Sziasztok!

Mai hírem hosszú idő után egy újabb Doni csatával kapcsolatos megemlékezésről és hozzá kötődő szentmiséről fog szólni, melyet ezúttal Ráckevén tartottak meg. Az eseményre február 7.-8-án került sor, melyet Horváth Kornél őrnagy, s tábori lelkész szervezett, illetve vezetett, és épp e felindulásból részt vett a szent liturgián és megemlékezésen a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljának mintegy hetven honvéd tisztjelöltje is.
A programsorozat második napja vasárnap reggel a Ráckevei Keresztelő Szent János-plébániatemplomban celebrált szentmisével kezdődött, amelyet Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök mutatott be. Prédikációjában hangsúlyozta:

A katona hivatása nem csupán a haza szolgálata, hanem bajtársai iránti felelősség vállalása is, különösen a nehéz, háborús helyzetekben.

Felidézte a Don-kanyarban 1942-ben és 1943-ban harcoló magyar katonák sorsát, rámutatva a megannyi hősies életpéldára, de azokra a hiányosságokra is, amelyek a magyar hadtörténelem egyik legmegrázóbb tragédiájához vezettek. Homíliájában - e gondolatokat folytatva - a hegyi beszédben elhangzó

Ti vagytok a föld sója és a világ világossága.

Tanításra utalva beszélt a keresztény ember és a katona felelősségéről. Mint fogalmazott,

A „só” az összetartó erőt jelképezi, amely képes közösségeket formálni és megőrizni az emberséget a legnehezebb helyzetekben is.

A katonai ordinárius arra buzdította a jelenlévőket, hogy hivatásukban és mindennapjaikban is legyenek egymás számára erőt adó, világító példák, akik képesek meglátni egymásban Isten képmását.

Sziasztok!

Egy nap kihagyása után új bejegyzéssel érkeztem számotokra, melynek híre ezúttal Budapestre kalauzol el benneteket, ahol ünnepi szentmisét ült a római katolikus közösség. A Szent Liturgia megtartására a Lehel téri Szent margit-templomban került sor január 18-án, melynek apropóját a templomépület búcsúnapja adta. A misét Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke vezette le, s ez alkalommal magával vitte a néhai királylány koponyaereklyéjét is. Az érsek szentbeszédében kitért pont ennek szempontjából arra is, hogy bár január 18. a templom búcsúnapja, ma mégis köztük van Margit koponyaereklyéje. Margit életét teljes terjedelmében kitöltötte a krisztusi szeretet, amiből fakadóan hatalma volt a kiengesztelésre, családjáért való könyörgésre is egyaránt.
Szent Margit az engesztelés nagy szentje volt. Az engesztelés és az önmegtagadás értelmét mai világunk nehezen fogja fel. De Isten szeretetből alkotta a világmindenséget, szeretetével tartja fenn és kormányozza azt, titokzatos módon, sokszor a természetes okokon és hatásokon keresztül. De hát hogyan is jelölhetnénk meg mi a természet határait, amikor a körülöttünk lévő világról sem tudhatunk mindent. Egyre bővülő ismereteink új és új kérdéseket vetnek fel a tudomány számára. Szent Margit kora gyermekségétől fogva élte a szigorú, szerzetesi életet. Megtanult hősiesen szolgálni, engedelmeskedni, imádkozni, hatott kegyelmi kisugárzása az egész országra. Mert apja és testvére között a gyilkos polgárháborút az ő imádsága és közbenjárása csitította el. Szent Margit – királylány létére – minden nehéz munkát szívesen elvállalt. Tekintsük mi is a szeretet és az alkotóerő kifejezésének az emberi munkát! Becsüljük meg a dolgozó ember méltóságát! Érezzük át, hogy felelősek vagyunk népünkért, belső békességünkért és azért, hogy a környező népekkel kölcsönös együttműködésben és tiszteletben éljünk! Legyünk az egység és a kiengesztelődés előmozdítói egész földrészünkön! Szent Margit aggódva imádkozott az Egyházért is. A Ráskai Lea által lemásolt életírása szerint Szent Margit együttérzéssel kísérte a keresztények minden szenvedését. Személyes fájdalmat okozott neki, hogy az Anyaszentegyházat tagjaiban gyötrik és kínozzák. Mai szóval úgy mondanánk, hogy őszinte szolidaritást érzett minden keresztény iránt is. Kövessük hát élete nagy eszményeit, és kérjük pártfogó közbenjárását egész népünkért!
Az ünnepi szentmisén egyébként zenei szolgálatot a templom Gaudete! énekkara teljesített Gyarmati Tóth Tamás karnagy vezényletével, s végén zárásképp elhangzott a pápai-és magyar himnusz, valamint egy Margit-ének is.

Sziasztok!

Folytatva a doni ütközet áldozatairól szóló megemlékezési történéseket annak következő részével, ezúttal Budapestre vezet utunk, ahol szentmisét ült meg a római katolikus közösség. Az áldozatokért bemutatott szent liturgiára január 12-én, a Don áttörés 83. évfordulóján került sor a budavári Nagyboldogasszony-vagy ismertebb nevén Mátyás-templomban. A mise főcelebrátora Berta Tibor püspök, segédszolgálatot pedig Kiss Bertalan állandó diakónus, a Katonai Ordinariátus püspöki szertartója, Woditsch Péter diakónus papnövendék, továbbá Szalay György és Kiss Antal állandó diakónusok láttak el.
A püspök homíliája kezdetén elmondta, hogy

A béke és az igazságosság megőrzésének jegyében az engesztelő és megemlékező liturgiában azokért a katonákért imádkoznak, akik 1942–43-ban a Don melletti csatákban haltak meg, a harcok után veszítették életüket vagy tűntek el, akik munkaszolgálatosként vagy hadifogolyként haltak meg.

A püspök rámutatott a zsidó-keresztény tanítás fontosságára, melyben megfogalmazódik az ember esendősége, szabad akarata.

Az ember képes nagyszerű, jóságos, szeretetteljes tettekre, de tud önimádó, sőt kegyetlen és gyilkos is lenni. Azok a társadalmak, amelyek tudomásul veszik ezt, igyekeznek olyan óvintézkedésekből álló rendszert kialakítani, amely képes arra, hogy tökéletlen mivoltunkat féken tartsa, védelmet biztosítva a megromlott emberi természet tökéletlenségei ellen. A történelem bizonyította, hogy a meghatározó karizmatikus egyéniségek is ugyanolyan esendőek, mint minden ember.

A szentmisén imádkoztak a Donnál elesett katonákért, a hősi halált halt és az áldozatvállalásban megroppant katonákért, a hadifogságban elhunytakért és azokért is, akiknél a borzalmak óráiban ellobbant a hit lángja, vagy emberi roncsként káromolták Isten nevét.
A szentmise végén Berta Tibor felhívta a figyelmet a bajtársiasság és az emberségesség apró gesztusainak gyakorlása, a béke megőrzése és egymás megsegítése fontosságára. Az áldás után elénekelték a Szózatot, majd a Boldogasszony Anyánk énekünkre ünnepélyesen kivonult a püspök és az asszisztencia a katonák kíséretében.

Sziasztok!

Utolsó, és egyúttal a 2025-ös évet keretező bejegyzésként szeretnék közölni veletek egy karácsonyi liturgia kapcsán is cikket, melynek okán ezúttal Szerbia területére látogatunk el. Látogatásunk apropóját a Szabadkai Egyházmegye adja, ahol december 25-én szent liturgiára gyűlt össze a római katolikus közösség az Ávilai Szent Teréz-székesegyházban. A mise celebrátora Fazekas Ferenc, megyéspüspök volt, aki homíliájában kitért arra a fontos hitéleti középpontra, miszerint Isten maga az élő Szeretet. Ebből az fakad, hogy képes úgy ajándékozni, hogy önmagát adja és úgy, hogy közben nemcsak azt állítja középpontba, ami róla szól, hanem önmagát is átadja. Épp ezért gondolatmenete szerint Karácsony ünnepe az e világra megszületett Isten Fia titkának szemlélésére hív bennünket, és ezzel együtt őszinte, szívből jövő imádatra szólít fel mindannyiunkat.
Isten Fia, Jézus közénk jött, velünk van, és mint jóbarát szeret bennünket. Ezért valóban megilleti őt, hogy szeressük, imádjuk és hódoljunk neki. Az ünnepi szentmise végén Fazekas Ferenc háláját fejezte ki, amiért a jelenlévő hívekkel együtt ünnepelhette a karácsony szent misztériumát. Köszönetet mondott mindazoknak, akik szolgálatukkal hozzájárultak a szentmise méltó lebonyolításához, valamint azoknak is, akik a karácsonyi előkészületekben fáradozva kitakarították és ünnepi díszbe öltöztették a székesegyházat.

Sziasztok!

Mai, második bejegyzésem Egerbe kalauzol el benneteket, ahol ünnepi szentmisére gyűlt össze a római katolikus közösség. A szent liturgia levezetésre január 6-án, Vízkereszt napján került sor, melynek főcelebrátora Ternyák Csaba egri érsek volt.
Szentbeszédében elmondta, az Úr megjelenésének ünnepével lezárul a karácsonyi időszak. Az ünnepnek a karácsonyon túlmutató tartalma az az evangéliumi egyetemesség, mely azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az emberiség egyetemes megváltója, kiterjed mindenkire. A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű dokumentumát idézve a főpásztor kiemelte: az Egyház, vagyis Isten népe, miközben Isten országát meghonosítja valahol, egy-egy nép mulandó javaiból semmit sem vesz el, sőt, ellenkezőleg a népek képességeit és erkölcseit elfogadja és támogatja és elfogadva megtisztítja, erősíti és nemesíti azokat! A közös hit tesz bennünket hittestvérekké, olyan emberekké, akiknek egy a szíve és a lelke.
A szentmise végén Csizmadia István plébános köszöntötte a főpásztort, akit 1993-ban ezen a napon szentelt püspökké Szent II. János Pál pápa.