LEGFRISSEBB MODULOK

LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Kredit BRIELLE
Design téma Sacré Coeur peachy summer

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Napi Útravaló

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Vácon

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1770225793.png

Sziasztok!

A nap második bejegyzésében még mindig a Váci Egyházmegyében sétálgatunk gondolatban, azonban ezúton székvárosa, Vác felé vesszük az irányt, ahol ünnepi szentmisét ült a római katolikus közösség. A liturgikus eseményre február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén került sor a Váci Székesegyházban, melynek homíliáját Marton Zsolt, váci megyéspüspök tartotta.
A szentmise a gyertyák megáldásával kezdődött, majd az égő gyertyával körmenetben vonultak a hívők a templomba, ahol a liturgia alapjául szolgáló olvasmány Malakiás Könyvéből, az ünnepi evangélium pedig Lukács Evangéliumából került kiválasztásra. Az evangéliumi részlet Krisztus bemutatását tárta a hívek lelki szeme elé, melyben szót ejtettek Simeon énekéről, Anna próféta hálaadásáról és a Szent Család Názáretbe történő visszatéréséről. Szentbeszédében a püspökatya kiemelte, hogy

 

A mai evangéliumi szakasz nemcsak a két szent öreg életének célját és beteljesülését mutatja meg, hanem a hivatásukat is. Életük célja, hogy megláthassák a Megváltót. Simeon megjövendöli azt is, hogy Mária szívét tőr járja át, mert a Gyermek az ellentmondás jele lesz, azt fogja kérni az emberektől, térjenek meg, változtassák meg az életüket. Anna hivatása az Isten dicsőítése, valamint az, hogy beszéljen a Gyermekről mindazoknak, akik zsidó nép megváltására vártak. Mindketten találkoztak a Megváltóval, az értünk emberré lett, megtestesült Istennel, azzal a Fénnyel, aki értelmet ad az életünknek. Mi is eljöttünk ide, szeretett székesegyházunkba, találkozni a Fénnyel, a Világossággal, életünk értelmével, aki erőt és reményt ad nekünk, és újból megmutatja a hivatásunkat. Azért vagyunk itt, hogy szembenézzünk keresztény hivatásunkkal.

 

A szentbeszédet követően Marton Zsolt Isten áldását kérte az egybegyűltekre, és azt, hogy segítse őket hitük szeretettel történő megőrzésében, s hogy képesek legyenek tovább adni azt a tapasztalatot, amit hívői létük és közösségük ad számukra. Erre következőleg a szentmise a püspök áldásával és a Lelkem tiszta lánggal ég c. dallal zárult.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Szentkúton

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1770224554.png

Sziasztok!

A nap első bejegyzésében a Váci Egyházmegye területén barangolunk picit, melyen belül Mátraverebély-Szentkútra látogatunk el, ahol ünnepi szentmisén vett részt a Római Katolikus közösség. A szent liturgiára a Nagyboldogasszony-bazilikában került sor február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, melyen egyúttal a Szerzetesek Világnapját is megünnepelték. Ez utóbbit Szent II. János Pál pápa kiáltotta ki 1997-ben hivatalosan is, és azóta minden február 2. napján megünneplik a szerzetesi közösségek. Emellett fontos az is, hogy keretei között a szerzetesek megújítják fogadalmukat, melyet Marton Zsolt megyéspüspökatya előtt tettek le ünnepélyesen.
A liturgia a gyóntatóudvari kápolnánál gyertyaszenteléssel kezdődött, ahol Marton Zsolt püspök személyesen adott át egy-egy égő mécsest a szerzeteseknek, akik kezükben az égő mécsessel, körmenetben vonultak a Bazilikába, hogy mécseseiket az oltár elé helyezzék. A szentmisén koncelebrált Orosz A. Lóránt OFM, kegyhelyigazgató, valamint a jelenlévő szerzetes atyák. Az ünnepen jelen voltak a Váci Egyházmegyében élő és szolgáló férfi és női szerzetesrendek küldöttei.
Szentbeszédében a püspök kijelentette, hogy:

 

A szerzetes és a pap élete Istennek adott áldozat, amiben elég, mint a gyertya, amit az oltár elé tettünk. Minden ember élete áldozat, azonban nem mindegy, milyen oltáron ég el. A pénz, a karrier, a hatalom, az élvezetek oltárán vagy Isten oltárán. Emellett a szerzetesek mind Isten emberei saját szerzetesi karizmájuk fénye által világítanak embertársaiknak. Kedves szerzetes testvérek, most, hogy kezetekben égő gyertyát tartotok, és így megújítjátok szerzetesi fogadalmatokat, fényt árasztó hivatásotokban szeretnétek megújulni. Kérjük Istent, segítsen benneteket és mindnyájunkat olyan meghitt szeretettel őriznünk, tanúságtevőkként életté váltanunk, és továbbadnunk szerzetesi és krisztusi hivatásunkat, ahogyan a Szűzanya karjában tartotta a kis Jézust. Így leszünk mi magunk is igazi jellé, fénnyé egymás és embertársaink javára.

 

A homília végén a szerzetesek megújították fogadalmukat, majd minden szerzetes tömjént szórt a füstölőbe. Ez a szép szimbolikus cselekedet azt fejezi ki, hogy maguk is Istennek szentelt áldozatként élik életüket fogadalmuk szerint.

Megszentelt élet ünnepe a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1770211184.png

Sziasztok!

A nap második bejegyzése a napokban lezajlott Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kötődik majd, hiszen, mint tudjuk, február 2-án eme ünnepet ülte a Római-és Görögkatolikus egyház. Ez alkalomból jelenleg a Hajdúdorogi Főegyházmegyébe látogatunk el gondolatban, amelyen belül Debrecen városát célozzuk meg, ahol ünnepi liturgiára gyűlt össze a görögkatolikus közösség az Attila téri templomban. A hitközösség által más néven A Találkozás ünnepének nevezett ünnep keretei között Kocsis Fülöp, hajdúdorogi metropolita diakónussá szentelte Szakállas Csabát.
Az érsek-metropolita gondolatmenete szerint Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe egyúttal nemzedékek találkozását is jelenti, ugyanis Simeon és Krisztus találkozása mindmáig megszólít bennünket. A világ gyors változásai miatt egyre nehezebb megértenünk egymást fiataloknak és időseknek, de az Egyháznak gyógyító hellyé kell válnia, ahol tanuljuk a kölcsönös nyitottságot, türelmet és meghallgatást. Simeon Máriának szóló próféciája emlékeztet arra, hogy az öröm és a szenvedés összetartozik. Mária boldog, mégis szenvedés vár rá. Kocsis Fülöp szentbeszédében rámutatott arra is, hogy a szolgálat öröme nem mentes a kereszttől, hiszen szenvedések közepette tanulhatjuk meg az engedelmességet és ott mélyül el igazán, Istenből fakadó öröm.

Papi továbbképzés a betegek szentségéről Nagyváradon

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1770072767.png

Sziasztok!

A nap első bejegyzése Nagyváradra vezet el minket gondolatban, ahol papi továbbképzést tartottak. A képzés megrendezésére január 27.-28.-án került sor, melyen a váradi, a szilágysomlyói és az élesdi esperesség, 28-án a bihari és az érmelléki esperesség papjai vettek részt.
A találkozókon jelen volt és megosztotta gondolatait Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is. Pék Sándor székesegyházi esperes-plébános előadásában a szentség bibliai és történeti gyökereit, a dogmafejlődés főbb állomásait, valamint a jelenlegi liturgikus gyakorlat teológiai hangsúlyait ismertette, külön figyelmet szentelve annak, hogy a betegek kenete a gyógyító és megerősítő Krisztussal való találkozás szentsége.
Az elméleti bevezetést követően a jelen lévő lelkipásztorok együtt keresték a válaszokat a szentség pasztorális gyakorlatát érintő kérdésekre, megosztva egymással tapasztalataikat, nehézségeiket és jó gyakorlataikat. A beszélgetések során kiemelt hangsúlyt kapott a hitoktatás szerepe, illetve az, hogy miként lehet a katekézisek alkalmával eloszlatni a betegek kenetével kapcsolatos félelmeket és tévhiteket. Hosszasan elbeszélgettek az elsőpéntekes betegek látogatásának gyakorlatáról, az ehhez vezető lelkipásztori útról, az esetleges ellenállások okairól, valamint a rutin veszélyeiről és annak elkerülésének lehetőségeiről. Szó esett a kórházakkal, idősek otthonával és más szociális intézményekkel való kapcsolattartás fontosságáról, illetve az orvosokkal, egészségügyi és szociális dolgozókkal való együttműködés lelkipásztori jelentőségéről. A résztvevők kiemelték a családtagok, hozzátartozók lelki kísérésének fontosságát, valamint a halállal való szembenézés segítését, illetve megosztották tapasztalataikat a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatásáról, annak előkészítéséről, hangsúlyairól, valamint az ökumenikus érzékenységet igénylő helyzetekről. A beszélgetés érintette továbbá a temetések és a gyászpasztoráció kérdéskörét is, rámutatva arra, hogy ezek az alkalmak különösen fontos lehetőséget jelentenek az evangéliumi remény közvetítésére és a gyászolók lelki kísérésére. A találkozó megerősítette a lelkipásztorokat abban, hogy a betegek szentsége nem csupán liturgikus cselekmény, hanem a gyógyító, vigasztaló és reményt adó Krisztus irgalmas közelségének jele a mai lelkipásztori szolgálatban.

XIV. Leó pápa találkozója az Európai Parlament elnökével

https://religio.gportal.hu/portal/religio/image/gallery/1770071959.png

Sziasztok!

A nap második bejegyzése ezúttal Vatikánba repít el bennünket gondolatban, hiszen XIV. Leó pápa ismét találkozón vett részt. Az eseményre január 29-én került sor az Apostoli Palotában, ahol szívélyes fogadtatásban részesítette az Európai Parlament elnökét, Roberta Metsolát. Metsola öttagú kísérettel érkezett a találkozóra, majd később az Apostoli Államtitkárral, Pietro Parolinnal tárgyalt. Az elnökasszony háláját fejezte ki, hogy a Szentatyával találkozhatott, melyről bejegyzést is publikált X-profilján. Az alábbiakban Metsola X-bejegyzését olvashatjátok a pápával tartott audienciáról:

 

Jelentőségteljes délelőttöt töltöttem a Vatikánban Őszentsége, XIV. Leó pápa audienciáján. Hálás vagyok, amiért világosan megfogalmazta szándékát, és amiért osztozunk a béke párbeszédes úton való előmozdítására vonatkozó nézetekben Európa és a világ számára.