Sziasztok!

A nap második híre - még mindig az imádságos lelkületre fektetve a legfőbb hangsúlyt - ezúttal határainkon inneni imádságos időszakot tárgyal, mely során Győrbe látogatunk el, ahol közös imádságra gyűlt össze a hívői közösség. Az imaestet a győri Nagyboldogasszony-bazilikában tartották január 17-én, azonban az meghagyandó hogy valójában egy bevett tradícióról van szó esetében. Ennek lényege az, hogy minden hónap 17-én a Könnyező Szűzanya közben járását kérik az új papi-és szerzetesi hivatások megtartásáért, melynek tükrében szentmisét Veres András, győri megyéspüspök mutatott be, szentbeszédet pedig Kótai László, jánossomorjai plébános tartott.
Beszédében Kótai László kihangsúlyozta, hogy egyetlen paptestvére sem indult el hivatása útján anélkül, hogy személyes elhívást ne kapott volna. Ez az ő saját életében sem volt másképpen: nyolcadik osztályos volt, amikor bencés diákokkal és paptanáraikkal találkozva, fegyelmezettségüket látva, imádságukat hallva benne is feléledt a vágyódás a többre, a jóra. E ponton hozzátette, hogy

Mária is kapott jelet, amelynek hatására igent mondott. A Fiúisten, aki öröktől fogva létezik az Atyától, Mária szűzi méhében öltötte magára az emberi természetet. Máriát méltán nevezhetjük Istenanyának, mert Jézusban az emberi és az isteni természet egyesül.

Ebből az fakad, hogy Isten tiszteli az emberi szabadságot, és semmit sem tesz a beleegyezésünk nélkül. Mária igenjétől tette függővé Jézus megtestesülését. Máriát boldoggá tette ez az igen, de boldogsága nem volt könny és tövis nélkül. Minket is boldoggá tesz, hogy igent mondtunk a meghívásra, de nekünk is vannak töviseink, nekünk is van keresztünk. Az igazi boldogság az Isten közelében lenni, benne növekedni, többé válni. A valóban megélt kereszténység a világ legragyogóbb világossága. Csak egy a fontos: nem szabad félig-meddig keresztényeknek lennünk. Ahogy vállszélességben szoktunk keresztet vetni, úgy teljes vállszélességgel tartozzunk Jézushoz!