iránti szeretetét. Az ünnep az iskola kápolnájában folytatódott, ahol a házszentelési imák után Kocsis Fülöp érsek-metropolita megszentelte az intézmény termeit is.
|